„A halasztott alkotmányozás magyar útja című fejezetben többek között arról is szó esik, hogy a 90-es évek második felében számos alkotmánytervezet készült, többek között a Horn-kormány 1995-ös tervezete, amelynek számos passzusa visszaköszön a 2011. évi új alkotmány hitvallásában. Milyen tanulságok vonhatók le mindebből?
Először is, a 16 évvel ezelőtti alkotmánytervezet preambuluma szól a »békés politikai rendszerváltozás lezáródásáról«.
Eszerint a 90-es évek közepén nyilvánvaló volt, ami manapság korántsem, hogy ti. 1990-ben, a demokratikus intézmények megteremtésével, az átmenet messze nem fejeződött be. Másodszor, a preambulumban nem csupán jelezni kell a rendszerváltás lezárulását, de »bizonyos területeken jelezni szükséges az új fejlődés felé való nyitottságot«. Talány, mit érthettek »új fejlődés« alatt? A parlamentáris rendszer egészét kellene új irányokba fordítani? Nem tudhatjuk. Talán az alkotmányozni akarók szándéka akkor még – ellentétben a 2000-es évekkel – nem az állagvédelem volt. De roppant szemérmesen nem mondták ki a lényeget.
Harmadszor, a tervezett preambulum a magyar állam több mint ezeréves fejlődésének hagyományaival való elkötelezettségét is deklarálja. Itt sem körvonalazzák ezeket a hagyományokat, de nyilvánvalóan úgy gondolták: ezzel az ezer évvel azért valamit kezdeni kell. Ugyanakkor óvnak a tervezet készítői: »a preambulumnak tömörnek kell lennie, célszerű elkerülni a dagályos kifejezéseket, az indokolatlan pátoszt«. Ez utóbbit egyértelműen nem sikerült elkerülni.
Fájdalom, hogy a korábban készült alkotmánytervezetek (mint például a Petrétei József igazságügy-miniszterhez kötődő szöveg 2006-ból) szinte »szamizdatként« léteztek az elmúlt években, s az »új fejlődésre való nyitottság«, vagy az ezeréves magyar történelem előcitálása 2010-2011-ben valójában derült égből villámcsapásként érhette a politikai közösséget. Holott, ha a politikai osztály komolyan veszi a feladatát, ha nem menekül abba a közhelybe, hogy »nincs alkotmányozási kényszer« (persze, hogy nincs), akkor ez elkerülhető lett volna. Azaz: ami talán sok területen megspórolható (a vita), az éppen az alkotmányozás területén megspórolhatatlan, elvégre jó alkotmányt csak akkor lehet csinálni, ha előtte végigbeszéljük a politikai közösséget belülről feszítő kérdéseket és utána jutunk konszenzusra.”