A Futni mentem nem akar több lenni, mint ami: feszes, kedves, szerethető vígjáték, amelyben nemcsak romantika, de humor is van. És nagyszerű színésznők, akik végre egészen természetesnek látszanak a nagyvásznon.
Nyitókép: Trill Beatrix, Tenki Ráka, Lovas Rozi és Udvaros Dorottya a Futni mentem című romantikus vígjáték egyik jelenetében (Vertigo Média)
„Akármilyen nehéz is a pénzt előteremteni, újra meg újra ingyenmunkára kérni a barátokat, ismerősöket, muszáj csinálni. Mert ha nem csináljuk, akkor még rosszabb” – mondta nemrég a Mandinernek adott interjújában Till Attila, arra célozva, hogy mivel a Nemzeti Filmintézet az elmúlt években sorra visszautasította a pályázatait, muszáj volt a rendszeren kívül keresnie és találnia forrásokat új mozija, az És mi van Tomival? elkészítéséhez.
Ezt is ajánljuk a témában
Brutálisan indul, hogy aztán megható szabadulástörténetté kerekedve mindenkinek reményt adjon Till Attila új filmje. Az És mi van Tomival? egyszerre beszél az alkoholfüggőség bugyrairól, az érintettek és a hozzátartozók pokoljárásáról és arról, hogy nincs az a sötét, ahova ne sütne be néha a nap. Interjúnk.
Hasonlóan Herendi Gáborhoz, aki saját megfogalmazása szerint mivel egy ideje már nem rúghat labdába a filmintézeti döntőbizottságnál, ezért kénytelen volt hasonló útra lépni,
és az állami rendszeren kívül, független támogatások segítségével tető alá hozni a legújabb filmjét.
És bár az általa beadott forgatókönyvtervek tartalmát részletesen nem ismerjük, a hétszeri nemleges döntés annak fényében tényleg egy kicsit érthetetlen, hogy Herendi bizonyos tekintetben a legsikeresebb magyar rendező az ezredforduló óta. Legalábbis ha a sokat emlegetett bűvös nézőszámokat vesszük; a Valami Amerika első része vagy a Kincsem több mint hatszázezres mozis közönsége ma már a vágyálom kategóriába tartozik bármely honi filmkészítő számára.
És bár természetesen a mennyiség nem feltétlenül a minőség fokmérője, azt is el kell ismerni, hogy Herendi ugyan nem a mélyre szántás nagymestere, a könnyed szórakoztatás viszont igenis remekül megy neki. Erről tanúskodik legújabb rendezése, a Futni mentem is, ami olyan, mint amikor egy régen használt receptet újra előveszünk, és az alap hozzávalókhoz szigorúan tartva magunkat, óvatosan, egy-két új fűszerrel próbáljuk feldobni a már megszokott ízeket.
Ez az alaprecept pedig ez esetben nem is túl bonyolult: jó színészek, jó színészvezetés, na meg egy-két szerelmi bonyodalom – kész is a vicces-meghatós romantikus vígjáték. És még mielőtt olybá tűnne, hogy gúnyolódom, ez koránt sincs így; a vetítésen a többiekkel együtt én magam is sokszor nagyon jót nevettem néhány, a különböző szintű párkapcsolatok világából elég ismerős mondaton vagy szituáción.
Ennek az egyik oka, hogy Herendi Gábor és alkotótársai nem akartak mindenáron nagy bölcsességeket vagy tanulságokat beleszuszakolni ebbe a meglehetősen egyszerű és szerethető, szerencsésen feszesre húzott történetbe.
Amely tulajdonképpen négy nő magára és újra egymásra találásáról szól. A főszerepben egy anyával (Udvaros Dorottya), aki a férje halála után elhatározza, hogy teljesíti annak utolsó kívánságát, és a három lányukkal (Lovas Rozi, Tenki Réka, Trill Beatrix) váltóban lefutja a maratont. Nyilván egyikük sincs ilyesmire felkészülve, és nyilván a hetekig tartó készülés mindannyiuk életét éppen a szükséges irányban löki előre; teli klisékkel az egész, de attól még nagyon is működik.
Nem utolsósorban a kiváló színészek miatt. Udvaros Dorottya vitalitása és mesterségbeli tudása, akárcsak a színpadon, egészen elképesztő, Tenki Réka különleges és sokszínű, mint mindig, Lovas Rozihoz és az előzőekhez képest kevésbé ismert, de valószínűleg nagy jövő előtt álló Trill Beatrixhoz szintúgy remekül passzol a nagyvászon. Ha divatos módon mindenáron szidni kellene valamit, az a leheletnyivel gyengébb férfisor (Bányai Kelemen Barna, Csányi Sándor, Ember Márk, Smied Zoltán) lenne, de azért nekik is akadnak jutalomperceik.
A cseh Nők, ha futnak remake-je – azóta megnéztem az eredetit, és talán nem az elfogultság mondatja velem, de a magyar változat jobb –
tehát igazi feel good movie, abszolút ajánlott ünnepek előtti-közbeni kikapcsolódás.
Azért pedig külön piros pont, ahogyan Herendiék a kínos, a magyar filmgyártás a mostaninál sokkal gyászosabb korszakát idéző, muszáj termékelhelyezésekre is képesek voltak öniróniával reflektálni.
Ezt valószínűleg a saját alkotói sem teszik be a vitrinbe.
Egy kezünkön is meg tudnánk számolni, hány jó magyar thriller készült eddig, és az Itt érzem magam otthon nem fogja gyarapítani ezt a mennyiséget.
Úgy tűnik, hogy az egyébként kiváló magyar rendezőnek ezúttal nem sikerült lehengerlő drámát alkotnia.
Történelmi filmmel és kisrealista drámával is sokkoltuk a németeket.
Igaz, volt, aki szerint ki kellett volna zárni a tallinni filmfesztivál programjából, mert a rendezője „jó kapcsolatot ápol Orbán Viktorral”.
A filmügyi kormánybiztost a magyar filmgyártás tavalyi rekordévéről, a Mohács-moziról és a 2026-ban érkező produkciókról is kérdeztük.
Japán a drónhadviselés új, olcsóbb iránya felé nyit: a tengerészet már átvette az első kartonalapú AirKamuy 150 drónokat, amelyek könnyűek, gyorsan gyárthatók, és a radarok számára is nehezebben észlelhetők.
Méghozzá micsoda nem mindennapi kiütéssel!
