Működésben a DK-s szivattyú: ezúttal zuglói szocialisták léptek át a Gyurcsány-pártba

2021. október 27. 17:50
Hevér László György és Bitskey Bence a DK-ban folytatja.

Közleményben tudatta szerdán a Demokratikus Koalíció, hogy az MSZP két zuglói önkormányzati képviselője, Hevér László György és Bitskey Bence náluk folytatja a politizálást.

Emlékezetes, az önkormányzati voksolásokat követően a III. (Kiss László) és a XVIII. kerületi (Szaniszló Sándor) polgármester ült át a DK-ba. Az ellenzéki előválasztás kampánya alatt a szocialisták korábbi elnöke, Molnár Gyula, Kazincbarcika első embere, Klimon István és Szakács László (pécsi ellenzéki jelölt) váltott pártot.

„Hevér László György a XIV. kerületi képviselőtestületben a Népjóléti Bizottság elnöke, Bitskey Bence a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság tagja. Mindketten a zuglói közélet ismert és elismert helyi politikusai. A Demokratikus Koalíció mindkettejüket üdvözli a párt új tagjai között. A két politikus érkezésével a Zuglói Önkormányzatban hat fővel mostantól a DK rendelkezik a legnagyobb létszámú frakcióval, tovább segítve Budapest XIV. kerületének fejlődését” – olvasható a közleményben.

Címlapkép: MTI/Mohai Balázs

Összesen 48 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Felkészül: szinte a teljes 2022 májusi MSZP-frakció az országgyűlésben.

Így veszi át a DK az irányítást más ellenzéki vezetésű kerületekben.

Szia! Így működik az ellenzéki demokrácia:-) a többség ugyan a szocikra szavazott, de ez nem számít, kaptak helyette dk-t
MZP figyelmét felhívom, hogy figyeljen:-)))))

De a Kisgömböc kidurrant:-))))

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés