Magyarország korruptabb, mint Katar és Ruanda – állítja a Transparency

Év eleje van, azaz statisztikaszezon – a magyar újságolvasók szíve körül egészen hűvös is lenne már, ha idén nem érkezne be a Transparency International világhírű korrupció-percepciós indexe, benne Magyarország értékelésének obligát romlásával, mint rendesen. Idén Magyarország a hetvenhetedik helyen végzett 42 ponttal, tavalyhoz képest 1, 2012-höz képest 13 pontot rontott értékelésünkön a Transparency, ezáltal az Európai Unió legkorruptabb országának minősített minket.

keleti szomszédunk 33 ponttal a 116. helyen van, de ott a tendenciát javulónak látják.

Sok-sok furcsa helyezés

Nem a miénk az egyetlen izgalmas pozíció a listán: a Transparency International meg van győződve arról is, hogy Koszovó öt ponttal, 17 hellyel kevésbé korrupt, mint Szerbia, ráadásul értékelése folyamatosan javul, Szerbiáé pedig romlik. Aztán ott van Lengyelország 45. helyezése: lengyel barátainkkal kapcsolatban Brüsszel egyszer sem vetett fel semmiféle korrupciós kockázatot, ott a korrupció oly mértékben jelentéktelen, hogy még a helyi ellenzék sem kampányol vele,

Rendkívül izgalmas emellett Kína megítélése is: az ország a listán 45 ponttal a hatvanötödik, és Hszi Csin-ping hatalomátvételét követően, 2014-től kezdve folyamatosan javuló pontszámot adnak a kommunista óriásnak – azaz minden jel szerint kritika nélkül elhitték Hszi Csin-ping úgynevezett „korrupcióellenes kampányát”. Azt a kampányt, amelyről minden épeszű Kína-szakértő világosan elmondja, hogy ha a kezdetekkor lehetett is benne reménykedni, mostanra egyértelműen csak a pártelit átszabásáról, Hszi Csin-ping ellenfeleinek eltávolításáról és szövetségesei helyzetbe hozásáról szól. (Egyenes idézet Salát Gergelytől: „Amikor valaki lebukik valamilyen korrupciós üggyel, az vagy vesztett valami hatalmi harcban, vagy pedig eleve nem volt annyira beágyazva a pártba, hogy legyenek neki fontos, magas szintű támogatói.”)

A lista szerint

amelyet a kormányzás minőségét mérő legtekintélyesebb nemzetközi rangsor, a Békealap (Fund for Peace) törékeny államok-indexe bukott államként sorol be. De ott van előttünk még fél Fekete-Afrika: Szenegál, Ghána, Benin, a polgárháborúból frissen kilábalt Ruanda és Namíbia is kevésbé korrupt helyek a TI szerint, mint Magyarország – az uralkodócsaládok által egy személyben tulajdonolt arab államokról nem is beszélve: szerintük nálunk kevésbé korrupt Omán, Bahrein, Jordánia, Szaúd-Arábia, és (mit ad Isten) a brüsszeli korrupciós botrány szíve közepében található Katar is őrzi 40. helyét 58 ponttal.  

Talán nem fogalmazunk túl erősen, ha azt azt állítjuk: legalábbis furcsák ezek a számok egy kicsit.

Nem minden korrupció számít

A furcsaság oka a módszertanban rejtezik: a korrupciót a TI ugyanis egészen sajátos módon méri. Saját bevallásuk szerint az index elsősorban azt hivatott számszerűsíteni,

Közelebbről meg nem határozott „szakértők és üzletemberek” véleményére támaszkodva határozza meg a Transparency, mennyire elterjedt egy országban a lefizetés, a közpénzek elcsatornázása, a hivatali visszaélés, a nepotizmus, az állam foglyul ejtése lobbik által; illetve mennyire erős a kormány korrupcióellenes törekvése, a vagyonnyilatkozati rendszer, az információk hozzáférhetősége a kormányzat tevékenységével kapcsolatban, illetve a whistleblowerek jogi védelme. Bevallottan nem mérik viszont, hogy a lakosság közvetlenül mennyire találkozik a korrupcióval, illetve

a magánszektor korrupcióját, illetve a feketepiacot, feketemunkát, feketegazdaságot.

Magyarán a korrupció-percepciós rangsorban háromféleképpen lehet jó helyezést elérni: egyrészt akkor, ha az ország korrupció tekintetében tényleg vitán felül áll (ne vitassuk el, hogy a lista élén álló skandináv országok, Finnország, Új-Zéland vagy Szingapúr ilyen tekintetben is jó helyek); másrészt akkor, ha sikerül elérni, hogy a korrupció helyben jellemző formái ne képezzék a Transparency vizsgálatának tárgyát (ld. Svájc, Luxemburg, Írország és hasonló pénzmosodák, adóparadicsomok); harmadrészt akkor, ha egy ország kormánya jóban van a nyilatkozó „szakértőket” foglalkoztató NGO-kkal,

(Kína és az öbölbeli arab olajállamok – nopláne Katar – esetében ez a gyanú minimum felmerül).

Ennek inverze is igaz: kedvezőtlen helyezést az az ország ér el, amely vagy nagyon korrupt (szintén kár elvitatni Szomália, Dél-Szudán, Venezuela vagy Észak-Korea rémes korrupciós helyzetét), vagy nincs jóban a „szakértést” végző NGO-kkal – akár politikailag, akár azáltal, hogy nemes egyszerűséggel nem veszi meg őket kilóra. A magyar és a lengyel pontszám jobboldali kormányzással szorosan korreláló romlását, a szemet gyönyörködtető kínai és arab pontszámokat, illetve a Nyugat-Balkán országainak igencsak szelektív értékelését is innen lehet leginkább megérteni.

A korrupció-percepciós index megítélése finoman szólva is vitatott – lapunknak adott interjújában Biró Ferenc, a magyarországi korrupcióüldözés uniós igényeknek megfelelően létrejött csúcsszerve, az azóta Farkas Flórián korrupciógyanús ügyeit vizsgáló Integritás Hatóság elnöke is megfogalmazta ezzel kapcsolatos aggályait: „A percepció önmagában nagyon trükkös dolog: mikor nagyobb a korrupció mértéke? Ha több ügyet tárok fel, az jobban van tematizálva a sajtóban, és több ember válaszolja azt, hogy szerinte a korrupció probléma –

Vagy ha senki nem beszél róla, holott ténylegesen a korrupció magas szinten létezik? Ilyenkor a percepciója kicsi lesz” – mondta decemberben Biró Ferenc.

A végső cél az, hogy ne legyen korrupció - az Integritás Hatóság elnöke a Mandinernek

 

Európai szintű problémák

Az objektív számok helyett percepciókkal operáló indexek általános problémáinál is súlyosabb gond ugyanakkor, hogy a Transparency International még csak nem is általános percepciót mér (sőt, pont a lakosság korrupciós percepciója érdekli a legkevésbé) – hanem konkrétan a sem politikai, sem korrupciós befolyástól nem mentes NGO-k körében méri a percepciót. Ennek megfelelően az index súlyosan félrehord – ennek pedig nincs is jobb példája annál, amit a Transparency az olasz és görög szocialista EP-képviselők körül kibontakozó brüsszeli korrupciós botrány kapcsán művel.

Bár a TI a korrupció-percepciós index keretében az Európai Unió és intézményeinek korrupcióját nem méri – nem is tehetné, hiszen nem országokról van szó –, van egy külön az EU-ra szakosodott kirendeltsége, a Transparency International EU, amely szóban és írásban kifejezetten sokat foglalkozott a brüsszeli korrupciós botránnyal. Michiel van Hulten, a Transparency EU igazgatója egyenesen úgy fogalmazott, a botrány „sok éve a leginkább égbekiáltó állítólagos korrupciós eset, amit az Európai Parlament látott”, sőt, „a Parlament évtizedek alatt engedte kiépülni a büntetlenség kultúráját a laza pénzügyi szabályok, ellenőrzések és a független (vagy leginkább bármilyen) etikai felügyelet hiányának kombinációjával”, miközben

az EP-képviselők többségének jóváhagyásával”.

Az NGO-kat nem vizsgálja senki

A Transparency EU emellett független vizsgálatot is követel az ügyben, és 10 követelést fogalmazott meg az EP felé, melyekben rögzíti, hogy a „lehengerlő méretű lefizetési és korrupciós botrány” minden résztvevőjét eljárás alá kell vonni, dolgozzon az EU bármely intézményében is; emellett az EP-nek illene betartania az EU saját whistleblower-direktíváját, a Házbizottságot (melynek maga Eva Kaili is a tagja volt) meg kellene fosztani minden etikai, átláthatósági és integritási kérdésben gyakorolt hatalmától, szigorítani kellene az EP-képviselők viselkedésére vonatkozó szabályokat, illetve a költségtérítések elszámolását; valamint be kellene vezetni az átláthatósági regiszterbe az EU intézményeiben lobbizó nem EU-s kormányokat, illetve a velük találkozó képviselők, asszisztensek, parlamenti alkalmazottak számára elő kellene írni, hogy találkozóikat hozzák nyilvánosságra, végezetül pedig a független etikai felügyeleti szerv régóta húzódó problémáját is meg kellene oldani.

Újabb 10 névre derülhet fény a brüsszeli korrupciós botrányban

 

A Transparency EU ezzel kapcsolatos munkája mindössze egy ponton sántít – egy árva szót nem szólnak az NGO-kra, illetve az EP-képviselők bennük betöltött (adott esetben fizetett) pozícióira vonatkozó szabályokról, miközben a brüsszeli korrupciós hálózat szinte minden szereplőjéhez NGO-kon – leginkább a Pier Antonio Panzeri olasz balközép képviselő által vezetett Fight Impunityn – keresztül érkeztek az eddig felderített eurótízezrek. Javaslataik

Az ok pedig egyszerű: az NGO-k a Transparency International korrupcióellenes munkájában informátorok, az igazság meghatározói – így épp az általuk megvalósított korrupció esik szükségszerűen kívül a Transparency látókörén. Úgy pedig, hogy a korrupcióval kapcsolatos igazságot a Transparency módszertanában épp a korrupcióval súlyosan érintett szervezetek nyilatkoztathatják ki, borzasztóan nehéz hiteles korrupciómérést megvalósítani.

Nyitókép: MTI/EPA/Dzsalal Morsidi