Putyin újabb figyelmeztetést küldött Finnország és Svédország NATO-tagsága kapcsán

2022. június 30. 8:43
Azt üzente, Oroszország megfelelőképp reagál majd arra, ha a NATO kiépíti katonai infrastruktúrát a két országban.

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, a NATO hivatalosan felkérte Svédországot és Finnországot a szövetséghez való csatlakozásra. Az orosz elnök rövid időn belül reagált is erre a fejleményre.

Oroszország „megfelelőképpen” reagál majd arra, ha a NATO katonai infrastruktúrát épít ki Finnországban és Svédországban – idézte Vlagyimir Putyint a The Guardian.

Nincs olyan problémánk Svédországgal és Finnországgal, mint Ukrajnával”

 – mondta az orosz elnök a türkmenisztáni fővárosban, Ashgabatban tartott sajtótájékoztatón.

Majd azzal folytatta: „ha Finnország és Svédország akar, csatlakozhatnak. Ez rajtuk múlik. Bármihez csatlakozhatnak, amihez akarnak.”

Putyin ugyanakkor figyelmeztetést küldött mind a NATO-nak, mind a két csatlakozni kívánó országnak egyaránt.

„Ha katonai kontingenseket és katonai infrastruktúrát telepítenek oda, akkor kötelesek leszünk szimmetrikusan reagálni, és ugyanazokat a lépéseket megtenni azokon a területeken, ahol veszély fenyeget bennünket”.

Oroszország többször is óva intette a csatlakozástól Svédországot és Finnországot

Mint ismert, Oroszország többször is óva intette Finnországot és Svédországot a NATO-csatlakozástól, mondván, hogy egy ilyen lépéssel arra kényszerítenék őket, hogy „visszaállítsák a katonai egyensúlyt” a balti-tengeri térség védelmének megerősítésével, többek között nukleáris fegyverek bevetésével – idézte fel a The Guardian.

Nyitókép: Nyitókép: MTI/Pool AP/Thibault Camus

Összesen 40 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Valamit valamiért? Finn- és Svédország NATO tagságáért Ukrajna bekebelezése?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés