„Trump tévedett, és a történelem felelősségre fogja vonni őt” – mondta Trump egykori helyettese

2023. március 12. 9:42
Mike Pence volt alelnök szerint korábbi főnöke uszító szavai veszélybe sodortak mindenkit, aki a január 6-ai ostrom napján a Capitoliumban tartózkodott.

Trump elnök tévedett, és a történelem felelősségre fogja vonni őt” – jelentette ki a Guardian tudósítása szerint a 2021. január 6-i eseményekről Mike Pence, az amerikai elnök egykori helyettese. Az exalelnök szerint egykori főnöke uszító szavai veszélybe sodortak mindenkit, aki a január 6-ai ostrom napján a Capitoliumban tartózkodott.

Emlékezetes: a 2020-as elnökválasztás után felbőszült, a választás elcsalását hirdető Trump- szavazók rohanták meg a törvényhozást. A tüntetők eredetileg a Save America tüntetésre gyűltek össze, ahol a résztvevők Donald Trump és Rudy Giuliani beszédeit hallgatták meg.

Trump beszédében kijelentette: „ha nem küzdötök, mint a pokol, már nem lesz országotok”.

Majd felszólította követőit, hogy „sétáljanak a Capitoliumhoz”, hogy „biztassuk bátor szenátorainkat és képviselőnőinket, és valószínűleg nem fogjuk megtapsolni néhányukat”.

Donald Trump megígérte a tömegnek, hogy velük fog vonulni, de végül nem ment az épülethez. A beszéd vége után a Fehér Házba ment, és televízión kezdte el követni az ostromot. Az áttört bejáraton és betört ablakokon keresztül érkeztek a tüntetők az épületbe, miközben Mike Pence alelnököt és többek között Nancy Pelosi házelnököt fenyegették.

Az események során összesen öten vesztették életüket.

Az események hátteréről bővebben itt olvashat.

Nyitókép: Nathan Posner / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP

Összesen 58 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés