Kurzusférfiak (?)

„Magyarországon a történelem mindig kedvelt játékszere volt a politikának, és ma is az. A pártok vezetői általában úgy tekintik a történelmet mint aktuális politikai céljaik szolgálólányát. Különös módon a választói tömegek is leginkább akkor »izgulnak fel« valamelyik történelmi korszakra, ha kedvenc pártjuk, politikusuk ráirányítja a figyelmüket. Egy ideje a Horthy-korszak áll az érdeklődés középpontjában (ha az érdeklődés a találó kifejezés, és nem az ájult, kritikátlan csodálat, vagy éppen a bálványdöngető indulat). (...)

Az elmúlt időszakban több olyan személy kultusza erősödött meg, akik valamilyen módon a Horthy-korszakhoz kötődnek. Jellemző persze, hogy azok a figurák, akiknek a szobra és újratemetése körül megy a hajtépés, két csoportra oszthatók: egyik részük kifejezetten ellenfelévé vált a Horthy-korszak politikai rendszerének, mert az nem volt eléggé »ellenforradalmi«, vagy elég antiszemita, és/vagy szociálisan érzékeny számukra (Szabó Dezső, Prohászka Ottokár, Nyírő József), a másik tábor pedig vajmi kevéssé kötődött Horthy Magyarországához (Wass Albert, részben szintén Nyírő, akik életük pár évét töltötték a magyar állam keretei között). Az erdélyi író, Wass nem lehetett teljesen elégedett a kurzussal, amelyik Észak-Erdélyben nem a helyieket, hanem az anyaországi születésű középosztályt részesítette előnyben.

Ugyanakkor egy árulkodó jel, hogy Herzegh Ferenc író szobrának felállítására, vagy esetleg életművének az irodalmi kánonba való beemelésére nem történik kezdeményezés. Nehezen magyarázható meg a mellőzés oka. Ha valaki tényleg a Horthy-korszak megbecsült írója volt, akit a tenyerén hordott a kurzus, aki felsőházi képviselő és színházak kedvence volt, és aki mindemellett vállalható volna az európai konzervatív-liberális eszmény szempontjából, az éppen Herzegh. Mi a baj vele? (...) Váteszekre, lángpallosú prófétákra van szükség, nem pedig esendő emberekre, halk építőkre, mint Bethlen, Klebelsberg, később – már 45 után – Pfeiffer, Barankovics? Talán éppen itt van a gyökere a problémának: a magyarok a harcos retorikát misztifikálják, azt respektálják, ahelyett, hogy az érveket mérlegelnék.”