Hazudni mindenek felett

Magyar kitűnő showman, minden gátlás alól felszabadított, az erkölcs terhétől sem korlátozott, hipomán figura, ám műveltnek vagy akár okosnak semmiképp sem mondható.

Tucker Carlson meghívását azonnal le kell mondani, a ráköltött pénzt pedig az oltások népszerűsítésére költeni.


„Hónapok óta nem halad a kormány az oltásokkal, lassan itt a negyedik hullám, ráadásul a kínai vakcinával oltott idősek negyedének nincs is antitestje – nincs is jobb időpont, hogy egy oltásszkeptikus, Trumpnál is elborultabb amerikai republikánus műsorvezetőt hívjon meg Magyarországra a fideszes »elitképző« Mathias Corvinus Collegium (MCC).
Tucker Carlsonról van szó, akinek műsorait milliók nézik az amerikai Fox News csatornán, és aki a járvány legsúlyosabb időszakaiban is képes járványtagadó kamuszakértőknek teret adni, vagy éppen arról beszélni, hogy »talán a vakcinák nem is működnek, csak ezt eltitkolják előlünk«. És hiába fenyeget az USA-ban is a negyedik hullám, hiába nőnek a fertőzésszámok, Carlson még azt sem hajlandó megmondani, hogy őt beoltották-e – inkább továbbra is rájátszik a nézői oltástól való félelmére, kockáztatva ezzel rengeteg amerikai életét.
Szomorú, hogy az elvileg a tehetséges fiatalok elitképzőjeként működő, az államtól százmilliárdokat kapó MCC, amelynek Orbán Balázs a kuratóriumi elnöke, ezt a szellemi színvonalat tudja ma ajánlani a fiatalságnak. Valójában persze most is arról van szó, hogy közpénzből próbálják átmosni a fiatalok agyát trumpista és szélsőjobbos hülyeségekkel, és kinevelni egy olyan generációt, amely sohasem kérdőjelezi meg a Párt és a Miniszterelnök Úr szavait és utasításait.
De tényleg vállalhatatlan, hogy a májusra már hétmillió beoltottat ígérő kormány erre szórja el a közös pénzünket, Tucker Carlson meghívását azonnal le kell mondani, a ráköltött pénzt pedig igazán lehetne az oltások népszerűsítésére és ösztönzésére költeni.
Egyébként van egy ennél mélyebb probléma is a meghívással: a Fidesz kitartott szellemi holdudvara intellektuálisan ma már csak arra képes, hogy az amerikai republikánusokat és szélsőjobbos megmondóembereiket majmolja. Tényleg többet beszélnek és írnak az amerikai kultúrharcról, BLM-ről, Trumpról és Bidenről, mint a saját országukat és a magyar társadalmat érintő fajsúlyos ügyekről. Így volt ez néhány éve is, amikor Schmidt Máriáék hívták meg öt és félmillió forintnyi közpénzből az egy ideig a trumpista szélsőjobb egyik sztárjaként szereplő Milo Yiannopoulost, aki előadta a Magyarországon egyáltalán nem releváns amerikai szélsőjobbos szöveget. Ő egyébként nem túl magasröptű gondolatai mellett a pedofíliáról egy pozitív jelenségként nyilatkozott, de úgy tűnik, semmi gondja nem volt ezzel a ma már »gyermekvédelemről« oktató Fidesznek.”
Fotó: Fox News