Fa Nándor: A progresszív világrend egy szellemi leépülés
Fa Nándor hajótervező és -építő, óceáni szólóvitorlázó a Vasárnapnak adott interjút, ahol a többi közt arról beszélt: toxikus tendenciát mutatnak az átgondolatlan eszmék, mint a genderelmélet, a BLM-mozgalom, a metoo. Szerinte ezeket az ideológiákat
Mint mondta: ezekből az átgondolatlan filozófiákból már jutott ki az emberiségnek, és ezek rendre tömegmészárlásokban végződtek. A sportember rossz előérzetét kifejezve elmondta, az ilyen fundamentalista hívek ugyanolyan erőszakosak, mint amit a történelem folyamán számos alkalommal láthattunk.
„A józan ész oldalán álló sajtót hallgatva is szembejön a világ irdatlan kretén irányba haladásának visszhangja”
Fa Nándor szerint a progresszív világrend erőszakos betörését az bizonyítja legjobban, hogy „a józan ész oldalán álló sajtót hallgatva is szembejön a világ irdatlan kretén irányba haladásának visszhangja”. Véleménye szerint a nemzeti kormányok egyfajta szellemi védettséget nyújtanak ezen filozófiáktól.
– fogalmazott.
A teljes interjút megtekintheti itt:
Fotó: Földházi Árpád
Összesen 92 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
"Fa Nándor: Amiről azt hisszük, progresszív, százmilliókat tesz majd tönkre"
Ez nagyon találó gondolat. 100-150 évvel ezelőtt pont ugyanez játszódott le a kommunizmus tekintetében. Amiről sokan azt hitték, hogy ez a társadalmi fejlődés szükségszerű iránya, az a gyakorlatban tömegeket nyomorított meg.
Bejelentkezés