Katonai provokációk: meddig lehet feszegetni a pofonos ládákat?

Nyitókép: tajvani F-16-os egy kínai bombázó mellett (AFP)

Írta: Somkuti Bálint biztonságpolitikai szakértő, hadtörténész

Ugyan a hírportálok korábban is folyamatosan beszámoltak róluk, a légtérsértések a Tajvan körüli feszültség fokozódásával kerültek a közvélemény érdeklődésének homlokterébe. De mit is kell ezalatt érteni, és miért is veszélyes egy adott állam légterének a megsértése? Az alábbiakban ezt és a hasonló katonai provokációk kérdését járjuk körbe. 

A pont tíz éve, 2012 augusztusában elhunyt John Keegan korunk egyik legnagyobb hadtörténésze volt. Több könyvét túlzás nélkül lehet korszakalkotónak nevezni, és még abban a művében is felejthetetlent alkotott, amelyben a lehetetlenre vállalkozott: Clausewitz elveinek megcáfolására. 

A hadviselés története című könyve ugyan nem tudta beteljesíteni szerzőjének szándékát, azonban kitűnő áttekintést nyújt a szervezett erőszak, azaz a háborúk fejlődéséről. A mű kitűnően bemutatja a hadviselés legkorábbi megjelenését, az állatvilágban is gyakran tetten érhető pózolást,

Ennek a kívülről és mai szemmel gyakran nevetséges mozdulatokból és hangokból álló táncszerű közelharc-imitációnak ugyanúgy az ellenfél behódolásának a kikényszerítése a célja, mint a sokkal fejlettebb és halálosabb ipari háborúknak. 

És itt bicsaklik meg Keegan zsenije, ugyanis Clausewitz szerint a háború célja akaratunk rákényszerítése az ellenfélre, és ezt a tényt még az angol lángelmének sem sikerült megcáfolnia.

Nemcsak a nukleáris fegyverek, hanem a szinte mindent látó műholdak is jelentősen átalakították a modern hadviselést. A győzelemhez vezető legkönnyebb utat, a felkészületlen ellenséggel szembeni meglepetésszerű és nagy erejű szárazföldi támadást a modern felderítő eszközök gyakorlatilag lehetetlenné tették, amint azt az orosz-ukrán háború is megmutatta. 

Azonban a háború egy kaméleon, hogy ismét Clausewitzet idézzek, és rugalmasan alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez. Így már a hidegháború alatt megjelentek azok az eszközök,

Mivel a mozgósítás, azaz a tartalékosok behívása, a szárazföldi hadsereg békeállapotról hadi létszámra történő feltöltése már a sorkötelezettség 19. század elejei bevezetésekor sem volt eltitkolható a lehetséges ellenfelek elől, így az „XY nagyhatalom mozgósít” kifejezésnek jelentős súlya volt a múltban. Természetesen az esetek többségében mindössze egy-egy diplomáciai manőver súlyát növelték a költséges megoldással, illetve a mobilizációval való fenyegetőzéssel. 

Ennek a módszernek a modern változata a hadgyakorlat. Ez ugyan általában nem jár a teljes tartalékos állomány felszerelésével, de az időigényes folyamatot jelentősen lerövidítheti, ezért rendszeresen használják katonai beavatkozások bevezetéseként. Így indult nemcsak a 2022 februári orosz támadás, hanem a feszült helyzetben bekövetkezett grúz provokációra (Cskinvali ágyúzása) adott orosz beavatkozás is 2008-ban. Mivel nem eldönthető, különösen ha éles lőszerrel hajtják végre, hogy a hadgyakorlat tényleges célja micsoda, a biztonság kedvéért a közeli országok is készenlétbe helyezik fegyveres erejüket, ezzel is csökkentve egy váratlan támadás hatását.

Hasonló a helyzet a tengeren, ahol a nagy távolságok, a felderítő műholdak és a radar elől nehezen elrejthető hajók miatt egy kötelék megjelenése bármikor lehet egy háború előjele. Az Egyesült Államok rendszeresen és hatásosan alkalmazza nyomásgyakorlásra a hatalmas repülőgép-hordozókat és hadihajókból álló kíséretüket. Mivel egy hadihajó mindig éles fegyverzettel hajózik, így

Egy nyolcvanas években született karikatúrán egy hordozó repülőgépekkel telezsúfolt fedélzetén kérdezi az újságolvasó: „Értem én, hogy ágyúnaszád-diplomácia, de ki lát itt ágyúnaszádot?”

Fentiek ellenére sem maradt a hidegháború tengeri összecsapások nélkül. Egy régi korszak hagyományait felidézve több alkalommal „ütköztek meg” szovjet és amerikai hadihajók olyan esetekben, amikor egy vagy másik fél hajója nem kívánt területre tévedt. Mivel egy rakétaindításnak vagy egy fedélzeti ágyúból, de akár egy kézifegyverből leadott lövésnek is beláthatatlan következményei lettek volna, ezért a hajók szó szerint lökdösték egymást, nem egyszer közepesen súlyos károkat okozva egymásban. Ennek a módszernek a visszatértét jósoltam a Tajvan körüli konfrontációforgatókönyvéről szóló cikkemben. 

Szárazföldi ország lévén hazánkban kevésbé ismert a Tőkehal-háborúk (Cod wars) néven ismert tengeri összecsapás-sorozat, amely a hadiflottával nem rendelkező Izland és Nagy-Britannia között zajlott hasonló, sőt néha durvább módszerekkel 1958 és 1976 között. Azonban egy modern hadihajó nemcsak fegyverekkel van telezsúfolva, hanem kémkedésre alkalmas érzékelőkkel, szenzorokkal és egyéb megfigyelő, felderítő eszközökkel. Mondhatjuk gyári alapfelszerelésként. Mivel idegen hatalom képviselője legfeljebb meghívásra teheti a lábát egy hadihajóra, így sosem lehet tudni, hogy a bevallott felszerelésen kívül mit rejt még egy-egy hadihajó, ezért joggal reagál idegesen minden tengerparttal rendelkező ország, ha idegen hajó érkezik partjaihoz. Ráadásul a modern szenzorok a nemzetközi vizekről is képesek részletes és valós idejű adatokat szolgáltatni nemcsak a partvédelmi radarokról, hanem a légvédelmiekről, sőt egyéb katonai értékkel bíró információkról is. Ide tartozik a rádióforgalmazás, a gyakorlatok száma, a készültség szintje, a javítás alatt álló, illetve bevethető eszközök száma, stb. 

És itt térjünk rá a leggyakoribb katonai provokációra: a figyelmeztető repülésekre és a légtérsértésekre. A kettőt az különbözteti meg, hogy az első esetben a repülőgépek egyértelműen az adott ország légterén kívül maradnak, míg a másodikban ténylegesen és szándékosan be is repülnek az ország területére. A figyelmeztető repülések célja ugyanúgy lehet a rádióelektronikai vagy egyéb megfigyelés, felderítés, mint a készenléti egységek reakció idejének tesztelése, sőt akár az ellenség kifárasztása is.

és olyan információkat lehet megszerezni vagy igazolni, amelyeket más forrásból nem vagy nagyon nehezen lehet megszerezni. Ez lett a végzete az 1983-ban lelőtt KAL 007 járatnak is, amelyet a szovjet légvédelem amerikai felderítőgépként azonosított dél koreai civil jelzései ellenére is.

Ráadásul a modern, nagy hatótávolságú, légiindítású rakétafegyvereket jócskán az ellenfél területén kívülről is el lehet indítani, ezért minden harci gépet figyelemmel kísér az adott ország légiirányítása. És hogy honnan tudják, hogy melyik harci és melyik civil repülőgép? Nos minden nagyobb repülőeszköz rendelkezik a nemzetközi légügyi hatóság (ICAO) által előírt transzponderrel, azaz rádió jeladóval, amely segít azonosítani a gépet. Ezt természetesen ki lehet kapcsolni, de attól a gép még látszik a radarképernyőkön, és azonnal gyanússá válik.

A gyanús vagy engedély nélkül a légtérbe hatoló gépek ellenőrzését a légi őrjáratot végző vagy a készültségből riasztott vadászgépek végzik el. Ilyen találkozásokkor a nemzetközi protokoll szerint a behatolónak tartózkodnia kell a hirtelen manőverektől, amelyek veszélybe sodorhatják a feleket, de ezt a gyakorlatban sokszor nem tartották be a hidegháború során, bár olyan extrém manőverekre, mint amilyeneket az 1986-os Top Gun című filmben láttunk, nem került sor. Hivatalosan. 

Visszatérve a behatolókra: a katonai légiirányítás által a célra vezetett vadászgépek először vizuálisan azonosítják a célpontot,

Erre nyilván már csak a saját légtérben kerülhet sor, amely a hazánkhoz hasonlóan kis területű országokban jelentős kockázatokkal jár. Éppen ezért a legtöbb ország rendelkezik úgynevezett honi légvédelemmel, amely célja a támadók lelövése, még mielőtt a légtérbe léphetnének. Ezek a fegyverek, mint a hazánk által is rendszeresítendő NASAMS rendszer, radar irányításúak, azaz felderítés után a tűzvezérlő radar irányítja célra őket. 

És itt jön a képbe a Tajvan elleni rendszeres kínai légtérsértés.           

Ezek a gyakran 30-40 repülőgépből álló kötelékek akár egy meglepetésszerű támadás végrehajtására is alkalmasak lehetnek, ezért nagyon veszélyes lenne figyelmen kívül hagyni őket, így a tajvani légvédelem minden egyes alkalommal kénytelen valós fenyegetésként értékelni közeledésüket. Bár gyakorlatnak kiválóan alkalmasak ezek a repülések, egyrészt költséget jelent rájuk állandóan reagálni, másrészt a légtérfigyelő és tűzvezető radarok helyét, hullámhosszát és számát is felfedik. Egyúttal a tajvani légierő harceljárásait, sőt akár a szervízintervallumokat is felfedhetik. 

Persze ez fordítva is igaz, és a Nancy Pelosi házelnök látogatására adott válaszként bejelentett kínai tengeri és légi hadgyakorlatok

Összefoglalva a fentieket: még az atomfegyverek árnyékában is számtalan módon tudnak katonailag borsot törni egymás orra alá a nagyhatalmak. Ám a fentiekben leírt incidensek jellemzően nyilvánosságra kerülnek, szemben a kibertérben és a világűrben zajló konfliktusokkal, amelyek a közvélemény figyelő szemeitől távol zajlanak.