Életben tarthat-e bárkit a szeretet? – erre keresik a választ Miskolcon

Operával, méghozzá nem is akármilyennel indul az új esztendő a Miskolci Nemzeti Színházban. A mai Magyarország területének első magyar nyelven játszó kőszínháza 1823. augusztus 24-én nyitotta meg kapuit, az ünnepi, bicentenáriumi évadhoz méltó választás Bartók Béla egyetlen operája, A kékszakállú herceg vára színrevitele a teátrum balett-társulatának közreműködésével. A Nagyszínpadon január 12-étől látható előadás rendezője, Szabó Máté így beszél a világ operaszínpadainak megunhatatlan darabjáról, amely „két ember rendkívül intenzív lelki kapcsolatáról mesél egy metaforikus világban”: 

„Abból indultam ki, hogy van egy élettől távoli rideg közeg, ahová érkezik valaki, saját szándékából, hite, reménye által. Az foglalkoztatott, 

hogy ez a megmentési kísérlet sikerülhet-e, hogy a megmentő megmarad-e a megmentési szándékánál akkor is, ha meglátja teljes egészében azt, akit megmenteni kíván.”

Hozzáteszi, arra is keresték a választ, mi ez a különös transzcendens, mágikus-realista, fantáziával teli tér, amibe Kékszakállú Juditot beavatja.

„Itt végül valahol az derül ki, hogy ez egy nagyon izgalmas, gazdag, ígéretes világ, ami magába integrálja Juditot, amiben elvész, amiben feloldódik. De ennek az univerzumnak a legvégén egyszer csak ott kell lennie egy megvilágosodási pontnak, nagyon keserű konklúzióval Erre kerestünk egy »arcon csapó« helyzetet, amiben a női rádöbbenés ismerős lehet. Számomra fontos élmény volt meglátni ebben a helyzetben, hogy a férfitársadalom, a »férfiság«, a férfi attribútum   önmagában illúzióromboló, szemben az illúziót teremtővel. És ha elvesszük magát az illúzió szót –  mert miért ne vennénk el?  –, akkor mi marad. Teremtés és rombolás. Ha tehát a férfit meglátjuk teljes egészében, a női attribútum nélkül, az bizony fájdalmas – magyarázza Szabó Máté.

A rendezőt ugyanakkor a darab időbelisége is foglalkoztatta, illetve az, mi lehet az oka, hogy A kékszakállú herceg várát általában egy másik művel együtt teszik színpadra, mintha az alkotók szégyellnék magukat azért, mert „nem töltik ki” a játékidőt. Miközben az életben sincs meghatározva, mennyi idő alatt történik meg velünk egy-egy sorsfordító dolog. 

Ilyen értelemben, mondja még Szabó Máté, ennek a darabnak az időbeliségét tekintve, még annak rövidségében is, tulajdonképpen egy hatalmas, univerzális történet zajlik le. A Regős, illetve a szövegíró Balázs Béla szavaival élve: 

Antal Csaba Jászai-díjas díszlettervező mindehhez nem pusztán egy teret alkotott, hanem egy egészen más helyszínből, többek között  revelatív fénytechnikát kitalálva képes volt létrehozni azt, amit a mű szerzői várként aposztrofáltak. A Bartók-művet, amelynek az ihletője egy francia mese vagy ha úgy tetszik, rémtörténet, a miskolci előadásban Cser Ádám, a Miskolci Nemzeti Színház zeneigazgatója vezényli.

„A pályázat alapján, amire ez a mű készült, eredetileg Kodály írta volna ezt az operát, de végül Bartók komponálta meg. Talán mondhatom, hogy ez szerencsés fordulat volt ez, hiszen az az ötvözet, ahogyan ő a harmóniavilágot és a népzenei hagyományt kombinálja, teljesen egyedi. A jellegzetességei mellett elképesztően kifejező és erős, beszédes, látványos zene született. Én nagyon hű vagyok Bartók bejegyzéseihez, évtizedek óta folyamatosan tanulom, tanulmányozom a darabot. A zenekar is érzi ennek a fontosságát, szép munkát végeznek. Egyetlenegy pillanatot sem lehet passzívan, átélés, gondolat, koncentráció vagy kifejezés nélkül, félvállról venni” – magyarázza a karmester.

Úgy véli, az opera talán a legkomplexebb színházi műfaj, amely a színház, a kultúra minden egyes elemét tartalmazza: építészet, festészet, irodalom, mozgásművészet és zene egyvelege, így mindenki találhat kapaszkodót benne. Ezért szerinte az operára, akármennyire is jártas vagy nem jártas benne az ember, úgy kell tekinteni, mint bármely másik színházi alkotásra: hagyni, hogy a komplexitás, az egyben hatás megszülessen. Arról nem is beszélve, 

 A kékszakállú herceg vára így Cser Ádám értelmezésében tulajdonképpen egy megismeréstörténet; Judit egyre belsőbb rétegeit akarja felfedezni a férfinak.

„Ez a cseppet sem könnyű megismeréstörténeti dráma a mi esetünkben a bátyám, Cser Krisztián és a feleségem, Herczenik Anna között születik meg. Pár évvel ezelőtt az ilyesmit még nagyon merész ötletnek tartottam volna, de most nagyon jónak gondolom. Ahogyan mi ismerjük és szeretjük egymást, ahogy egymás művészetével bánunk, az elképesztően hatványozza az energiákat. A bátyámmal tizenévesen kezdtük bogarászni A kékszakállú kottáját, hogy majd egyszer, ha megtanuljuk a szakmát, akkor előadjuk valahol. Koncerten ez már többször megtörtént úgy, hogy én zongorán kísértem, de a mostani lesz az első alkalom, hogy zenekarral adjuk elő, az én vezényletemmel. Ő már a világ minden pontján énekelte ezt a szerepet, például a New York-i Carnegie Hallban vagy Sanghajban – mesél a mostani, e szempontból is különleges helyzetről Cser Ádám. 

Megemlítve, hogy a feleségének pedig a szerepálma volt Judit, akit Kálnay Zsófiával váltásban játszanak, ahogyan A kékszakállú herceg is kettőzve van, Cser Krisztián mellett Bakonyi Marcell-lel. Sőt, még egy Csert üdvözölhetünk majd az előadásban: Szabó Máté döntése nyomán Ádám fia, Ármin alakítja a Regőst. 

Nyitókép: Herczenik Anna (Judit) és Cser Krisztián (A kékszakállú herceg) A kékszakállú herceg vára próbáján (Fotó: Éder Vera/Miskolci Nemzeti Színház)