Szaúd-Arábia újrapozícionálja magát a világpolitikában, függetlenedve egykori stratégiai partnere, az Egyesült Államok érdekeitől. Geopolitikai céljainak érvényesülését a monarchia egy saját, „El nem kötelezettek mozgalmának” kialakításában látja, amelyben a feltörekvő gazdaságok fontos szerephez jutnak.
Rijád nemzetközi kapcsolataiban az USA szerepe – a korábbi szorosabbb együttműködés után – várhatóan biztonsági partneri viszonyra redukálódik, miközben Oroszország energiapolitikai, Kína pedig gazdasági partnerként értékelődik fel a hatalmas és erős iszlám ország szemében.
Az amerikai nyomás ellenére 2022. október 5-én Szaúd-Arábia vezetésével az OPEC+ megállapodott abban, hogy napi kétmillió hordóval csökkentik az olajkitermelést. Az Egyesült Államok vezető tisztviselői többször személyesen kérték meg a szaúdi vezetést a kitermelés fenntartására, a magas benzinárakra és az inflációs nyomásra (és a félidős választásokra) tekintettel.
Az elnök tanácsadói még azt is hitték, hogy titkos megállapodást kötöttek Rijáddal a kínálat növeléséről, ám amikor
a szaúdi energiaügyi miniszter az amerikaiak által szankcionált Alekszandr Novak orosz miniszterelnök-helyettessel közösen jelentette be a csökkentést, a Fehér Ház ledöbbent.
Október 5-én a Kőolaj-exportáló Országok Szervezete és tíz partnerországa megállapodott abban, hogy napi kétmillió hordóval csökkentik az olajkitermelést. A döntés egyszerre volt kiszámítható és megdöbbentő. Kiszámítható volt, mert az OPEC+ Szaúd-Arábia vezetésével már korábban kinyilvánította az olajtermelés csökkentésének tervét.
Egyes amerikai politikusok és elemzők szerint Rijád e friss döntése azt bizonyítja, hogy már nem stratégiai partnere Washingtonnak, bizonyíték arra, hogy Rijád soha nem lesz megbízható (vagy engedékeny) partner, és hogy Bidennek hiba volt meglátogatnia Mohammed bin Szalmán szaúdi koronaherceget.
Mások úgy vélik, Rijád lépése a Biden-kormányzat önteltségének előre látható mellékterméke, hiszen arra kérték a monarchiát, hogy az amerikai érdekeket helyezzék a sajátjaik elé.
A találgatásokból kirajzolódik:
Washingtonban még nem értik, hogy az Öböl menti királyság miként formálja éppen át gazdaság- és külpolitikáját.
A Fehér Ház a nemrégiben kiadott nemzetbiztonsági stratégiájában arra összpontosított, hogyan lehet megnyerni a Kínával folytatott irányított versenyt. Felvázolta, hogy a gazdasági és politikai partnerségeket két síkra kívánja osztani: a demokratikus országokkal és a nem demokratikus országokkal való kapcsolatra. Tekintettel arra, hogy az Egyesült Államokban kevéssé lelkesednek a nemzetközi keretekért, a második (nem demokratikus) pályához való csatlakozás valószínűleg visszalépést jelent majd az Amerika által autoriternek besorolt államok számára, és ezt az olyan kormányok, mint Szaúd-Arábia, már észre is vették.
Karen E. Young, a Columbia Egyetem Globális Energiapolitikai Központ vezető kutatójának és a Közel-keleti Intézet egykori vezetőjének elemzése szerint Szaúd-Arábia a koronaherceg irányítása alatt olyan új geopolitikai és világgazdasági berendezkedésre készül, amely jelentősen eltér a Biden-kormányzat elképzeléseitől.
Szalmán herceg nem úgy képzeli el országát, mint egy másodrangú szereplőt egy olyan kettéosztott nemzetközi rendszerben, mint amilyen a hidegháború idején létezett.
A koronaherceg a most alakuló geopolitikai rendet képlékenynek látja, amely egymásra épülő részekből áll, és úgy véli, Rijádnak joga van együttműködni a partnerek változó konstellációjával a piacok mozgatása és a politikai folyamatok alakítása érdekében.
Az is fontos számára, hogy Szaúd-Arábiának erőteljesen meg kell védenie saját gazdaságát, és senki sem állíthatja meg abban, hogy önálló utat véssen magának, és úttörő szerepet vállaljon egy másfajta gazdasági fejlődésben.
Young ezt a víziót az “El nem kötelezettek” (NAM) mozgalmának 1970-es évekbeli ábrándjához hasonlította, azzal a különbséggel, hogy az egyesítő eszme most a nacionalista opportunizmus, nem pedig a posztkoloniális ébredés.
Mindazonáltal Szalmán hercegnek igaza lehet: a világ az energiaellátás bizonytalanságának időszakába lép, és a szénhidrogénekre legalább a következő 20 évben folyamatosan nagy lesz a kereslet, nagyobb hatalmat biztosítva a monarchiának. A nemzetközi rendszer egyre képlékenyebbé válik, és a feltörekvő piacgazdaságok, de különösen Szaúd-Arábia, jelentősebb szerepet játszhatnak a globális ügyekben.
A feltörekvő gazdaságok 2011 és 2021 között a globális GDP-növekedés 67 százalékát, jelenleg pedig a globális GDP közel felét teszik ki, és várhatóan évente – az OECD tagjainál gyorsabban – átlagosan 3,9 százalékkal fognak növekedni a következő négy évben,
egyre nagyobb arányt képviselve a globális kereskedelemben.
Ebbe a csoportba tartozik Szaúd-Arábia is: az ország nagy gazdasággal és magas egy főre jutó GDP-vel büszkélkedhet, és elegendő olajat exportál ahhoz, hogy befolyásolja a globális energiaárakat.
2020-ban – bár virtuálisan, de mégiscsak – Szaúd-Arábia adott otthont a G20-ak találkozójának, és négy évvel az esemény előtt bemutatta a Vision 2030-at, amely egy olyan jövőre vonatkozó elképzelést kínál, amelyben
az ország nem támaszkodik tovább a szénalapú üzemanyagokra, és olyan futurisztikus városokat épít, amelyek képesek túlélni minden esetlegesen várható éghajlati, illetve energia-válságok okoztakockázatot.
Az Öböl menti államok, élükön Szaúd-Arábiával most a növekedés és a fejlődés mintaképének tekintik magukat, és azon dolgoznak, hogy szövetségeik átalakításával felkészüljenek egy kevésbé stabil globális rendre, vagy akár egy posztamerikai korszakra.
Rijád 2016-os döntése, miszerint az OPEC az OPEC-en kívüli államokkal koordináljon, megalakítva az OPEC+-t, pontosan ilyen politikai tervezés. Az OPEC+ nem ideológiai vagy szerződéshez kötött. Inkább olyan országok szövetsége, amelyek hajlandóak egymással üzletet kötni, ha az közös érdekeiknek megfelel. Céljaik elérése érdekében még az Egyesült Államokat is hajlandóak kihívni. Most pedig az Oroszországhoz és Kínához való közeledéssel folytatják.
Az OPEC+ részeként elindított orosz-szaúdi partnerség különösen emblematikus, Rijád új külpolitikai szemléletét mutatja. Szaúd-Arábia számára ez nem csupán üzleti kérdés volt, hanem önfenntartási aktus is. A 2010-es években az Egyesült Államok egyre nagyobb mennyiségű olajat kezdett kitermelni a palaolajból, amivel elárasztotta a globális piacokat, és az árak csökkenését okozta. Ez megkérdőjelezte Szaúd-Arábia hagyományos szerepét, mint az olajpiacokon a tartalékkapacitás meghatározó forrása, és aláásta Rijád képességét a globális kínálat ellenőrzésére.
A szorosabb szaúdi–orosz partnerséget az OPEC+ és a 2014–2016 közötti olajháború alapozta meg, ahol Moszkva segítségével
Rijád lejjebb tudta szorítani az olajárakat az amerikai versenytársaikénál, megnehezítve számukra a nyereséges kitermelést.
Az akció sikerével a két olajnagyhatalom felismerte az összetartás és a koordináció fontosságát. Az orosz-szaúdi partnerség kevésbé volt természetes 2020 márciusában, amikor az ázsiai olajpiac összeomlott a világjárvány súlya alatt, és mindkét államot éles versenybe sodorta. Moszkva és Rijád mégis úgy látta, hogy a koordináció a legjobb módja annak, hogy eligazodjanak egy olyan globális gazdaságban, amelynek szüksége van az olajra, de - az energetikai átállásnak köszönhetően - egyre kevésbé hajlandó befektetni abba. Ennek eredményeképpen összetartottak.
Az Oroszország ellen hozott szankciókat Rijád a Nyugat összehangolt támadásaként azonosítja az orosz energiaimport visszaszorítására,
amely a szaúdi gazdaságot is fenyegető „vevőkartellben” öltött testet, és amely végül a nyersolajat származási hely vagy környezeti terhelés szerint bélyegezhetné meg.
Ez a gyakorlat komolyan aláásná a globális kínálat feletti ellenőrzésüket. A Moszkvával való együttműködéssel Rijád megpróbálja megőrizni hatalmát az olajárak felett, és ezzel a jövőbeni ambícióit is.
A Kínához való közeledést jól példázza, hogy az idén augusztusban az Aramco és a SINOPEC megállapodást írt alá közös olaj- és gázipari együttműködésről, valamint a kínai Egy övezet, egy út, és a szaúdi Vision 2030 projekt közötti szinergia fokozásáról.
A közelmúltban Szaúd-Arábia is megerősítette elköteleződését Kína felé, folytatva „a szoros kommunikációt és erősítve az együttműködést a felmerülő kockázatok és kihívások kezelése érdekében”, amellyel Washingtonnak is üzentek. Kínának fontos, hogy megvesse a lábát az Öböl menti királyságban egy hatalmas gyártási központ megépítésével, ezzel folyamatos jelenlétét biztosítva Szaúd-Arábiában.
A szaúdi kormány olajcsökkentéseit az USA a szaúdi partnerség elutasításának és arculcsapásnak tekinti. Ám Szalmán herceg mozgó konstellációjú világképében nem az a meghatározó, hogy mit gondol az Egyesült Államok.Szaúd-Arábia egyensúlyt tud teremteni az üzleti partnerkapcsolatai között – beleértve az Oroszországgal valót is – a biztonsági szükségletei mellett, ahol nagymértékben támaszkodik az Egyesült Államokra.
Sok amerikai politikus felszólította a Fehér Házat, hogy mutassa meg Szalmán hercegnek, az egyensúlyozás könnyen az amerikai fegyvereladások leállításával vagy csökkentésével járhat.
Bár Rijád minden bizonnyal szívesebben vásárolna továbbra is amerikai fegyvereket, Szalmán herceg nem biztos, hogy ezt a fenyegetést különösebben aggasztónak tartja. Másrészt a védelmi ipar befolyásos a kongresszusban, részben azért, mert olyan gyártósorokkal rendelkezik, amelyek amerikai munkahelyek tízezreit tartják fenn, nemzetgazdaságilag jelentős szektort képviselnek. A fegyverekről szóló hosszú távú szerződések nem impulzusvásárlások, és az ipar valószínűleg erősen lobbizna annak érdekében, hogy megakadályozza a szaúdiak számára történő gyártás szüneteltetését.
Ennél is fontosabb, hogy az Öböl-országok már most újrakalibrálják biztonsági kapcsolataikat Washingtonnal. Ez a lépés nem a csökkenő fegyvereladásokról szól, hanem inkább arról, hogy
az Egyesült Államok egyre kevésbé hajlandó saját erőit használni az Öböl menti államok védelmére.
Az Egyesült Államok már nem az a biztonsági partner, aki a múltban volt. Donald Trump elnök szóban összebarátkozott a szaúdiakkal, de ő is nyilvánvalóvá tette Washington érdektelenségét azzal, hogy nem volt hajlandó reagálni a szaúdi olajipari infrastruktúrát ért 2019-es támadásokra. A partnerség Biden általi leminősítése csak újabb lépés egy szélesebb körű amerikai külpolitikai trendben.
Szaúd-Arábia tudja, hogy nincs más alternatívája arra az esetre, ha az Egyesült Államok megszakítaná a fegyverellátást. Ezért megpróbálja felgyorsítani a gazdasági átalakulást, amely szorosabban összekapcsolja gazdaságát a kulcsfontosságú piacokkal, és ez az erőfeszítés már bizonyos sikereket mutat.
Washington azzal vádolta az Öböl-államokat (beleértve Szaúd-Arábiát is), hogy túlságosan barátságosak Putyinnal, ez nem akadályozza az európai kormányokat abban, hogy tömegesen belépjenek a régió energia-piacaira.
Az európai államok „energia-kétségbeesésükben” hosszú távú folyékony földgáz-, hidrogén- és energetikai együttműködési megállapodásokat kötöttek Rijáddal
és más Öböl menti államok kormányaival.
Emellett az európai kormányok új fegyverek exportálásáról is megállapodtak a szaúdiakkal. Még Németország is, amely 2018-ban betiltotta a fegyvereladásokat Szaúd-Arábiának.
Rijádnak igaza lehet: a nemzetközi rend elég képlékeny, a királyság pedig elég fontos ahhoz, hogy ne kelljen egyik oldalt sem választania.
Szaúd-Arábia inkább felkészül arra a sokak által várt hatásra, amikor akár a kereslet összeomlása, akár az új olajkészletek váratlan szükségessége miatt nagy változások jönnek az energiapiacon. Meg is van az oka, hogy felkészüljön. Ahogy az ukrajnai háború folytatódik, és Oroszország a polgári és energetikai infrastruktúrát veszi célba, a globális energiabiztonságot fenyegető veszélyek egyre nagyobbak lesznek. Az Oroszországgal szembeni szankciók erősödésével a világnak kevesebb tartalék olajkapacitása lehet, és nyomás nehezedhet a finomított olajtermékek kínálatára.
A Fehér Házban fontolóra vett energiapolitika, amely az amerikai olaj exporttilalmát helyezi kilátásba, valamint a kongresszusi törvényhozás (az úgynevezett "NOPEC" szabályozással), lehetővé tenné az Igazságügyi Minisztérium számára, hogy az árrögzítés miatt beperelje a szuverén államokat, dermesztő hatással lehet az olaj- és gázágazatba történő új beruházásokra, és tovább fogja zavarni az ellátás biztonságát.
Szaúd-Arábia legfontosabb exportpiaca, Kína növelte az orosz olaj importját, ami veszélyezteti Rijád piaci részesedését. Kína pedig most kisebb mennyiségben vásárol, köszönhetően mind az ország lassú növekedési kilátásainak, mind Peking nulla Covid-politika melletti elkötelezettségének. Mindezek a jelek aggasztóak a szaúdiak számára, és veszélyeztetik az olajbevételeket.
Ezekre a fenyegetésekre való reagálás most meghatározó pillanattá vált Szaúd-Arábia fiatal vezetése és technokrata elitje számára.
Az Oroszországgal való együttműködéssel és az Egyesült Államok háttérbe szorításával remélik, hogy megvédhetik országuk ellenőrzését az olajárak felett, és ezzel együtt a jövőre vonatkozó terveiket és jövőképüket.
Hogy sikerül-e, az nem világos. Az azonban igen, hogy országuk és az Egyesült Államok két különböző globális gazdaságra készül. Az egyik a feltörekvő piacok erőteljesebb szerepét látja a nemzetközi politikában és kereskedelemben.
A másik úgy látja, hogy az államok valamiképpen befelé fordulnak, és a hazai energiafüggetlenségre összpontosítanak, miközben a nemzetközi rendszerrel való kapcsolattartás során az értékalapú elkötelezettséget hangsúlyozzák.
Mindeközben persze az olaj továbbra is mindkét ország külpolitikájának része lesz. Ám minden bizonnyal különböző irányokba haladnak. Könnyen lehet, hogy
Rijád és Washington hamarosan ráébred, hogy az olajpiacokon és a gazdasági fejlődés modelljeiben inkább versenytársak, semmint partnerek.
Mit jelent a jobboldaliság Indiában? Miért nem tör Kínához hasonlóan regionális dominanciára India? És tart-e a kínai fenyegetéstől? Swapan Dasgupta elárulta, mire készül a másik keleti óriás.
Morális felsőbbrendűség-tudat a Nyugaton, amely saját ideológiai problémáit szórja szét a világban; felemelkedő globális Dél, és a gyarmati örökségek. „Kié az új világrend?” – a nemzetközi geopolitikai csúcstalálkozóról tudósítunk.
„Kié az új világrend?” – tették fel a kérdést magyar és külföldi szakértők.
Milyen lépéseket tesz Japán, hogy az önvédelemre készek legyenek a kínai biztonsági fenyegetéssel szemben? Interjúnk Endo Ken professzorral!
Az Energiaügyi Minisztérium arról is beszámolt, hogy a békési Sarkad térségében a közelmúltban fejezték be a negyedik új kút lemélyítését.
Az orosz–ukrán háború kapcsán a nyugati narratívák Oroszország agresszióját hangsúlyozzák, de egy mélyebb geopolitikai megközelítés más magyarázatokat is kínálhat. Mutatunk néhányat.
Előretartalékolt a kormány az év utolsó hónapjaira. A jókora mozgástérből pedig akár a gazdaságélénkítő programokat vagy új beruházásokat is finanszírozhat.
Az Egyesült Királyságban ehhez még embercsempésznek sem kell lenni.
