Vincent Nichols, Westminster érseke a londoni Westminster-székesegyházban – Anglia és Wales ötmillió hívőt számláló katolikus egyházának főtemplomában – kijelentette: az azonos neműek házasságának törvényesítése egyik politikai párt választási programjában sem szerepelt, és nem volt róla említés a parlamenti évadot megnyitó - a mindenkori brit kormány törvényalkotási programjának fő elemeit ismertető – királynői beszédben sem, a törvénymódosítás azonban most mégis az elfogadás küszöbére jutott.
Erre a politikai manőverre „még George Orwell is büszke lehetne” – mondta Nichols érsek, utalva az 1984 című híres negatív politikai utópia szerzőjére. Az egyházi vezető szerint az azonos neműek házasságának engedélyezését célzó nagy-britanniai jogalkotási folyamat „demokratikus szempontból törvénykezési romhalmaz”. A jelenleg hatályos brit családjogi törvény alapján az azonos nemű párok úgynevezett polgári partneri viszonyra léphetnek egymással. Ehhez hivatalos ceremónia keretében megkötött egyezségre van szükség. A polgári partneri viszonyra lépő azonos nemű párokat a törvény egymás hozzátartozóinak ismeri el, de a viszonyt a mostani jogszabály hivatalosan nem nevezi házasságnak.