Főhet a feje Ukrajnának, egy évbe is beletelhet, mire használni tudják a „csodafegyvert”

2023. augusztus 11. 12:27

Az F-16-os vadászgépeket érinti az ügy.

2023. augusztus 11. 12:27
null

Mindössze hat ukrán pilótából álló csoport kezdheti meg a kiképzést az amerikai F-16-os vadászgépekre, ráadásul ők is csak jövő nyárra szerezhetik meg a megfelelő képesítést – írja a Washington Post ukrán kormányzati és katonai forrásokra hivatkozva. 

Míg a kiképzést és szállítást felajánló nyugat-európai országok hosszútávú erősítésként tekintenek a „vadászgép-koalícióra”, addig Kijev egyre kétségbeesettebben könyörög azért, hogy az F-16-osok mielőbb a frontvonalra jussanak, hogy segítsék Ukrajnát az offenzívája során. Kijev ugyanis azt szerette volna, hogy a modern vadászgépek biztosítsák a légi fedezetet a szárazföldi csapatoknak az ellentámadás során – ennek hiányában azonban az ukránok offenzívája lassú, nyögvenyelős, és nem halad. 

A lap azt írja: az első hat pilóta ugyan már folyékonyan beszél angolul, a tisztviselők szerint először négy hónapos nyelvtréningen kell részt venniük Nagy-Britanniában, hogy megtanulják a repülőgépekkel kapcsolatos szakkifejezéseket. Ezt az oktatást a földi személyzettel együtt fogják elvégezni, akik esetleg kevésbé jártasak az angol nyelvben, mivel az ukrán tisztviselők szerint Dánia azt kérte, hogy először ne csak a pilótákat, hanem az egész személyzetet együtt képezzék ki. Dánia védelmi minisztériuma nem kívánt nyilatkozni.

Ez az ukrán tisztviselők szerint januárra tolja ki a harci kiképzés kezdetét, amely várhatóan hat hónapig tart. A második, nagyjából ugyanekkora csoport hat hónappal később, azaz nagyjából a jövő év végére állna készen.

„Ezt hívják időhúzásnak”

 – mondta az egyik ukrán tisztviselő.

Nyitóképen: „amíg erre a buszra vársz, Ukrajna az F-16-osokra vár” felirat egy vilniusi busz oldalán. Fotó: Celestino Arce / NurPhoto / AFP

 

Összesen 19 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
B_kanya
2023. augusztus 11. 21:54
"salamonhiihii-2 2023. augusztus 11. 18:12 Most már Moszkva elég kétségbeesettnek látszik. " Még mindig a legkreténebb czippelferi magyarázza a leghosszabban, miért kretén.
jevgenyij-viktorovics-prigozsin-2
2023. augusztus 11. 13:38
Hoppá, szagértők! Vajon ebben a háborúban miért nincsenek légiharcok? Vajon miért nem repülünk be Ukrajna légterébe csakis nagyon ritkán? Hogyhogy az ukránok felszállni sem mernek? Hát, nem érdekes? Egy modern, légelhárító rendszerben esélye nincs a milliárdos gépeknek. Mi akkor repülünk be mikor van elég rakétánk lekötni az ukrán légvédelmet. Egy Szu35-ös olyan drága, hogy nem éri meg haszontalan célpontok ellen bevetni... Egy két stratégiai nehézbombázót mertünk bevetni azok is azonnal fordultak vissza az orosz határról, be sem léptek az ukrán légtérbe. A szuperszónikus bombáinkat sokkal pontosabban tudjuk repülőről célba juttatni. A Kamov-alligátoraink pedig hiába a legjobb pánélosvadászok, a filléres drónjaink átvették a szerepüket. Jelenleg az nyer akinek több beásott gyalogsága van. Pontosan mint az I. Világháborúban...érdekes, nem?
EX_Terminator
2023. augusztus 11. 13:32
És vadászt kitől fognak kapni?
monuskaroly
2023. augusztus 11. 13:30
Ez mostmár akkor biztos eldönti a háborút? Sosem gondoltam volna, hogy ennyire hülye emberek irányítják a nyugatot. Amint nincs kit kifosztani, gyarmatosítani, megáll a tudomány!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!