Erre senki sem számított: Orbán Viktor is szóba került az amerikai elnökjelölti vitán!

2024. szeptember 11. 06:02

A vita során Magyarország és Orbán Viktor is jelentős figyelmet kapott.

2024. szeptember 11. 06:02

 Nyitókép: SAUL LOEB / AFP

Köztudott, hogy a magyar kormányfő és Trump között kifejezetten jó a viszony és hogy az elmúlt időszakban rendszeresen idézték egymást a különböző beszédekben és felszólalásokban. Arra azonban kevesen számítottak, hogy az elnökjelölti vitán is megemlíti majd Orbán Viktort Donald Trump. A keddi elnökjelölti vitán ez azonban mégis ez történt, ahol Orbán Viktort „kemény és okos” embernek nevezte az elnökjelölt – írta meg a Magyar Nemzet.

A vita során Trump, a republikánusok jelöltje, és Kamala Harris, a jelenlegi alelnök és demokrata elnökjelölt csapott össze. Trump Orbán Viktor korábbi kijelentéseit idézve erősítette álláspontját.

Orbán Viktor az egyik legnagyobb tiszteletnek örvend, erős embernek nevezik

– mondta Trump.

Trump a vita egy pontján Orbán korábbi kijelentésére hivatkozott, amikor így fogalmazott: „Magyarország miniszterelnöke megmondta, miért robbant fel az egész világ. Három évvel ezelőtt még nem így volt. Miért robbant fel? Ő azt mondta, azért, mert szükség van Trumpra.” A volt amerikai elnök szerint Orbán kiemelte, hogy Kína és Észak-Korea is tartott tőle, és bár Trump nem szereti a „félelem” szót használni, Orbán kijelentését idézve elismerte, hogy ezek az országok féltek az ő elnöksége alatt. 

Mellesleg, nézzék meg, mi történik Észak-Koreában” 

– tette hozzá.

Trump szerint Orbán egyértelművé tette, hogy amíg ő volt az elnök, nem voltak komoly világpolitikai problémák. Joe Bident, az Egyesült Államok jelenlegi elnökét viszont „gyenge, szánalmas” emberként jellemezte a republikánus jelölt a keddi vitán

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 157 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alkaloidablog
2024. szeptember 11. 13:20
Azért ez beszarás, valljuk be...
2024. szeptember 11. 12:31 Szerkesztve
Poloska elvtárs már szart sem ér..?
Zjzj
2024. szeptember 11. 09:40
OV-n kivul meg KimDzsong, Netanjahu meg Abdul a taliban vezer (Tnek fingja se volt mi a teljes neve) lett megemlitve, semilyen mas kulfoldi szemely. Micsoda ilusztris tarsasag, 👏!
Szerintem
2024. szeptember 11. 09:06
Örülök, hogy milyen határozottan hozzák ki a rajngói, a tiszafostost fényre. Abszolút egyértelmű, hogy a woke-os szélsőlibsi migrisimogató, LMBTQ-s, háborús uszító a vonala. Jó, hát ezt tudni lehetett már eddig is, már csak abból is, hogy a gazdái ugyanazok, mint a mosléknak. Na meg hogy csak erre felesküdve ülhetett be Weberhez az EP-ben is, a listáján bevitt Soros NGO-s aktivistáival együtt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!