Az Oroszország ellen hozott szankciókat Rijád a Nyugat összehangolt támadásaként azonosítja az orosz energiaimport visszaszorítására,
amely a szaúdi gazdaságot is fenyegető „vevőkartellben” öltött testet, és amely végül a nyersolajat származási hely vagy környezeti terhelés szerint bélyegezhetné meg.
Ez a gyakorlat komolyan aláásná a globális kínálat feletti ellenőrzésüket. A Moszkvával való együttműködéssel Rijád megpróbálja megőrizni hatalmát az olajárak felett, és ezzel a jövőbeni ambícióit is.
Gazdasági partnerség, közeledés Kínához is
A Kínához való közeledést jól példázza, hogy az idén augusztusban az Aramco és a SINOPEC megállapodást írt alá közös olaj- és gázipari együttműködésről, valamint a kínai Egy övezet, egy út, és a szaúdi Vision 2030 projekt közötti szinergia fokozásáról.
A közelmúltban Szaúd-Arábia is megerősítette elköteleződését Kína felé, folytatva „a szoros kommunikációt és erősítve az együttműködést a felmerülő kockázatok és kihívások kezelése érdekében”, amellyel Washingtonnak is üzentek. Kínának fontos, hogy megvesse a lábát az Öböl menti királyságban egy hatalmas gyártási központ megépítésével, ezzel folyamatos jelenlétét biztosítva Szaúd-Arábiában.
Washington kevés türelmet tanúsít Rijádal szemben
A szaúdi kormány olajcsökkentéseit az USA a szaúdi partnerség elutasításának és arculcsapásnak tekinti. Ám Szalmán herceg mozgó konstellációjú világképében nem az a meghatározó, hogy mit gondol az Egyesült Államok.Szaúd-Arábia egyensúlyt tud teremteni az üzleti partnerkapcsolatai között – beleértve az Oroszországgal valót is – a biztonsági szükségletei mellett, ahol nagymértékben támaszkodik az Egyesült Államokra.
Sok amerikai politikus felszólította a Fehér Házat, hogy mutassa meg Szalmán hercegnek, az egyensúlyozás könnyen az amerikai fegyvereladások leállításával vagy csökkentésével járhat.
Bár Rijád minden bizonnyal szívesebben vásárolna továbbra is amerikai fegyvereket, Szalmán herceg nem biztos, hogy ezt a fenyegetést különösebben aggasztónak tartja. Másrészt a védelmi ipar befolyásos a kongresszusban, részben azért, mert olyan gyártósorokkal rendelkezik, amelyek amerikai munkahelyek tízezreit tartják fenn, nemzetgazdaságilag jelentős szektort képviselnek. A fegyverekről szóló hosszú távú szerződések nem impulzusvásárlások, és az ipar valószínűleg erősen lobbizna annak érdekében, hogy megakadályozza a szaúdiak számára történő gyártás szüneteltetését.
Ennél is fontosabb, hogy az Öböl-országok már most újrakalibrálják biztonsági kapcsolataikat Washingtonnal. Ez a lépés nem a csökkenő fegyvereladásokról szól, hanem inkább arról, hogy
az Egyesült Államok egyre kevésbé hajlandó saját erőit használni az Öböl menti államok védelmére.
Az Egyesült Államok már nem az a biztonsági partner, aki a múltban volt. Donald Trump elnök szóban összebarátkozott a szaúdiakkal, de ő is nyilvánvalóvá tette Washington érdektelenségét azzal, hogy nem volt hajlandó reagálni a szaúdi olajipari infrastruktúrát ért 2019-es támadásokra. A partnerség Biden általi leminősítése csak újabb lépés egy szélesebb körű amerikai külpolitikai trendben.
Szaúd-Arábia tudja, hogy nincs más alternatívája arra az esetre, ha az Egyesült Államok megszakítaná a fegyverellátást. Ezért megpróbálja felgyorsítani a gazdasági átalakulást, amely szorosabban összekapcsolja gazdaságát a kulcsfontosságú piacokkal, és ez az erőfeszítés már bizonyos sikereket mutat.
Washington azzal vádolta az Öböl-államokat (beleértve Szaúd-Arábiát is), hogy túlságosan barátságosak Putyinnal, ez nem akadályozza az európai kormányokat abban, hogy tömegesen belépjenek a régió energia-piacaira.
Az európai államok „energia-kétségbeesésükben” hosszú távú folyékony földgáz-, hidrogén- és energetikai együttműködési megállapodásokat kötöttek Rijáddal
és más Öböl menti államok kormányaival.
Emellett az európai kormányok új fegyverek exportálásáról is megállapodtak a szaúdiakkal. Még Németország is, amely 2018-ban betiltotta a fegyvereladásokat Szaúd-Arábiának.
Rijádnak igaza lehet: a nemzetközi rend elég képlékeny, a királyság pedig elég fontos ahhoz, hogy ne kelljen egyik oldalt sem választania.
Szaúd-Arábia már egy új világrendre készül
Szaúd-Arábia inkább felkészül arra a sokak által várt hatásra, amikor akár a kereslet összeomlása, akár az új olajkészletek váratlan szükségessége miatt nagy változások jönnek az energiapiacon. Meg is van az oka, hogy felkészüljön. Ahogy az ukrajnai háború folytatódik, és Oroszország a polgári és energetikai infrastruktúrát veszi célba, a globális energiabiztonságot fenyegető veszélyek egyre nagyobbak lesznek. Az Oroszországgal szembeni szankciók erősödésével a világnak kevesebb tartalék olajkapacitása lehet, és nyomás nehezedhet a finomított olajtermékek kínálatára.
A Fehér Házban fontolóra vett energiapolitika, amely az amerikai olaj exporttilalmát helyezi kilátásba, valamint a kongresszusi törvényhozás (az úgynevezett "NOPEC" szabályozással), lehetővé tenné az Igazságügyi Minisztérium számára, hogy az árrögzítés miatt beperelje a szuverén államokat, dermesztő hatással lehet az olaj- és gázágazatba történő új beruházásokra, és tovább fogja zavarni az ellátás biztonságát.
Szaúd-Arábia legfontosabb exportpiaca, Kína növelte az orosz olaj importját, ami veszélyezteti Rijád piaci részesedését. Kína pedig most kisebb mennyiségben vásárol, köszönhetően mind az ország lassú növekedési kilátásainak, mind Peking nulla Covid-politika melletti elkötelezettségének. Mindezek a jelek aggasztóak a szaúdiak számára, és veszélyeztetik az olajbevételeket.
Ezekre a fenyegetésekre való reagálás most meghatározó pillanattá vált Szaúd-Arábia fiatal vezetése és technokrata elitje számára.
Az Oroszországgal való együttműködéssel és az Egyesült Államok háttérbe szorításával remélik, hogy megvédhetik országuk ellenőrzését az olajárak felett, és ezzel együtt a jövőre vonatkozó terveiket és jövőképüket.
Hogy sikerül-e, az nem világos. Az azonban igen, hogy országuk és az Egyesült Államok két különböző globális gazdaságra készül. Az egyik a feltörekvő piacok erőteljesebb szerepét látja a nemzetközi politikában és kereskedelemben.
A másik úgy látja, hogy az államok valamiképpen befelé fordulnak, és a hazai energiafüggetlenségre összpontosítanak, miközben a nemzetközi rendszerrel való kapcsolattartás során az értékalapú elkötelezettséget hangsúlyozzák.
Mindeközben persze az olaj továbbra is mindkét ország külpolitikájának része lesz. Ám minden bizonnyal különböző irányokba haladnak. Könnyen lehet, hogy
Rijád és Washington hamarosan ráébred, hogy az olajpiacokon és a gazdasági fejlődés modelljeiben inkább versenytársak, semmint partnerek.