„Írország csőd közeli állapota és a pénzügyi értelemben vett fertőzésveszély mutatja: tényleg nincs előttünk egy jól kitaposott ösvény, amely biztosan a gazdasági kilábalás irányába vezetne. Az az euróövezet, ahová a legtöbb kelet-közép-európai állam, köztünk hazánk is csatlakozni szeretne, a bizonytalanság felé menetel. (...) Görögországot az összeomlás előtti 24. órában kellett kisegíteni a keretből, elkerülve, hogy az egész Európa megszenvedje a görög drámát. Más okból ugyan, de a sor most Írországon van, és a mentőcsomag itt is százmilliárd euróba kerülhet. A perifériára szorult tagállamok közül a következő Portugália lehet, amely magával ránthatja az ország államkötvényeit felhalmozó spanyolokat, majd következhetnek az adósságban úszó olaszok. A gazdasági bajok eredete eltérő: a görögök éveken át eltrükközték a gazdaság valós állapotát, az íreknél kipukkant a mesterségesen olcsó hitelekkel felfújt ingatlanpiaci buborék, és azonnali bankmentésre volt szükség. A portugálokat a versenyképtelenség, a spanyolokat a húsz százalék körüli munkanélküliség húzza vissza, az olaszok problémáiról pedig csak azért beszélnek kevesebbet, mert Silvio Berlusconi szexbotrányai átmenetileg még ennél is érdekesebb témának bizonyulnak. (...)
Az uniós kormányrudat januártól Magyarország veszi kézbe. A közösségnek ma nincs elfogadott költségvetése, sem összehangolt gazdasági kormányzása, sem kilábalási forgatókönyve, és megoldatlan a társadalombiztosítási probléma.
Úgy tűnik, az új ösvényt nemcsak itthon, hanem az unióban is nekünk kell majd előre kitaposni.”