Gondolatok egy nagy úrról

„Talán még ebben a pillanatban sem indokolt, vagy hosszabb távú előrejelzésnek tűnik, ha megkockáztatjuk, hogy Orbán Viktornak és pártjának a következő időszakban támadhat egy erős és hatalmát megerősíteni képes szövetségese: a megszokás. Tudom, nem tartozik igazán a politikatudomány megszokott szakkifejezései közé, de itthon és határainkon túl egyaránt ez a jelenség lehet a Fidesz hatalmával szembeni kifogások kifulladásának egyik lehetséges oka.(...)

S ha vigyázó szemeinket külföldre vetjük, akkor is azt látjuk, hogy bár újabb és újabb kritikák érik az európai intézményektől az alaptörvényt, a magyar törvényhozás (mellék)termékeit, az orbáni hatalomgyakorlás egyes elemeit, bizony, megvan a lehetősége, hogy megnő azoknak a száma, akik Nyugaton rosszallóan ingatják a fejüket, ha Magyarország szóba kerül – de nem tudnak vagy már nem is akarnak mindezzel szemben érdemben gátakat emelni. Nyilvánvaló, hogy nincs az »európai értékrendnek« olyan értelmezése, amelybe beleférne az Orbán-rendszer (gondoljunk csak a médiatörvény kapcsán a szólásszabadság, az egyházügyi törvény kapcsán a parlamenti többségnek kiszolgáltatott vallásszabadság ügyeire és a sor hosszan folytatható), a rendszer mégis megmaradhat, mert odakint is úgy gondolják, hogy lehet együtt élni vele, vagy legalábbis mellette. Orbánnak ugyanis van egy olyan eszköze, amelynek fontossága a 2010-es évek elején látványosan felértékelődött: rendszerének stabilitása. Nemcsak a kétharmadnyi, mindent és mindennek az ellenkezőjét is megszavazni kész képviselőről van szó, hanem arról is, hogy ebben a rendszerben egy biztos pont mindig megmarad, ez pedig a miniszterelnök akaratának akadálytalan érvényesülése, bármi legyen is az. A nyugati demokráciák joggal tartanak attól, hogy más országokat is mintakövetésre ösztönözhet az orbáni példa, ám egyre érzékelhetőbb a történelmi előzményeket sem nélkülöző dilemmájuk. Mire van az aktuális jelenben nagyobb szükség: a demokrácia maradéktalan érvényesülésének elősegítésére (akár valamilyen mértékű kikényszerítésére), vagy pedig a rendszer által szavatolt stabilitásra? Márpedig Magyarország rendelkezik az Európai Unióban a legstabilabb hatalmi konstrukcióval. (Ez persze nem azonos a nagyobb kiszámíthatósággal!) Gondoljunk csak arra, hogy a bizonytalanság vált a mai Görögország legsúlyosabb jellemzőjévé, amelynek eltérő mértékben más európai kormányok is kiszolgáltatottjai. Az Európai Unió legfontosabb kérdése úgy is megfogalmazható, hogy képes lesz-e egyszerre a demokrácia intézményrendszerét és a stabilitást is szavatolni. Amíg pedig a kérdésre választ találnak, akár tudomásul is vehetik, hogy Közép-Európában egy orbáni típusú (korlátozott) demokrácia működjön.”