Ukrán disszidens rántotta le a leplet a kijevi rezsim brutális cenzúrájáról és elnyomásáról

2024. augusztus 08. 22:41

Egészen abszurd állapotok uralkodnak az ukrán társadalomban.

2024. augusztus 08. 22:41

Nyitókép: Olha Kharchenko/Global Images Ukraine via Getty Images

Pascal Lottaz, a Kiotói Egyetem Jogi Karának és Hakubi Központjának docense, videóinterjút tett közzé egy száműzetésben élő ukrán disszidens újságíróval, Vaszil Muravickijjal. Muravickijt, aki több kritikus cikket írt az Euromajdan utáni ukrán rendszerről és az ukrajnai polgárháború kezeléséről, 2017 augusztusában az ukrán bűnüldöző szervek letartóztatták, és hazaárulással, Ukrajna területi integritásának veszélyeztetésével, gyűlöletkeltéssel, sőt terrorista szervezetben való részvétellel vádolták meg. Tizenegy hónapot töltött börtönben, végül politikai menedékjogot kapott Finnországban arra hivatkozva, hogy az ukrán hatóságok politikai üldöztetésnek vetik alá. Ma is ott él.

Ezt is ajánljuk a témában

Az ukrajnai elnyomásról

Az interjúban az újságíró elmondta, 

az egyik legnagyobb tévhit Ukrajnával kapcsolatban Nyugaton az, hogy az országban még mindig él a szólásszabadság. Ukrajnában egyáltalán nincs szólásszabadság. Mindent cenzúráznak”.

Elmesélte, amiatt üldözték és zárták börtönbe, mert nyilvánosan bírálta a jelenlegi ukrán rezsim intézkedéseit. De azt is hozzátette, ma is vannak olyan esetek, amikor az embereket nem a nyilvános nyilatkozataikért, hanem akár csak a személyes beszélgetéseikben elhangzottak miatt küldik börtönbe. „A helyzet Ukrajnában sokkal, de sokkal rosszabb, mint azt a nyugati emberek gondolnák” – mondta. Arra kérdésre, hogy miért van az, hogy Nyugaton nem jutnak el a hírek arról, hogy mi történik valójában Ukrajnában, azt válaszolta, hogy „az ok egyszerű:

Ukrajna csupán egy eszköz az Oroszország elleni globális háborúban, és ennek az eszköznek élesnek kell maradnia.

Ezt is ajánljuk a témában

Az ukránok többsége békét akar – de ezt nem szabad kimondaniuk

Muravickij arról is beszélt, hogy Ukrajnában az emberek túlnyomó többsége a háború mielőbbi befejezését szeretné. Az emberek tömegesen menekülnek, próbálják elkerülni a mozgósítást.

Miután sok emberrel beszéltem, arra a következtetésre jutottam, hogy a mozgósítottaknak csak körülbelül két százaléka tette ezt önszántából

– idézte fel.

Elmondta, hogy az emberek egyszerűen félnek még beszélni is erről. Több emberről is tud, akik magánbeszélgetésekben, vagy éppen a munkahelyükön beszéltek a véleményükről és később, emiatt börtönbe zártak.

Muravickij szerint Ukrajnában a helyzet nagyon hasonló a skizofréniához, az emberek két nagyon hasonló kérdésre két különböző választ adnak. „Ha a kérdés az, hogy »Szeretné-e minél hamarabb befejezni a háborút?», az emberek azt mondják, hogy »igen«, de ha a következő kérdés az, hogy »Hajlandó-e átrajzolni Ukrajna térképét?«, akkor az emberek azt mondják, hogy »semmiképpen sem«, mert ha igent mondanának, az potenciálisan nagyon veszélyes, egyenlő lenne a társadalmi öngyilkossággal.

Emiatt az újságíró véleménye az, hogy valójában nem tudhatjuk,  ma Ukrajnában valójában mik az emberek valódi preferenciái a háború befejezésének módját illetően, mert nem tudják szabadon kifejezni a véleményüket. „Ez nagyon veszélyes” – tette hozzá. Majd azzal folytatta, hogy az emberek nagyon belefáradtak a háborúba, a háború következményeibe, például az folyamatos áramszünetekbe.

Muravickij kifejtette, hogy  a fő tényező, amely megakadályozza Ukrajnát abban, hogy a béke irányába haladjon, az a tévhit, hogy a győzelem elkerülhetetlen.

Ez azonban hazugság. Oroszország nagyobb katonai és emberi erőforrásokkal rendelkezik.”

„Nem akarom, hogy Ukrajna elbukjon, azt akarom, hogy Ukrajna megmaradjon, azt akarom, hogy az emberek és a kultúra megmaradjon. Az ország azonban olyan sokat veszített erejéből – tavaly Ukrajna 300 éve a legalacsonyabb születésszámot regisztrálta -, hacsak nem következik be valamilyen törés, vagy hacsak Oroszország nem omlik össze, akkor ezen a helyzeten már nem lehet változtatni. Még ha a háború azonnal véget is ér, évtizedekbe telik, mire Ukrajna visszatér a 2022-es szintre” – magyarázta. 

Az interjú végén Muravickij azt üzenete a Nyugatnak, hogy:

Ha azt akarják, hogy Ukrajna túlélje, ha azt akarják, hogy az ukrán nép túlélje, akkor meg kell állítaniuk a háborút – itt és most”.

Ezt is ajánljuk a témában

***

 

Összesen 361 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szuperszig
2024. augusztus 09. 18:24
Mi az, hogy ukrán társadalom? Honnan kell nézni? Lelről fel, vagy felről le?
Namond
2024. augusztus 09. 17:24
B_kanya 2024. augusztus 09. 08:11 Fidióta, Az előző felsorolásból kihagytam; - a valódi hírek és tények elnyomását, KESMA elhallgatásait, - a közírók öncenzúráját, - a médiákban a meghívottak PS beszélgetéseit, mely csak a sorok közt olvasva érthető, - az állampárt mamelukjainak/aparátcsikjainak, a hatalom ki mondott és ki sem mondott szándékai túllihegését az a más vélemények elfojtásában és véleményalkotók elleni fellépésben és íme már is a bolsevik Rákosi/Kádár rendszerben vagyunk.
B_kanya
2024. augusztus 09. 11:55
"Úttalan utakon 2024. augusztus 08. 23:07 Több generáció kellene ahhoz, hogy kiheverjék ezt a népirtást. Ezzel szemben be fogják telepíteni az országot a migráns söpredékkel, és ezzel megadják a kegyelemdöfést az ukránoknak." Ebből is látszik, hogy valójában az oroszok (akik nem tesznek ilyet) felszabadítják nulandisztánt.
B_kanya
2024. augusztus 09. 11:54
"Zsolakomarom 2024. augusztus 09. 09:39 Europa erdeke az, hogy a kisebb rossz (Ukrajna) nyerjen" A tolvaj ország, amerikai proxy, velük robbantatták fel a Nordstreamet. AZÉRT építették a németek a Nordstreamet mert a hoholok már akkor lopták a gázt. Nem mellesleg már 2022 előtt is folyamatosan fenyegették Magyarországot, a kárpátaljasi magyar kisebbség elleni aljaskodásukról nem is beszélve. ", es a nagyobb rossz (Oroszo.) veszitsen." Tényleg, tök jó lett az EU-nak, hogy Oroszország kincsei és piaca Kínáé lett. "Ez eleg egyszeru, megsem erti ork ban." Túl egyszerű a hoholbozgor mazsoláknak való, akik EURÓPA ELLENSÉGEI ÉS ÁRULÓI és nem értik a fentieket. Illetve dehogynem értik, csak újra és újra és újra hazudnak. Reggel, éjjel meg este.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!