Arisztokratikus kommunizmus

Az internetet, ahogyan ma ismerjük, 1983 januárjában „kapcsolták be”, hogy létezésének első évtizedében szinte kizárólag az akadémiai világ hasznosítsa. A mindennapi felhasználót segítő első keresőprogram, a Mosaic 1993-ban jelent meg. A két időpont közötti átmeneti korszak elegendő volt arra, hogy könyvtárnyi utópia szülessen a világháló mindent megváltoztató, a jövő összes meghatározó kihívására egyszerre megoldást nyújtó szerepéről. Az internet felszabadít, tájékoztat és megerősít – hangzott a technológia domináns narratívája. Azóta eltelt újabb három évtized, s ma már tudjuk, hogy az internet önmagában nem válasz, sőt jelentőségének növekedésével inkább szaporodtak a kérdések.

Az észak-londoni születésű Andrew Keen közeli tanúja, tevékeny részese volt a web hőskorának. A kilencvenes években saját startup vállalkozást épített a Szilícium-völgyben, befektetői között tudva az Intel és az SAP nagyvállalatokat. Az évek múlásával az internetkultúra dühös és kérlelhetetlen kritikusává s emiatt maga is kritikák céltáblájává vált. Szerzőnk érdeklődésének középpontjában a soha nem látott mértékű tőkekoncentráció áll, amelynek következményeként az internetes monopóliumok alapítói és befektetői pénzben és mozgástérben beláthatatlan távolságra kerültek a közép­osztálytól. Keen szerint „bár az internet a decentralizációt és a hierarchiák lebontását ígérte, a valóságban egy kevesekhez kötődő, szabályozhatatlan és határok nélküli hatalom kialakulásához vezetett”. Ezzel szorosan összefügg a következő probléma, az internetalapú óriáscégek eleinte még ünnepelt „diszruptív” természetének következményei – mindenekelőtt az, hogy a rekordszintű jövedelmezőség mellett rekordalacsony számú munkaerővel operáló mamutok munkájukat és hivatásukat vesztett tömegeket, összezavarodott közösségeket hagynak maguk után szerte az egykori ipari centrumokban.