A Twitter végleg felfüggesztette Donald Trump fiókjának használatát

2021. január 9. 7:39
A mikroblog-szolgáltató arra hivatkozott, hogy az elnök erőszakra buzdított az üzeneteiben.

A Twitter péntek éjjel blogposztjában közölte, hogy immár véglegesen felfüggesztette Donald Trump amerikai elnök fiókjának használatát. A microblog portál szerdán egyszer már felfüggesztette Trump fiókját, de akkor csak fél napra, miután Donald Trump hívei megostromolták az amerikai kongresszus épületét azt követően, hogy az elnök gyújtó hangú beszédet mondott.

A Twitter – mostani közlése szerint – alaposan megvizsgálta Trump szerdai üzeneteit, és úgy találta, hogy azok közül kettő nagy valószínűséggel erőszakra, bűntettekre bátorította a leköszönés előtt álló elnök híveit. Az egyikben Donald Trump arról írt, hogy annak a csaknem 75 millió embernek, aki rá szavazott, a jövőben is „hatalmas” hangja lesz, és hogy semmilyen formában nem fogják őket „méltatlanul, tisztességtelenül” kezelni őket. A másikban közölte, hogy nem megy el a demokrata Joe Biden január 20-i beiktatására. A Twitter szerint mindezt a washingtoni Capitoliumon szerdán kitört, négy halálos áldozatot követelő zavargások tükrében kell értékelni, amikor a Trump-hívek behatoltak a szövetségi törvényhozás épületébe.

A felfüggesztés nem a hivatalos elnöki fiókot érinti, hanem a @realdonaldtrump hashtagen elérhető személyes fiókját, ahol Donald Trumpnak csaknem 90 millió követője volt a Twitteren.

A Facebook és az Instagram közösségi portál csütörtökön szintén felfüggesztette határozatlan időre Trump oldalának használatát hasonló okokra hivatkozva.

Az amerikai elnök egyik fia, Donald Trump Jr. egy Twitter-posztjában úgy fogalmazott, hogy „az orwelli '84-es időkben élünk, Amerikában megszűnt a szólásszabadság”.

(MTI – Twitter – Index)

(Fotó: Donald Trump amerikai elnök a washingtoni Fehér Ház Ovális Irodájában 2020. május 28-án, mielőtt aláírja a közösségi platformokra vonatkozó szabályok felülvizsgálatáról szóló elnöki rendeletet. MTI/EPA/The New York Times pool/Doug Mills)

Összesen 120 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

aztan megis nyugaton valosul meg nem keleten

A jövőre nézve - igen hasznos - ha tisztul a kép.
Facebook, Twitter - Soros részvényekkel, többek között.
Az ellenfél azonosítása nélkül lehetetlen, nincs győzelem.
Minden azon múlik rövid távon: mennyire képes a rotcsildák birodalma Trump elszigetelésére.
Tud-e Donald tévét, hírügynökséget, csevegőportált indítani, és mennyire fogják ezeket bírósági eljárások százaival ellehetetleníteni ecetera...

Sok X-ed van már, pont mint egy kipróbált vérbajosnak...

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés