Bokszbotrány az olimpián: két férfi is aranyért verhet nőket

2024. augusztus 09. 06:00

Két bokszoló van az olimpián, akiknek túl magas a tesztoszteron-szintjük, valamint XY kromoszómákkal rendelkeznek. Mindkettő döntőbe jutott.

2024. augusztus 09. 06:00
null

Nyitókép: Az algériai Imane Helif (j), miután az olasz Angela Carini (b) feladta a 2024-es párizsi nyári olimpia női ökölvívótornája 66 kilogrammos súlycsoportjának nyolcaddöntőjében vívott mérkőzést az Észak-párizsi Arénában 2024. augusztus 1-jén. Helifet a 2023-as világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárták.
MTI/AP/John Locher

A Nemzetközi Ökölvívó-szövetség (IBA) két versenyzőt is eltiltott tavaly a mostani olimpia résztvevői közül. Az indok ugyanaz volt: bár az útlevelükben az szerepel, hogy nők, de a vizsgálatok azt mutatták náluk, hogy túl magas a tesztoszteron-szintjük, valamint XY kromoszómával rendelkeznek.

A tajvani Lin Jü-ting és az algériai Imane Helif pedig sikeresen bejutottak a saját súlycsoportjukban a döntőbe, úgyhogy 

immáron mindkét vitatott sportoló az aranyért öklözhet majd.

Helif pénteken 22:51-kor küzd meg ellenfelével, míg Lin várhatóan szombaton ver majd meg egy nála nyolc évvel fiatalabb lengyel lányt.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Csépányi Balázs

Magyar Nemzet

Idézőjel

A Kossuth-díjas dalszerző elmondta a véleményét.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Kapcsolódó cikkek a Olimpia 2024 aktában.

Összesen 337 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Thanos
2024. augusztus 09. 16:58
Növerés, törpedobálás, zsidófuttatás, herén verés lesznek az új olimpiai számok Wokeiában. Szép Új Világ lesz ez! Köszönjük kretének és azok hasznos hülyéi!
connorj
2024. augusztus 09. 11:46
TELJES LIBERALIZÁCIÓT. MINDENKI EGGYÜTT INDUL. BÁRMILYEN DOPPINGOT LEHET HASZNÁLNI. IMPLANTOKAT IS LEHET HASZNÁLNI. NINCS BOTRÁNY. 🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰🥰
Arkoon
2024. augusztus 09. 09:16
Akinek két X kromoszómája van az NŐ. Kinek XY az FÉRFI. Mit kell ezen annyit sz@rakodni. Nem is kerülhettek volna be a nők közé ennyi....
véna
2024. augusztus 09. 08:59
Csak halkan jegyzem meg, hogy van női box és van férfi box. Ez azért lett így kitalálva, hogy a női boxolók a női boxban versenyezzenek, a férfi boxolók pedig a férfi boxban induljanak. Szerintem nem olyan bonyolult ez.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!