Capitolium

2021. augusztus 5. 16:22
Jó lenne végre megtudni, hogy mi történt a Capitoliumnál, de szemtanúk nélkül nincs rá esély.
2021. július 1. 11:37
Helyükre többek között Thurgood Marshall, az első fekete főbíró szobra kerül.
2021. június 4. 7:10
Joe Biden nem állít fel az ügyet kivizsgáló elnöki bizottságot.
2021. május 29. 7:42
Mitch McConnell, a szenátusi republikánusok vezetője úgy véli, a demokraták „azt szeretnék, ha folyamatosan perelni tudnák a volt elnököt”.
2021. április 3. 12:00
Jelenleg is zajlik a nyomozás, és megvizsgálják, hogy a lelőtt gépkocsivezetőnek volt-e köze valamilyen terrorszervezethez.
2021. április 2. 20:27
Az AP információi szerint az elkövető és egy rendőr is meghalt.
2021. március 31. 15:03
Aldous Huxley 1931-ben írta meg regényét, amely a 26. században játszódik, ám világa már most megvalósulni látszik – sokkal inkább, mint az 1984-é.
2021. március 10. 7:44
A törvényhozás épületének januári ostroma óta a Nemzeti Gárda tagjai is védik a biztonsági okokból ideiglenesen elkerített objektumot.
2021. március 3. 21:06
Az amerikai törvényhozás, a Capitolium rendőrsége közölte: olyan hírszerzési információhoz jutott, amely szerint egy fegyveres csoport készül betörni a Capitolium épületébe csütörtökön.
2021. február 19. 21:49
További harmincöt rendőr ellen pedig nyomozás indult a capitoliumi rendőrségnél, a január hatodikai zavargásokkal összefüggésben.
2021. február 17. 13:01
2021. február 13. 8:54
„Bármilyen törvénysértő magatartással vádolni az elnököt elvetemült és szörnyű hazugság” – fogalmazott Trump jogi képviselője.
2021. február 11. 20:16
Jelenetek a tragikus kimenetelű zavargásból – Ashli Babbitt lelövésének pillanataival is a 9. percben. Csak erős idegzetűeknek.
2021. január 28. 16:01
Amerika egyik fele Donald Trump trónfosztásán ujjong, a másik fele pedig szentül hiszi, hogy a demokraták csakis csalással nyerhették meg az elnökválasztást. Paprikás közhangulatban kezdődik tehát Joe Biden ciklusa. Mire készül az elnök az első időszakban, és kikből áll a kormánya?
2021. január 26. 7:06
A szenátusban legalább 17 republikánus politikusnak is támogatnia kellene a volt amerikai elnök elítélését.
Mandiner.precedens
2021. január 19. 16:50
Trump közjogi felelősségre vonása és a közösségi média aktivizmusa kapcsán írt véleménycikkében Kim Lane Scheppele – bizonyára akaratlanul – progresszív alkotmányjogászként igazolja azt a konzervatív álláspontot, miszerint a jogállamiság univerzális mércével nem határozható meg.
2021. január 19. 12:49
A Capitolium ostroma óta láthatjuk, hova vezethet a közbeszéd tudatos eldurvítása.
2021. január 18. 19:20
Egy közeli tűzeset miatt volt erre szükség.

összesen: 83 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 következő utolsó