Marine Le Pen unokahúga inkább Éric Zemmourt támogatná

2022. január 28. 18:03
Marion Maréchal egy lapinterjúban jelentette ki, hogy az áprilisi elnökválasztáson nagynénje helyett inkább annak riválisát, Éric Zemmourt támogatja.

„Ez durva, erőszakos, nehéz számomra” – mondta a Cnews hírtelevízióban Marine Le Pen, aki az apja által alapított párt jelöltjeként harmadik alkalommal indul az elnökválasztáson, ahol a felmérések szerint Emmanuel Macron egyik legfőbb kihívójának számít. A pártalapító Jean-Marie Le Pen unokája és Marine Le Pen unokahúga a Le Parisien című napilapnak csütörtök este mondta el, hogy bár a döntést még nem hozta meg, inkább Eric Zemmourt támogatná, és semmiképpen sem a nagynénjét, aki véleménye szerint túl gyakran vált ideológiát.

A politikától a 2017-es elnökválasztást követően visszavonult Marion Maréchal négy hónapja azt mondta, hogy azt a jelöltet fogja támogatni a jobboldali táborban, akinek nagyobb esélye van a győzelemre. Ugyanakkor úgy ítélte meg, hogy a publicistának „nagyobb tartaléka van az erősödésre”, mint nagynénjének. 

A koherencia, a vízió, a stratégia miatt Eric Zemmour felé hajlok, ez biztos. De hát közben itt van, ugye, a családi kérdés is”

– mondta pénteken a volt képviselőnő a Le Figaro című napilapnak. „Eric Zemmour a köztársaságinak tartott jobboldal és a köztünk lévő határvonal felszámolásáért küzd. Marine Le Pen soha nem akarta ennek a demarkációs vonalnak a felszámolását” – tette hozzá. 

A pártelnök és unokahúga között köztudottan véleménykülönbség volt már a 2017-es elnökválasztási kampány stratégiáját illetően is. A nagynénjénél liberálisabb gazdaságpolitikát, de konzervatívabb társadalomfelfogást hirdető, gyakorló katolikus Marion Maréchal – aki 22 éves kora óta volt képviselő és a kezdetektől nagynénje riválisaként tűnt fel – a hagyományos jobboldali szavazótábor felé szerette volna „nyitni” a pártot, az egykori Nemzeti Front keménymagjának megtartása mellett. Köztudottan elhibázottnak tartja, hogy nagynénje az elmúlt években baloldalibb és szociálisabb gazdaságpolitikát hirdetett meg. 

Valamennyi közvélemény-kutatás szerint ha most tartanák az elnökválasztást, továbbra is Emmanuel Macron végezne az élen az első fordulóban 23 és 25 százalék közötti támogatottsággal, s nagy fölénnyel jutna be a második fordulóba. A jobboldali jelöltek között viszont szoros küzdelem folyik a második helyért. Marine Le Pennek, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés jelöltjének és Valérie Pécresse-nek, a jobbközép Köztársaságiak pártja jelöltjének 16-17 százalékos eredményt jeleznek a felmérések, míg Eric Zemmour publicista jelenleg a negyedik helyen áll 13-14 százalékos támogatottsággal.

Az elnökválasztás első fordulóját április 10-én, a másodikat április 24-én rendezik.

(MTI)

Nyitókép: Jeff Pachoud, Bertrand Guay / AFP

Összesen 20 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Remélem, legközelebb már Merachel is indulni fog. Marine LePen miatt lépett vissza az aktív politizálástól, de minden megvan benne, ami a sikerhez kell.

Csak ketten jutnak tovább, és az egyik jobboldali lesz...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés