Brüsszeli szakportál: mindent, tényleg mindent bevetnek Magyarország ellen

2024. január 17. 09:45

Még az Európai Bizottságot is beperelné az Európai Parlament szélsőségesen magyarellenes csoportja, amiért Magyarország hozzájutott a neki tényszerűen járó uniós források egy részéhez.

2024. január 17. 09:45
null

Az Európai Parlament képviselői közül sokan azt követelik, hogy vizsgálják meg az Európai Bizottság döntését, mely alapján részben feloldotta a Magyarországnak szánt uniós források befagyasztását. Sőt, azt is el akarják érni, hogy a jogállamisági hiányosságokra hivatkozva fosszák meg Magyarországot a szavazati jogától, sőt, pert is indítanának a Bizottság ellen – számol be a hírről az Euractiv.

A lapnak természetesen nyilatkozott a szélsőségesen magyarellenes Daniel Freund is, aki azt állítja, be kell perelni az Európai Bizottságot, mert Magyarországon nem működik a jogállamiság, így nem jár neki uniós forrás sem.

A zöldpárti politikus továbbra is úgy véli, az Ukrajna EU-csatlakozásával kapcsolatos vétó „elfelejtéséért” cserébe kapott némi pénzt Magyarország, ám ezt nem hagyják annyiban.

„Ha azért blokkolunk pénzeket, hogy eredményeket érjünk el, akkor fel is kell szabadítanunk a pénzeket, amikor eredményeink vannak” – jelentette ki korábban az igazságügyért felelős belga biztos, Didier Reynders.

Szerdán egyébként újra Magyarország ellen hergelik egymást az Európai Parlament politikusai, a vitát a Mandiner élőben követi.

Ezt is ajánljuk a témában

***

A cikket Közép-Európa szakértője, médiafigyelője és piackutatója, a CEPER szemlézte a mandiner.hu számára.

Nyitókép: AFP/Francois Walschaerts

Összesen 58 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Akitlosz
2024. január 18. 13:41
Nem unalmas már ez a szappanopera? Nem fogja a Fidesz egyedül elfoglalni Brüsszelt. Ha pedig behódolni sem akar Brüsszelnek, akkor a helyes lépés az elválás. De a Fidesz inkább szabadságharcol orrvérzésig belpolitikai okokból.
kerek-a-perec
2024. január 17. 22:33
Úgy tűnik, hogy a régió megrekedt a középkori gondolkodásmódban. Az ország, amely nem hajlandó elfogadni a 21. századot, és továbbra is egy idegengyűlölő, homofób, patriarchális, nőgyűlölő rezsimet működtet, amelyet iskolázatlan bunkó férfiak uralnak, nincs helye az EU-ba!
Bunyevac1964
2024. január 17. 22:32
Hajrá Trump ! Lesz itt még olyan libsi pánik, hogy a Netflix doku sorozatot fog rittyenteni belőle .
KBA98
2024. január 17. 17:31
Rá foktok cseszni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!