Lesz extra sebesség? Ezen múlik, hogyan teljesít majd az olimpián Milák Kristóf

2024. július 19. 11:08

A világcsúcstartó magyar úszó legnagyobb riválisa az a Léon Marchand, aki hazai közönség előtt fog versenyezni Párizsban.

2024. július 19. 11:08
null
Szabó Levente

Nyitókép: MTI/Derencsényi István

Milák Kristóf 2018 és 2022 között verhetetlen volt 200 pillangón. Világbajnoki címeket szerzett, világcsúcsokat úszott és a 2021-ben megrendezett tokiói olimpián aranyérmet nyert. A mai napig igaz lehetne rá a legyőzhetetlen jelző, ha Milák 2023-ban nem kezdi el kihagyni az edzéseket. Azóta

szinte teljes a hírzárlat: ő maga nem nyilatkozik, és mások is egyre ritkábban mernek beszélni róla,

így kevesebb mint két héttel a 200 pillangó július 31-én esedékes olimpiai döntője előtt alig tudni valamit a felkészüléséről és a formájáról. 

Az Európa-bajnoki aranyérmem jelentősége

Egy úszó teljesítményét leginkább az időeredménye tükrözi. Milák legutóbbi nagy versenyén, a júniusi Európa-bajnokságon sorozatban negyedik alkalommal nyert 200 pillangón. Az időeredményei sokatmondóak: 2018-ban Glasgow-ban 1:52,79, 2021-ben Budapesten 1:51,10, 2022-ben Rómában 1:52,01, és most 2024-ben Belgrádban 1:54,43.

A körülbelül két másodperces visszaesés jelentős, és az Eb-döntő forgatókönyve sem javított ezen. Bár Milák végig vezetett, a tőle megszokott nagy hajrá elmaradt, sőt az utolsó hosszon az ezüstérmes lengyel Krzysztof Chmielewski közel került hozzá. Virth Balázs korábban kifejtette, hogy bár Milák utánozhatatlanul gyors, a kihagyott edzések és az állóképesség hiánya még visszaköszön úszásában.

Május végén Milák korábbi edzője, Selmeci Attila azt mondta, a belgrádi Európa-bajnokságon kapunk tisztább képet Milák formájáról a párizsi olimpia előtt. Ebből a szempontból aggasztó lehet az időeredménye, amely alig volt jobb, mint az áprilisi országos bajnokságon elért 1:54,90, és rosszabb, mint a Mare Nostrum versenysorozat monacói állomásán úszott 1:53,94.

Bíznak benne

Az időeredmények ellenére Wladár Sándor, az úszószövetség elnöke nemrég úgy nyilatkozott, bízik Milák címvédésében 200 pillangón. 

Ha tudja tartani az iramot, tekintve, hogy ő egy győztes típus, akkor extra sebességre kapcsolva meg tudja majd védeni az olimpiai elsőségét”

mondta Wladár. 

A legnagyobb rivális 

Párizsban a hazai közönség előtt versenyző Bob Bowman-tanítvány, Léon Marchand lehet a világcsúcsot tartó Milák legveszélyesebb ellenfele. Bár a francia úszó a vegyes számokban a legjobb, 200 pillangón is kiemelkedő, hiszen tavaly a fukuokai világbajnokságon aranyérmet nyert, igaz, Milák Kristóf nem indult a versenyen. Marchand ugyan nem vett részt a belgrádi Európa-bajnokságon, de szinte egy időben, június 19-én a francia válogatón 1:54,08-at úszott. Ez az idő jobb Milák Eb-győztes idejénél, nem nagy különbséggel.

60 százalék esély a címvédésre

Az olimpia előtt a tavalyi fukuokai világbajnokság a legfontosabb viszonyítási pont, ahol 1:54-es idővel a döntőben a hatodik helyet lehetett megszerezni (Márton Richárd 1:55,02-vel lett hetedik). Marchand 1:52,43-mal nyerte a versenyt, ami az egyéni legjobbja. A Kós Huberttel együtt edző francia úszó hazai pályán még javítani szeretne ezen az eredményen, nem lenne meglepő, ha 1:51-es időt teljesítene az olimpián. A 2022-es csúcsformában lévő Milák számára ez nem lenne leküzdhetetlen feladat, hiszen ő az egyetlen, aki 1:50-es időt is tudott úszni.

Arra, hogy a legjobb formában lévő Milákot fogjuk-e látni Párizsban, nem lehet egyértelműen igennel válaszolni. Míg a 2022-es budapesti világbajnokság előtt Sós Csaba szövetségi kapitány úgy nyilatkozott a Magyar Nemzetnek, hogy katasztrófasorozatnak kellene történnie ahhoz, hogy Milák ne nyerjen 200 pillangón, ma már a helyzet közel sem ennyire egyértelmű. A nemzetközi úszószaklap, a SwimSwam Magazine 60 százalék esélyt ad az olimpiai címvédésére, ami kevésnek tűnik, figyelembe véve, hogy korábban nyolcszor úszott jobb időt, mint Marchand egyéni csúcsa. Az elmúlt egy év alapján azonban ezt a predikciót akár optimistának is nevezhetjük.

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

 

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeressZoltán
2024. július 19. 13:31
Megoldja, ha örömét leli benne.
2024. július 19. 12:02 Szerkesztve
Bp-Szeged 160 Bp-Hegyeshalom-Pozsoy-Bécs 300 Bp-Cegléd 200 Bp-Miskolc 160 Bp- Belgrád 200 Bp - Pécs 160 Bp - Keszthely 160 Bp - Szombathely 160 Bp - Békéscsaba 160 Bp- Kolozsvár 300
tisztavizet
2024. július 19. 11:58
Amit eddig adott, az bőven nagy teljesítmény. Amit ebben az évben is letett, azzal kijutott az olimpiára. Próbálkozhatunk mindannyian! Rajta!
excan1
2024. július 19. 11:56
Erős szavak ezek lynx...lehet, hogy egyszer az lesz, de ma még... Darnyi például szívesen szót kérne ebben a chatben: 4X Olimpiai bajnok, 4X világbajnok, 8X Európa bajnok, többszörös világcsúcstartó...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!