A Futni mentem nem akar több lenni, mint ami: feszes, kedves, szerethető vígjáték, amelyben nemcsak romantika, de humor is van. És nagyszerű színésznők, akik végre egészen természetesnek látszanak a nagyvásznon.
Nyitókép: Trill Beatrix, Tenki Ráka, Lovas Rozi és Udvaros Dorottya a Futni mentem című romantikus vígjáték egyik jelenetében (Vertigo Média)
„Akármilyen nehéz is a pénzt előteremteni, újra meg újra ingyenmunkára kérni a barátokat, ismerősöket, muszáj csinálni. Mert ha nem csináljuk, akkor még rosszabb” – mondta nemrég a Mandinernek adott interjújában Till Attila, arra célozva, hogy mivel a Nemzeti Filmintézet az elmúlt években sorra visszautasította a pályázatait, muszáj volt a rendszeren kívül keresnie és találnia forrásokat új mozija, az És mi van Tomival? elkészítéséhez.
Ezt is ajánljuk a témában
Brutálisan indul, hogy aztán megható szabadulástörténetté kerekedve mindenkinek reményt adjon Till Attila új filmje. Az És mi van Tomival? egyszerre beszél az alkoholfüggőség bugyrairól, az érintettek és a hozzátartozók pokoljárásáról és arról, hogy nincs az a sötét, ahova ne sütne be néha a nap. Interjúnk.
Hasonlóan Herendi Gáborhoz, aki saját megfogalmazása szerint mivel egy ideje már nem rúghat labdába a filmintézeti döntőbizottságnál, ezért kénytelen volt hasonló útra lépni,
és az állami rendszeren kívül, független támogatások segítségével tető alá hozni a legújabb filmjét.
És bár az általa beadott forgatókönyvtervek tartalmát részletesen nem ismerjük, a hétszeri nemleges döntés annak fényében tényleg egy kicsit érthetetlen, hogy Herendi bizonyos tekintetben a legsikeresebb magyar rendező az ezredforduló óta. Legalábbis ha a sokat emlegetett bűvös nézőszámokat vesszük; a Valami Amerika első része vagy a Kincsem több mint hatszázezres mozis közönsége ma már a vágyálom kategóriába tartozik bármely honi filmkészítő számára.
És bár természetesen a mennyiség nem feltétlenül a minőség fokmérője, azt is el kell ismerni, hogy Herendi ugyan nem a mélyre szántás nagymestere, a könnyed szórakoztatás viszont igenis remekül megy neki. Erről tanúskodik legújabb rendezése, a Futni mentem is, ami olyan, mint amikor egy régen használt receptet újra előveszünk, és az alap hozzávalókhoz szigorúan tartva magunkat, óvatosan, egy-két új fűszerrel próbáljuk feldobni a már megszokott ízeket.
Ez az alaprecept pedig ez esetben nem is túl bonyolult: jó színészek, jó színészvezetés, na meg egy-két szerelmi bonyodalom – kész is a vicces-meghatós romantikus vígjáték. És még mielőtt olybá tűnne, hogy gúnyolódom, ez koránt sincs így; a vetítésen a többiekkel együtt én magam is sokszor nagyon jót nevettem néhány, a különböző szintű párkapcsolatok világából elég ismerős mondaton vagy szituáción.
Ennek az egyik oka, hogy Herendi Gábor és alkotótársai nem akartak mindenáron nagy bölcsességeket vagy tanulságokat beleszuszakolni ebbe a meglehetősen egyszerű és szerethető, szerencsésen feszesre húzott történetbe.
Amely tulajdonképpen négy nő magára és újra egymásra találásáról szól. A főszerepben egy anyával (Udvaros Dorottya), aki a férje halála után elhatározza, hogy teljesíti annak utolsó kívánságát, és a három lányukkal (Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix) váltóban lefutja a maratont. Nyilván egyikük sincs ilyesmire felkészülve, és nyilván a hetekig tartó készülés mindannyiuk életét éppen a szükséges irányban löki előre; teli klisékkel az egész, de attól még nagyon is működik.
Nem utolsósorban a kiváló színészek miatt. Udvaros Dorottya vitalitása és mesterségbeli tudása, akárcsak a színpadon, egészen elképesztő, Tenki Réka különleges és sokszínű, mint mindig, Lovas Rozihoz és az előzőekhez képest kevésbé ismert, de valószínűleg nagy jövő előtt álló Trill Beatrixhoz szintúgy remekül passzol a nagyvászon. Ha divatos módon mindenáron szidni kellene valamit, az a leheletnyivel gyengébb férfisor (Bányai Kelemen Barna, Csányi Sándor, Ember Márk, Smied Zoltán) lenne, de azért nekik is akadnak jutalomperceik.
A cseh Nők, ha futnak remake-je – azóta megnéztem az eredetit, és talán nem az elfogultság mondatja velem, de a magyar változat jobb –
tehát igazi feel good movie, abszolút ajánlott ünnepek előtti-közbeni kikapcsolódás.
Azért pedig külön piros pont, ahogyan Herendiék a kínos, a magyar filmgyártás a mostaninál sokkal gyászosabb korszakát idéző, muszáj termékelhelyezésekre is képesek voltak öniróniával reflektálni.
December 12-én új zenés magyar vígjáték érkezik a mozikba. A Hogyan tudnék élni nélküled? Demjén Ferenc slágereire épülő szerelmes, balatoni történet, amelynek fiatal tehetségek, többek között Marics Peti, Törőcsik Franciska és Ember Márk a főszereplői. Mutatjuk a legfrissebb előzetest!
Függetlenként csak a lelkesedés és esetlegesen egy bőkezű támogató jelenthet megváltást, Cibulya Nikol lelkesedését pedig nem érheti kritika.
Brutálisan indul, hogy aztán megható szabadulástörténetté kerekedve mindenkinek reményt adjon Till Attila új filmje. Az És mi van Tomival? egyszerre beszél az alkoholfüggőség bugyrairól, az érintettek és a hozzátartozók pokoljárásáról és arról, hogy nincs az a sötét, ahova ne sütne be néha a nap. Interjúnk.
Százmilliót gombfocira? De Kálmán bá már rivallna is rám, hogy ez szektorlabda, és lényegében igaza van. De hogy ki az a Kálmán és honnan jött a százmillió?
Vajon miért tűrnek meg népek háborúpárti kormányokat és politikusokat? Képesek lennének Ukrajnáért feláldozni az egész civilizációnkat? Ungváry Zsolt írása.
Oroszország továbbra is élesben fogja tesztelni új hiperszonikus rakétáját a Nyugat lépéseire válaszul.
Peti, a számok nem hazudnak.
