„A stíluson, a külsőségeken kívül, mélyen ott van a lényeg: el tudjuk-e képzelni, hogy az egyház mondanivalója alapjaiban változott meg Ferenc pápaságának eddigi egy éve alatt?
A dogmákban, a szentségekben nincs változás. Nekünk egy urunk van, egy hitünk, egy keresztségünk. Néha ezt a szemünkre is vetik. Hogy mindig egy irányvonalat képviselünk. Én azt mondom, nem: nézzék, XVI. Benedek pápa ilyen volt, Ferenc pápa meg teljesen másmilyen. II. János Pál pápa pedig megint csak teljesen más. De a lényeg nem változik. És mi a lényeg? Az, hogy Jézus a világ megváltója. Mi a lényeg? Hogy az evangélium fény és örömforrása az összes nemzet számára.
Most akkor konkrétan: született-e már valami kézzelfogható reform?
Nem. Mert az látszik, hogy nagyon elszánt, ugyanakkor egyelőre nagyon kevés döntést hozott. Lássunk erre egy példát: az államtitkárát. Egy magánál 25 évvel fiatalabbat választott. Aki nagyon jól ismeri a külkapcsolatokat, aztán meg ott vannak a gazdasági ügyek. A cél az, hogy a pénzügyek átláthatóak legyenek. A finanszírozás mindig nagyon nehéz kérdés. Mert amint pénz van, rögtön vannak olyanok, akik rátennék a kezüket.
Térjünk át a pedofil-ügyekre, amelyekről oly gyakran hallani az egyház berkeiben. Mit gondol az ENSZ reakciójáról? A világszervezet ujjal mutogat a Vatikánra, amiért nem tett eleget ebben a nagyon érzékeny és fontos ügyben.
Egy napon egy ügyész azt mondta nekem, hogy nagyon szeretné látni, amikor a közoktatás is felvállalja az ilyen ügyeket, ahogyan azt az egyház tette. A közoktatásban is rengeteg ilyen eset van ugyanis, csak nem beszélnek róla. Az egyházon belül ez mindenféleképpen katasztrófa. Ott a botrány még nagyobb. Miután ezek az emberek Isten szentségét prédikálják, és ha ezzel ellentétesen cselekszenek, az annál inkább elítélendő. Mindenesetre mi nagyon gyorsan lépéseket tettünk. Szerintem egyetlen eset is szörnyű, egyetértek Önnel, és nagyon örülök, hogy ezekről beszélünk, és nagy erővel szembe is szállunk velük. Ha az ENSZ megharagszik ránk, az csak jót tesz nekünk, mert ez az elvárás rákényszerít minket a harcra, méghozzá olyan határozott harcra, amelyet II. János Pál aztán XVI. Benedek is vívott, és most Ferenc pápa vív. Ebben a témában semmi kétség nincsen. Nagyon szeretném, ha mások is így küzdenének ez ellen a jelenség ellen, mert ez a csapás nem korlátozódik az egyházra: az egész társadalmat érinti.”