Már benne élünk – ötven éve jelent meg a The Dark Side of the Moon

2023. március 01. 07:11

Szorongás, háború, halál, Isten, pénz, az ifjúság elsiratása – a Pink Floyd nagyon eltalált valamit, mélyen beletrafált valamibe. A korszellembe nevezetesen.

2023. március 01. 07:11
null
Győrffy Ákos
Győrffy Ákos

Most ötven éve, 1973. március 1-jén jelent meg a The Dark Side Of The Moon, kritikusok és nagyon sokan mások szerint a progresszív rock mérföldköve, még tágabban a rocktörténet egyik alapműve.

A Pink Floyd már fél évszázaddal ezelőtt megjövendölte mindazt, amiben ma élünk,

és az már csak hab a tortán, hogy többé-kevésbé ők maguk is a saját próféciáik áldozataivá váltak. Még talán szegény Syd Barrett, a szintén méltán legendás alapító tag járt a legjobban, aki olyannyira túltolta a pszichedéliát a hatvanas években, hogy egyszerűen úgy maradt, és a hátralevő éveit a saját, külön bejáratú univerzumában lebegve töltötte.

Most tekintsünk el attól, hogy egy méltán legendás zenekar méltán legendás tagjai miféle verbális és egyéb ámokfutásokkal próbálják mostanában zárójelbe tenni mindazt, amit letettek az asztalra. Szerencséjük (és a mi szerencsénk is), hogy nem fog sikerülni nekik. Kimagasló életműveket a hülyeség és az acsarkodás sem tudja utólag meg nem történtté tenni, hála a jó Istennek. Ahogy az sem árthat a renoménak, ha egy elhíresült lemezborítójuk vált ki értelmezhetetlen reakciókat. Minden jel szerint meg kell szoknunk, hogy a totális őrület korába léptünk, s ez a totalitás tényleg szó szerint értendő, mindenki érintetté válik így vagy úgy.

A teljes lemez

 

A The Dark Side of the Moon a születésem előtt három évvel jelent meg, ami csak annyiban érdekes, hogy például az apám már bőven hallgathatta volna akkoriban, de nem hallgatta, mert a jazz érdekelte, semmi más. Közhely, hogy forradalmasította a rockzenét, de a közhelyek jobbára arról ösmerszenek meg, hogy van némi valóságalapjuk. Ha hinni lehet a statisztikáknak,

mostanáig nagyjából ötvenmillió példány fogyott belőle.

Még 2002-ben is négyszázezer példány kelt el belőle csak úgy, suttyomban, mindenféle hírverés nélkül. De ezek csak számok, amik mondanak ugyan valamit, de a lényegről nem sokat árulnak el. Forradalmasította a rockzenét, ez az egyik visszatérő toposz a lemezzel kapcsolatban, de ez a forradalmasítás mára jórészt elhalványult. Nem azért halványult el, mintha bármit is vesztett volna az értékéből, hanem mert azok a valóban újszerű megoldások, amik hallhatók a lemezen, mára a popzene integráns alkotóelemeivé váltak.

1973-ban sokan biztosan

Miközben azért hozzá kell tenni, hogy már évekkel korábban megjelentek olyan lemezek, amelyek előrébb jártak a Pink Floyd – amúgy lehengerlő – innovációinál. Elég, ha csak a Kraftwerk 1970-ben megjelent cím nélküli lemezét említem.

A lemez dalai élőben, a hetvenes évekből

 

A Pink Floyd forradalma nem elsősorban ebben rejlett, hanem inkább abban, ahogy az experimentális megoldásokat vegyítette a klasszikus rockzenei elemekkel. Nem „csak” kísérletező volt (mint a Kraftwerk például), hanem egy igazi rockzenekar is, nagyszerű dalokkal. (Mint ma a Radiohead, teszem hozzá halkan.) A Time című dal tökéletes példája ennek a kevercsnek. Meditatív hullámzással indul, aztán átvált egy tökéletes, középtempós rockslágerbe.

A The Dark Side of the Moon eredeti címe Eclipse: A Piece for Assorted Lunatics volt. Olyan zene tehát, amely válogatott holdkórosoknak szól. Talán tényleg túl hangzatos cím lett volna, szájbarágós, azzal együtt persze, hogy a Pink Floyd zenei és szövegvilágában jócskán van valami holdkórosság, a szó legjobb értelmében. Ennek a holdkórosságnak a zenei megfelelője a „pszichedelikus rock”, ami persze nem más, mint egy hülye megnevezés, amit kritikusok szoktak kitalálni.

A The Dark Side of the Moon nagyon eltalált valamit, mélyen beletrafált valamibe. A korszellembe nevezetesen.

Szorongás, háború, halál, Isten, pénz, az ifjúság elsiratása,

ezek a központi témák, de mindez olyan zenei textúrákba csomagolva, amely elemeli az egészet a földtől, és Hold körüli pályára állítja.

Onnan, a magasból már valamennyivel elviselhetőbbnek tűnik az egész.

Mégis, ezt a világűrben lebegést is átjárja valamiféle szomorúság. A Pink Floyd ezzel a lemezzel lépett be a felnőttkorba, végleg maga mögött hagyva a hatvanas évek sokszor öncélú tripjeit.

Bevallom őszintén, nekem mindig is a Momentary Lapse of Reason volt a kedvenc Pink Floyd-lemezem (bár abban Roger Waters már nem vett részt), de a legtökéletesebb album vitán felül a The Dark Side of the Moon. Ahogy szól, arról önmagában ódákat zengenek évtizedek óta, a keverés mesterműve.

Az épp önmaga szobrává merevedő rockzenét újította meg

úgy, hogy közben megtartotta belőle mindazt, amit érdemes megtartani. S persze ne feledkezzünk el a túlzás nélkül költői erejű szövegekről sem, amelyek az angol költészet nagyjaiból táplálkoznak, és egy olyan világot vetítenek elénk, amelyben nem biztos, hogy szeretnénk élni.

De nem volt szerencsénk, mert már benne élünk. Ami 1973-ban még jobbára vízió volt, megérzés és látomás, az mára valósággá vált. A mesterművek előre látnak az időben, mi csak kullogunk utánuk, mint egy tönkrevert, szomorú sereg. 

 

Waters, Gilmour, Mason és Wright négyesének utolsó fellépése, a 2005-ös Live8-en

 

Breathe, breathe in the air

Don't be afraid to care

Leave, but don't leave me

Look around, choose your own ground

 

Long you live and high you fly

Smiles you'll give and tears you'll cry

And all you touch and all you see

Is all your life will ever be

 

Run, rabbit, run

Dig that hole, forget the sun

When, at last, the work is done

Don't sit down, it's time to dig another one

 

Long you live and high you fly

But only if you ride the tide

Balanced on the biggest wave

You race towards an early grave

 

Nyitókép: a Dark Side Of The Moon borítója

Amerika választ! Kövesse élőben november 5-én a Mandiner Facebook-oldalán vagy YouTube-csatornáján!

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
entreri1234
2023. március 03. 18:38
aki fikázza őket, próbáljon meg valamit gitáron eljátszani tőlük.. ha úgy se megy át az érzés, akkor úgyis mindegy..
Oldalkosár
2023. március 01. 23:15
"a progresszív rock mérföldköve, még tágabban a rocktörténet egyik alapműve." Mint ahogy maga a Pink Floyd is mérföldkő a könnyűzene történetében. Nem kell elfogultnak lenni, objektíven szemlélve is kijelenthető: amit leraktak az asztalra, ahhoz jobbára csak a Beatles, Elvis, Chuck Berry és a Creedance mérhető (na jó, a sort talán még lehet bővíteni :)). Világéletemben Dire Straits rajongó voltam (meg Genesis), de a zenetörténetben vett jelentőségük, korszakalkotásuk alapján a kettő nem egy kategória.
Oldalkosár
2023. március 01. 23:02
"...a Pink Floyd nagyon eltalált valamit..." És jó időben, tegyük hozzá. Akár 10-15 évvel később is már közel sem ugyanaz lett volna a hatás és a fogadtatás.
bolá
2023. március 01. 20:11
Hatásában biztos ez a legnagyobb. Zeneileg a Wish You Were Here jobb. Mai fejemmel meg Eric Clapton a legnagyobb.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!