Iráni külügyminiszter: A Forradalmi Gárda akadályozza az atomalkut

2021. április 26. 19:31

Az iráni külügyminiszter a Forradalmi Gárda befolyását bírálta egy kiszivárgott felvételen.

2021. április 26. 19:31
null

Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter egy kiszivárgott hangfelvételen arra panaszkodott, hogy az ország katonai elitalakulata, a Forradalmi Gárda nála nagyobb befolyással van Teherán külpolitikájára és nukleáris programjára – jelentette több hírügynökség és amerikai lap, köztük a The New York Times című napilap hétfőn.

A Zaríf és Szaíd Lejlaz közgazdász közötti, több órás beszélgetésről készített, majd pedig az Iran International nevű, londoni központú hírcsatornának kiszivárogtatott felvételt hamar felkapta a nemzetközi sajtó.    

Meg van kötve a kormány keze, úgyis az lesz amit a Gárda akar

A beszélgetésben az iráni tárcavezető kijelentette: „semmi befolyása nincs országa külpolitikájára, soha nem mondhatta egy katonai parancsnoknak, hogy tegyen valamit a diplomácia támogatása érdekében”.    

Hangsúlyozta, hogy a Forradalmi Gárda hozza a döntéseket számos területen, felülírva a kormány határozatait, figyelmen kívül hagyva a tanácsadókat.    

Kászim Szulejmánival, a Forradalmi Gárda tavaly – Donald Trump akkori amerikai elnök utasítására – Bagdad mellett likvidált magas rangú parancsnokával kapcsolatban Zaríf elmondta, hogy több alkalommal is ellene dolgozott és együttműködött Oroszországgal a 2015-ben Iránnal megkötött, többhatalmi nukleáris megállapodás szabotálása érdekében.    

Szaboltálta az iráni kormányt a megölt tábornok

Mint mondta, Szulejmáni meggyilkolásával az Egyesült Államok komoly csapást mért Iránra, nagyobb károkat okozva, mintha egy teljes várost leradírozott volna a térképről. A néhai tábornokot a miniszter amiatt is bírálta, hogy engedélyezte orosz harci gépek átrepülését az ország felett a szíriai célpontok bombázásakor, illetve csapatokat vezényelt Szíriába.    

Szajed Hatebzade, a perzsa külügyminisztérium szóvivője nem vitatta a felvétel hitelességét, de kiemelte:

a beszélgetésnek csak egy részét hozták nyilvánosságra, s illegálisnak nevezte a kiszivárogtatást.    

Az iszlám köztársaságban sokan Zaríf lemondását követelték.  

A Forradalmi Gárda szaboltálja a közeledést a nyugati vezetőkkel 

A felvétel ritka betekintést enged az iráni kormány és a Forradalmi Gárda viszonyrendszerébe. Elemzők szerint

a Forradalmi Gárda nehezítheti a közeledést a Nyugat és a pragmatikus vezetőnek tartott Haszan Róháni elnök között,

amennyiben e e közeledés miatt a Gárda veszélyben érezné gazdasági és politikai érdekeit.    Zaríf ugyan nem jelentette be, hogy indulna a június 18-i elnökválasztáson, de elemzők szerint a szokatlanul nyílt beszéd szavazatokat hozhat bizonyos választói csoportok részéről, így nem kizárt, hogy végül ő is rajthoz áll. Mások viszont úgy vélik, a felvétel inkább árthatott a politikus népszerűségének. A hangfelvétel közzététele hatással lehet az Iránnal kötött atomalku újjáélesztéséről szóló, nagyhatalmak közötti tárgyalásokra is.

(MTI)

Fotó: MTI/AP/Hálid Mohamed

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
night watch
2021. április 26. 20:54
Ha "a megölt tábornok szabotálta az iráni kormányt", miért mért meggyilkolásával "az Egyesült Államok komoly csapást Iránra, nagyobb károkat okozva, mintha egy teljes várost leradírozott volna a térképről"? Az iráni kormány szabotálása lenne Irán érdeke?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!