Bibivel vagy nélküle? Így választ Izrael

Két év alatt a negyedik parlamenti választását tartja Izrael kedden. A voksolás ismét akörül forog: Netanjahuval vagy nélküle képzelik-e el az izraeliek hazájuk további kormányzását.

Arról senkit sem kell meggyőznie az izraeli ellenzéknek, hogy erős a kormányváltó hangulat. A Times of Israel március 5-i cikke szerint a 13-as csatorna felmérése arra jutott, hogy

és csak 33%-a reméli, hogy miniszterelnök marad.

Az más kérdés, hogy a kormányváltó hangulat már egy ideje erős. Az izraeli ellenzék sorra lőtte el csodafegyvereit: mint emlékezetes, 2019 októberében Netanjahu akkori fő kihívója, az egyébként magyar-zsidó felmenőkkel rendelkező Beni Ganz is kapott kormányalakítási felkérést Reuven Rivlin államelnöktől. (Természetesen neki sem sikerült összeszedni a koalíciót, így jutottunk el a mostanra megbukott Netanjahu-Ganz-egységkormányig, rotációs megoldással a miniszterelnöki széket illetően).

Azok a pártok, amelyek bevallottan nem akarják Netanjahut semmilyen formában kormányon látni: a Jair Lapid által vezetett Jes Atid, a Gideon Szá’ár által vezetett Tikva Hadasa, a Naftali Bennett által vezetett Jamina, az arab Közös Lista, az Avigdor Liberman által vezetett Jiszrael Bejtenu, a Munkapárt, a Beni Ganz-féle Kék-Fehér és a Merec. (A pártokról a Times of Israel oldalán olvasható jó angol nyelvű összefoglaló). 

Magyar szemmel Lapid és Ganz pártja centrista, Szá’ár a csalódott jobboldaliaké, Bennet és Liberman a vallásos és szekuláris radikális jobboldal, a Munkapárt pedig értelemszerűen a baloldal, a Merec pedig a szélsőbal pártja.

így könnyedén azonos platformon találhatja magát centrista, csalódott, szélsőjobboldali és radikális baloldali is.

A fő kérdés tehát nem az ideológia, hanem a választási matek. Az egyébként balliberális Há’árec oldalán elég jó kalkulációs lehetőség van, ahol lehet játszadozni a felmérések alapján kapott székekkel és a kormánykoalíció létrehozásával. Az izraeli parlamentben, a Kneszetben 120 szék van, tehát 61 székre van szüksége egy életképes koalíciónak.

A számolást nehezíti, hogy legalább négy párt mozog a választási bejutási küszöb körül: ez 3,25%, ami négy széket jelent. Összesen tehát majdnem 16 bizonytalan sorsú mandátumról van szó, ami már komoly tényező a kiélezett előrejelzések tükrében. Netanjahu vallásos-nemzeti tömbjének ugyanis a legfrissebb felmérések szerint 50 széket, de még a királycsináló Bennettel együtt is 60 széket jósolnak. Bár a legkomolyabb eredmény az ellenzék soraiban Lapid Jes Atidjának jósolják, ő inkább tűnhet elhasználódott ellenzéki politikusnak, akiben kevesen látják a miniszterelnököt. 

Netanjahu okkal kritizálta jobboldali ellenzékét azzal, hogy maximum 25 széket tudnának összeszedni maguktól (azóta ez a legtöbb felmérés szerint valahol 26-27 szék között áll), és így kénytelenek lesznek a baloldallal koalícióban kormányozni – már ha kormányozni akarnak. Netanjahu „teljesen jobboldali” kormányt ígér, az már persze más kérdés, hogy

Utóbbi izgalmas manőver egy olyan politikus számára, aki 2015-ben még azzal riogatott, hogy az arabok „csoportosan mennek szavazni”. Most már más hangot üt meg, nemrég egy izraeli arab médiumnak adott interjút, ahol például kihívásként az eritreai és szudáni migránsokat nevezte meg.

Fontos kérdés, hogy fog-e Bennett királycsináló pozícióba lépni. Bennettet, akárcsak Szá’árt, súlyos személyes sérelmek gátolhatják a Netanjahuval való alkukötésben.

A vallásos-nacionalista Bennett, aki korábban Netanjahu stábjában dolgozott, nemrég terjedelmes interjút adott a Times of Israelnek, melyben fontos üzeneteket fogalmazott meg: állítása szerint ő jobboldalibb, mint Netanjahu, de nem osztja meg gyűlölettel az országot, továbbá szerinte a cionizmus nem csupán területfoglalás és diplomácia, de az alapvető megélhetés biztosítása is.

Ez az üzenet nyilván jól hangzik egy alapvetően jobboldali és a koronavírus hatásai által súlyosan érintett országban, ahol az elmúlt év során 38 ezer vállalkozás ment tönkre.

Egyrészt segített összeboronálni a vallásos-nemzeti Vallásos Cionista formációt különböző kisebb pártokból, másrészt a telepesek és a nemzeti szuverenitás ügyét teljesen meghagyta ennek a tábornak. Ő kampányol a koronavírussal szembeni fellépés és az oltási kampány világraszóló sikereivel – erősítve a kompetens vezető képét –, illetve udvarol az araboknak. Eközben a vallásos-nemzeti terepen tarolhat a Vallásos Cionista párt, gyengítve Bennett alkupozícióját, amennyiben valóban koalíciós tárgyalásokra kerülne sor.

Ez a választás annyiban biztosan eltér az eddigiektől, hogy nem lehet azzal a mentalitással kampányolni, miszerint „minden jól megy, csak menjen már végre innen Netanjahu”. A koronavírus, a Trump-kormány bukása és Joe Biden Iránhoz való közeledése komoly kihívásokat jelent Izrael számára, így a választóknak nem csak azon kell gondolkodniuk, hogyan tüntessék el Netanjahut, hanem azon is: ki jön utána, és jobb lesz-e egyáltalán Netanjahunál?

Ez a dilemma pedig könnyen az ellenzéki szörnykoalíciók halálát jelentheti.