Verespatak tétje

„Az elmúlt szinte két évtizednyi időszak tömegdemonstrációit vagy valamelyik párt ellen vagy mellett szervezték, vagy ha  szakszervezet állt mögöttük, akkor állások megszüntetése vagy az áremelés ellen szóltak, lényegében tehát éhséglázadások voltak. Ha nem politikainak, akkor egzisztenciális »muszájlázadásoknak« lehetett őket tekinteni (melyek sokszor irreális követelésekkel álltak elő: gazdaságilag fenntarthatatlan gyárak bezárása ellen, teljesíthetetlen állami szubvenciókért stb.). S mint ilyenek, ha netán elsőre, a tervezési, szervezési fázisban még nem is kötődtek konkrétan valamelyik párthoz, akkor is előbb-utóbb valamelyik – azaz többnyire az ellenzék – pártérdekkel vagy párttal fonódott össze a jelenség. Részben ez történt még a tavalyi Raed Arafat melletti és az egészségügyi törvénytervezet elleni tüntetésekkel is. Egy idő után átment kormányellenes és államelnök ellenes tüntetésekbe, amit az ellenzék és sajtója próbált is meglovagolni. A kormány nem, de a tervezet megbukott és Raed Arafat újra elfoglalta államtitkári helyét, tehát a kezdeti céljaikat illetően sikeresek voltak az eredeti megmozdulások.

A mostani, heti rendszerességű tüntetéseket viszont – a tavalyi Raed Arafat melletti tüntetésekkel ellentétben – kezdetben egyik oldal sajtója sem támogatta (az RMGC masszívan hirdetett mindenhol és sok újságírót lekenyerezett különféle módszerekkel), tehát nem egyik vagy másik párt mellett és ellen zajlott, mert ebben a projektben az összes párt sáros lett. Mindegyik parlamenti pártnak vannak tagjai, akik valamilyen formában támogatták a projektet. Így tehát a tüntetők közt van, aki miniszterelnök- van aki az államelnök ellenes transzparenst tart a magasba (Romániában jelenleg két ellentétes párt jelöltje van hatalmon, ugyanis az államelnököt közvetlenül, külön szavazáson választják meg –amióta az államelnök mandátumát kitolták öt évre, már külön időpontban is). Mások a természetet féltik a ciánszennyezéstől (s jelenleg ez a többség), és a kulturális örökség megsemmisítése vagy éppen az ország aranykészleteinek külföldi kiárusítása ellen emelik fel a szavukat. Sokan megférnek egymás mellett. A kevés bányász és bányászszakszervezet is, illetve egyéb közvetlenül érdekelten kívül mindenki megtalálja a helyét. Akik nem a hasukért, nem a közvetlen azonnali kézzelfogható haszonért, hanem ezúttal egy-egy eszméért, egy olyan jövőképért, amiben hisznek, minden héten kimennek tüntetni. Ez reményt ad arra, hogy ha sikerrel járnak a demonstrációk, akkor a mostani résztvevők a továbbiakban is a közügyek iránt érdeklődő aktív állampolgárok lesznek és nem utolsósorban erősödik a romániai zöld mozgalom is, ami szintén ráfér az országra.”