Mi történik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen?

2020. június 27. 9:32
„Az SZFE több olyan problémával is küzd, amely megnehezíti, hogy a színházi szakemberek utánpótlásában arányos szerepet töltsön be” – fejti ki lapunknak Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója. Mi történik a Színház- és Filmművészeti Egyetem körül, miről szólnak a viták és az álláspontok? Riportunk!

Egy hónappal ezelőtt Semjén Zsolt törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy 2020. szeptember 1-jétől a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) alapítványi fenntartásúvá váljon. A modellváltás korántsem egyedi dolog, két éve már megtörtént a Budapest Corvinus Egyetemmel, amelyhez idén augusztus 1-jétől további hat magyar egyetem – a győri Széchenyi István, a Soproni, a kecskeméti Neumann János, a Miskolci, az Állatorvostudományi és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem is csatlakozik.

A modellváltás a gyakorlatban azt jelenti, hogy

a jövőben nem az állam lesz a tulajdonos, hanem az erre a célra létrehozott alapítvány,

ám a működéshez szükséges anyagiakat továbbra is a kormány biztosítja. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium már az Országgyűlés elé nyújtotta a színművészeti működésének változását szabályzó törvénytervezetet. A javaslattal kapcsolatosan az egyetem közleményt adott ki, amelyben azt írták, hogy szerintük az új modellben nem jelenik meg az egyetemi autonómia biztosítása és a szaktudás érvényesítésének garanciái. Az SZFE hallgatói pár nappal ezelőtt tüntetést szerveztek az intézmény Vas utcai épülete elé. De miért van szükség a színművészeti egyetem modellváltására? 

„Igazságosabb rendszer kialakításában hiszek”

„Számos más országhoz képest, még európai viszonylatban is, kiemelkedően színes, sokrétű és színvonalas színházi élet zajlik hazánkban. Ennek fenntartása, magas szintű, minőségi működtetése viszont igen komoly feladat és kihívás a magyarországi színházi szakemberképzés, és azon belül is a színész- és rendezőképzés számára, amelyben kiemelkedő felelőssége van a Színház- és Filmművészeti Egyetemnek. Jelenleg úgy látom, hogy az SZFE több olyan problémával is küzd, amely megnehezíti, hogy a színházi szakemberek utánpótlásában arányos szerepet töltsön be. Ebből a szempontból én egy igazságosabb rendszer kialakításában hiszek” – fejti ki lapunknak Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója.

Megállapítása szerint az elmúlt években az egyetemen végzett hallgatók túlnyomó többsége négy fővárosi színházban (Katona, Radnóti, Örkény, Vígszínház), három vidéki színházban (Szombathely, Miskolc, Szeged), illetve az elmúlt évtizedben jelentősen – 90-ről 300-ra, vagyis több mint háromszorosára – szaporodó alternatív színházakban helyezkedett el, míg a magyar színházi élet nagyobb felét kitevő budapesti és vidéki színházakba csupán

elvétve kerülnek frissen végzett színészek az SZFE-ről.

Mint mondja, ez a szakmán belül sajnos amúgy is meglévő törésvonal ebből a szempontból is határozottan érzékelhető és számokkal igazolható. Kifejti: az elmúlt öt évben mintegy kétszáz produkciót létrehozó, a Magyar Teátrumi Társasághoz tartozó 21 kőszínház kevesebb mint tíz egykori SZFE-s hallgatót tudott leszerződtetni, és ebből a kétszáz előadásból pedig mindössze hármat rendezett olyan fiatal rendező, aki az elmúlt öt évben a budapesti színművészeti egyetemen végzett. A Kossuth-díjas rendező szerint az elmúlt évek tapasztalata alapján a szakma véleménye megoszlik a színművészeti egyetem egyes képzéseinek minősége és hatékonysága kapcsán, de legalábbis sokakban felmerül az újragondolás, a továbbfejlődés igénye. „Mindezt nem elsősorban ideológiai szempontok szerint, sokkal inkább szakmai megfontolásokból mondom” – hangsúlyozza.

A nagyszínpad komoly kihívás a rendezők és színészek számára

Sajátos helyzetet teremt Vidnyánszky Attila szerint az is, hogy a hazai színházi alkotók általában „szívesebben dolgoznak kis terekben – stúdióban, pincében, kamarateremben –, viszont a magyarországi nézők túlnyomó többségét kiszolgáló nagyszínpad komoly kihívás elé állítja őket”. Véleménye szerint ez a tendencia inkább a magyar színházi valóságra jellemző, hiszen más komoly színházi hagyományokkal rendelkező országokban a fiataloktól kezdve a legnagyobb rendezőkig jellemzően mindenki a nagyszínpadi produkciók felé törekszik, mivel annak van igazi szakmai presztízse.

„Ez a folyamat nagyjából másfél évtizede kezdett uralkodóvá válni Magyarországon, és ez jelentősen csökkenti a nagyszínpadon érvényes módon megszólalni tudó rendezők számát. Úgy érzem, hogy fontos lenne ezt a tendenciát ellensúlyozni, mertegy idő után elfogyunk, kiöregedünk, és attól félek, hogy a remek nagyszínpadi lehetőségeinkhez képest és a szélesebb közönség igényeihez mérten nem lesz elég nagy szakmai merítés az utánunk jövő generációkban” – hangsúlyozza. A Nemzeti Színház igazgatója szerint sok pályakezdő alkotó számára többek közt azért jelenthet nehézséget a nagyszínpaddal való találkozás, mert a képzésük során igen kevés lehetőség adódik (akár infrastrukturális, akár egyéb okokból) a nagyobb léptékű színházi munka kipróbálására, így nekik nem felróható módon nem tudják megszerezni a szükséges tapasztalatot. Ebből a szempontból – Vidnyánszky Attila szerint –

a színművészeti egyetemnek érdemes lenne jelentős mértékben szélesítenie a nagyszínházakkal való együttműködést.

Eltolódó hangsúlyok, kérdéses szakmák

Miközben az SZFE eredeti tevékenysége alapvetően a gyakorlati művészképzésre irányul, Vidnyánszky Attila meglátása szerint a hangsúly az utóbbi időben egyre inkább az elméleti vagy „alkalmazott” szakmák felé tolódott el, ami az amúgy is szűkös infrastrukturális keretek között tovább szűkíti a gyakorlati művészképzés lehetőségeit.

Vidnyánszky több kérdésben is egyetért Bagossy László, az SZFE Színházművészeti Intézetét vezető rendező rektori pályázatában megfogalmazott koncepcióval, amely számos javító szándékú kritikát és javaslatot tartalmaz az SZFE képzésének megújításával kapcsolatban. Így például a „drámainstruktor” szakot Vidnyánszky Attila sem tekinti olyan relevánsan fontos képzésnek, amit a gyakorlati művészképzés rovására kellene erőltetni. „A Nemzeti Színház a harmadik intézmény, amit vezetek, a legnagyobb színházban, az Állami Operaházban is voltam főrendező, de olyan színházi szakmával, hogy drámainstruktor, még nem találkoztam” – mondja. Mivel az SZFE képzésének arányai kezdenek eltolódni, így Vidnyánszky szerint nem véletlen, hogy a rektorválasztás során a szenátus végül nem a szakmai megújulást szorgalmazó Bagossyt, hanem inkább az elméletibb megközelítést és a megcsontosodott rendszert képviselő Upor László dramaturgot jelölte az egyetem élére. Véleménye szerint a kialakult helyzet is azt jelzi, hogy

a belülről történő változásnak kevés az esélye, mivel a reformra törekvő szándékot könnyen leszavazzák.

Úgy látja, hogy az intézmény vezetőinek nem szabadna félnie a megújulástól, hiszen a bezárkózás könnyen belterjessé teheti a működését, míg a változásokra való nyitottság dinamizálni tudja az egyetemen tanulók és tanítók kreatív energiáit, és ezt akár a fenntartó felől érkező külső kezdeményezés is elősegítheti.

Gáspár Máté, fotó: SZFE

Kevés az átállásra szánt idő

„Akár járható út is lehetne az intézmény alapítványi egyetemmé alakítása, ám ez megfelelő előkészítettség – kiérlelt koncepció, egyeztetett stratégia, hatásvizsgálat és eszközkészlet – nélkül nem működik” – ezt már Gáspár Máté, a Színház- és Filmművészeti Egyetem Elméleti és Művészetközvetítői Intézet megbízott vezetője mondja lapunknak. Mint kifejti, sérelmezik az eljárás módját és kommunikációját, mivel az egyetemet jövőjét meghatározó döntésekről a sajtóból és egy törvénymódosítási mellékletből kellett értesülniük. Gáspár Máté állítása szerint nem ismert az intézmény vezetősége számára a modellváltás megalapozott szakmai indoka, és hogy miért emelték ki a 2021 januárra tervezett, több egyetemet érintő csoportos eljárásból, és hozták előre az SZFE átalakítását. 

„A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hét évet készült a modellváltásra, mi nemhogy hét hónapot, de – ha a parlament jövő héten megszavazza a törvényjavaslatot – kettőt sem kapunk az átalakításra” – hangsúlyozza. Ez pedig „nyár közepén – ami az egyetemi szférában közismerten a szabadságolások időszaka – a Covid-járvány következményeit nyögve végképp kevés”.

Mint mondja, a tavaszi félévet más egyetemekhez hasonlóan augusztus 31-ig meghosszabbították, így jelenleg is vizsgák és pótórák, felvételik zajlanak. „Ráadásul az egyetem alulfinanszírozottsága miatt emberi erőforráshiányokkal és anyagi problémákkal is küzd, ez pedig nem teszi lehetővé az átállással járó plusz feladatok gyors, rugalmas és professzionális megoldását. Mindezt pusztán pénzzel megoldani törvényes keretek között lehetetlen” – hangsúlyozza.

Elmaradt vita az állami szerepvállalásról

„Az állam művészeti elitképzésből való kivonulása olyan stratégia, amiről érdemes lett volna alapos szakmai vitát folytatni” – mondja az Elméleti Intézet megbízott vezetője. Szerinte abban a nemzeti identitáspolitikában, amit a kormányzat képvisel, ezeket a területek szakmai utánpótlással ellátó intézményeket vitatható a piaci szereplők kezére adni,

indokoltnak tartanák az állami felügyelet fenntartását.

A finanszírozás diverzifikálása sem erős érv, hiszen az ágazati szereplők nem tőkeerősek, a magánosított egyetemet pedig továbbra az állam látja el megrendelésekkel.

Vidnyánszky erre reagálva lapunknak elmondta: szó sincs arról, hogy az állam kivonulna az elitképzésből, sőt, sokkal kedvezőbb finanszírozást, magasabb támogatást, valamint garanciákat szeretne adni. Megemlítette, hogy öt évvel ezelőtt a fenntartó új épületet is adott volna a színművészetinek a MÜPA és a Nemzeti Színház mellett, ám azt az SZFE visszautasította. 

Annak kapcsán, hogy Gáspár Máté hiányolja a modellváltással kapcsolatos előzetes vitát, Vidnyánszky elmondta: „az elmúlt években számos alkalommal tárgyaltam a Magyar Teátrumi Társaság nevében az SZFE aktuális rektorával, M. Tóth Gézával, valamint Hegedűs D. Gézával, Bagossy Lászlóval, illetve az egyetem kancellárjával, ezek a megbeszélések időnként biztatónak tűntek, de gyakorlati eredményhez végül nem vezettek. Viszont

jelenleg az SZFE vezetése nem igazán mutat hajlandóságot a párbeszédre”.

Sajnos, az SZFE kuratóriumi tagokra tett mostani javaslata sem tükrözi a nyitás és a megújulás szándékát – mondja Vidnyánszky.

Gáspár Máté piaci szereplőkkel kapcsolatos megjegyzése kapcsán – ami nem is annyira a színházi, mint inkább a filmes világra utal – a Nemzeti Színház igazgatója elmondta: elengedhetetlen, hogy a filmes képzés szervesebben összekapcsolódjon a szakmai élet teljes kontextusával, és nagyobb hangsúlyt kapjanak a filmkészítés gyakorlati, adott esetben „piaci” aspektusai is. Tapasztalata szerint a mostani vizsgafilmek nagy része egyféle gondolkodásmódot tükröz, viszont az egyetem minél sokszínűbb, többféle megközelítést inspiráló kreatív közegének megteremtéséhez jelentős mértékben hozzájárulhat a szakmai és világnézeti nyitottság.
Vidnyánszky szerint az intézményi-működtetési átalakítás gondolata nem most merült fel először: mint mondja, a június 24-én lezajlott találkozón Palkovics László miniszter is megerősítette, hogy az erről való gondolkodás és egyeztetés már évek óta zajlik, és a Corvinuson illetve a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen már sikeresen le is zárult a modellváltás. Ezekben az intézményekben szerencsére sikerült politikai indulatoktól mentesen, kizárólag a szakmaiság mentén, a diákok manipulálása nélkül végigvinni a folyamatot.

Féltik az intézmény autonómiáját

„Az augusztus elsejével átalakuló hat egyetem kuratóriumi listáját nézve láthatjuk, hogy jórészt kormányzati szereplők, kormányzati háttérintézmények képviselői, kormánypártok parlamenti képviselői, valamint a NER gazdasági érdekszférájába tartozó prominensek alkotják ezeket a grémiumokat. Ha hasonló összeállítású kuratórium érkezne a SZFE-re, akkor joggal gondolhatjuk, hogy olyan külső szempontokat fog érvényesíteni, amelyek szembe mehetnek, vagy akár teljesen negligálhatják az egyetem oktatói közössége által jelenleg is vitt, a haladó kulturális hagyományon alapuló szakmai programot” – hangsúlyozza Gáspár.

Vidnyánszky Attila erre reagálva megjegyezte: „Úgy látom, hogy akik nem szeretnének változást, akik ellenérdekeltek a hatékonyabb és rugalmasabb intézményi modell kialakításában, mindig találnak indokot a reformelképzelések diszkreditálására. Mindamellett hangsúlyozom, hogy fontosnak tartom a párbeszédet és a konszenzus keresését, de ez csak abban az esetben lehetséges, ha erre mind a két fél nyitott, és képes túllépni saját szakmai illetve politikai előítéletein. Bízom abban, hogy az SZFE vezetése, az ott tanító tanárok és a hallgatók is felismerik a tervezett modellváltás előnyeit, és nem az autonómiájuk csorbításaként, hanem szakmai kiteljesedésük lehetőségeként tekintenek rá” – mondja a Nemzeti Színház igazgatója.

Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos

A mozgókép ágazat számít a fiatalokra

„Mindent meg kell tennünk azért, hogy a magyar mozgóképszakma minél jobb kondíciók közepette, minél magasabb színvonalon működhessen. Elengedhetetlen, hogy az oktatás is igazodjon ehhez: változásra van szükség ahhoz, hogy képesek legyünk minél inkább megfelelni a saját magunk számára meghatározott és a nemzetközi szakmai elvárásoknak, a XXI. század követelményeinek, hiszen ma Budapest nem csupán a magyar, hanem az európai mozgóképgyártás központjává vált, és ezt a pozíciót szeretnénk megerősíteni” – üzente Káel Csaba mozgóképipari kormánybiztos az SZFE, Palkovics László miniszterhez egyeztetésre érkezett hallgatóinak június 24-én.

Mint kifejtette, a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatójaként is úgy gondolkodta, „hogy az egyetem méltó, európai mércével mérve is kiemelkedő körülményeket érdemel, hogy a szakemberek most felnövő, új generációi a mozgóképipar, a film és televíziós műfajok területén is minél több, gazdagabb lehetőséghez jussanak.” Mint írta, meggyőződése, hogy „a fejlődés kulcsa a közös gondolkodás és a készség a változásra: megőrizve a múlt értékeit, építve az eredményekre, nyitottan az új működési modellek hozta lehetőségekre.” Ennek érdekében tárgyal a Nemzeti Filmintézet képviseletében is a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmes képzésének vezetőivel, és arra kéri a fiatal kollégákat, hogy „mérlegeljék, hogyan tudnak konstruktív módon, tudásuk, lelkesedésük, elhivatottságuk legjavát nyújtva jelen lenni ebben a folyamatban, mert a mozgókép ágazat számít rájuk”.

Fotók: Földházi Árpád

Összesen 147 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A ballib részéről azt látni, hogy fellázadtak a tulajdonos döntése ellen. Az index is ezt tette.
Kíváncsi lennék, mi lenne ilyen esetben egy termelő üzemben?

Ráadásul azt mondják, hogy eddig voltak függetlenek és szabadok és ezután mindez megszűnik.

A színészképzést nem szabad államilag finanszírozni, keressék meg a mecenatúrát, épüljön az egész struktúra a magán színitanodákra.

Költségvetésből pedig kizárólag a Nemzeti Színház kapjon forrásokat, a többiek tartsák el magukat, a nézőik, támogatóik. Jó lenne leszokni az állami csöcsről, amin jól élnek, ugyanakkor mocskolják az államot, a kormányt itthon és külföldön, tele pofával. Kérdezzék meg az embereket, kell-e támogatni költségvetési keretből ezeket a színházakat, filmipart.

"Nekem az igazán nagy színházi élményeim közül az egyik egy Ljubimov rendezte előadás volt, a Csendesek a hajnalok Moszkvában. Kérdés: Miről szóljon a színház? - Fogalmam sincs. " /Kern András/

"Mivel elégedetlen színházi világunkban? - Amit nagyon nem szeretek, hogy a mai magyar színház egy bizonyos erőszakról szól. Pedig a jó színháznak az emberről kell szólnia. .....a színház ma egy-egy személy erőszakos mondaniakarására épül. Maga azt még nem láthatta, hogy 1950 és 1960 között borzasztó gazdag volt nálunk a színészanyag, egészen más, mint ma. Ráadásul nincsenek is gazdag szőlőtőkék, amelyeken újabb dús fürtök érlelődnének, érzelmileg elszegényedtünk, nem nevelődnek újabb jó színészek. " /Madaras József/

"...ezért én nem is értem, miért csak azokról beszélnek, miért csak azokról emlékeznek meg mint "küldetésesekről", akik haragban vannak a világgal, vagy dérrel-durral távoznak belőle. Akik halkan, fegyelmezetten dolgoznak, azok talán nem küldetésesek?" /Haumann Péter/

"Mégis a hasonló gondolkodású emberek összefogásából születik a film és a színház. Ez közösségi munka. Például a KISZ-titkárt a Tükörképekben, ott akkor találtuk ki Szörénnyel, s erre nagyon büszke vagyok." /Bálint András/

Igaz csak négy évig, de a Kádár rendszerben volt egy olyan, hogy a végzősöknek először vidékre kellett szerződniük. Rákosi, de Kádár idején is munkásfiatalokat toboroztak erre a pályára. Ma a színházi és a filmes világ belterjessé, ennek okán korccsá, érdektelenné vált. Dadog.....nincs közösségi üzenete.


Mi történik? Ideológia kiképzés.

Természetesen kizárólag balra.

Most szűnne meg a művészi szabadosság:-))) tehát eddig volt:-))

Kik rombolták szét Sára Sándor világszínvonalú kulturális tévé csatornáját?
Na, ugye!
És mit mond Vidnyánszky?
Számos más országhoz képest, még európai viszonylatban is, kiemelkedően színes, sokrétű és színvonalas színházi élet zajlik hazánkban.
Akkor?!

Nem tudod, pl. hogy kik rombolták szét Sára Sándor világszínvonalú kulturális tévé csatornáját?

Viszont kb. 10 éve meg nézhetetlen, ill. alig nézhető,
Szegény Sára Sándor forog a sírjában,

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés