Jogállamiság német módra: a bukott koalíció még gyorsan belenyúl az igazságszolgáltatásba
Több ellenzéki képviselő úgy vélekedett, hogy a törvényjavaslat kísérlet az alkotmánybíróságnak az AfD-től való elszigetelésére.
A német gazdák szerint a gazdacsaládok és a hazai mezőgazdaság jövője a tét. Szerdán a mozdonyvezetők is sztrájkba lépnek.
A német gazdák traktoros felvonulásaival és útblokádjaival kezdetét vette a tiltakozások hete Németországban,
elsősorban a baloldali-liberális kormány megszorító intézkedései ellen tüntetnek.
Joachim Rukwied, a német gazdák szövetségének elnöke megértést kér a közlekedőktől. Szerinte a gazdacsaládok és a hazai mezőgazdaság jövője a tét. Hangsúlyozta azt is, hogy nem kívánnak erőszakot alkalmazni, minden tüntetést bejelentenek. „Azt reméljük, hogy a berlini kormányzat józan észhez tér, és a mezőgazdaság aránytalanul nagy terheléséből visszavesznek. Ez az alapcélunk a tüntetések során” – fogalmazott Rukwied.
A gazdák szerint az energiaárak megemelkedése és most a támogatások tervezett csökkentése együtt a bevételeik mintegy harmadának elvesztésével járnának, amit már nem tartanak elviselhetőnek.
Elsősorban az ellen tiltakoznak, hogy a kormány a mezőgazdaságnak járó támogatásokat csökkenteni akarja. Különösen az agráriumban használt dízelolaj adókedvezményének megmaradása mellett állnak ki.
A gazdák szerint az nem lesz elég, ha a kormány egy-egy intézkedéstől visszatáncol – minden őket érintő megszorító terv visszavonását követelik.
A tüntetések kedden is folytatódnak. A nyugatnémet Hessenben és a keletnémet Brandenburgban, valamint Szász-Anhaltban is forgalomkorlátozó felvonulásokat tartanak majd a gazdák. Szászországban is tiltakozó úti akciókra fog sor kerülni. Berlin híres főútvonala, az Unter den Linden sugárút folytatása is lezárt marad az ott tüntető traktoros gazdák miatt a Bundestag épülete mellett.
A keddnél nehezebbnek ígérkezik a szerda Németország számára.
A német mozdonyvezetők szakszervezete többnapos sztrájkot hirdetett szerdától,
vagyis várható, hogy szerelvények tömegei nem fognak elindulni azon a napon német földön, óriási fennakadásokat okozva a tömegközlekedésben. A német tehervasút szakszervezete viszont már kedden este megkezdi sztrájkját. A Deutsche Bahn azonban jogi úton kívánja megakadályozni a szerintük jogtalan sztrájkkezdeményezést.
***
Nyitókép: Bajorország, Günzburg: A gazdák a szövetségi kormány megszorító tervei ellen tiltakoznak a gazdák szövetségének gyűlésén, ahol egy akasztófán, amelyre egy közlekedési lámpát szereltek, felakasztják a középosztályt. Észak-Svábország és Kelet-Württemberg gazdái több mint 500 traktorral demonstrálnak. Fotó: N: Stefan Puchner/dpa