Ideológiai harc folyik a család intézménye körül – Emilie Kao a Mandinernek

2019. szeptember 15. 9:13
A hatvanas évek szexuális forradalma aláásta az apai és anyai szerepeket, egyre nagyobb a csonka családok aránya, ahol bizonyítottan nagyobb arányban kerülnek hátrányos helyzetbe az így felnövő gyermekek. Emilie Kaóval, az amerikai Heritage Foundation vezető munkatársával beszélgettünk az új ideológiai és gendervitákról.

Emilie Kao az amerikai Heritage Alapítvány Richard and Helen DeVos Központja a Vallásért és a Civil Társadalomért igazgatója. A Harvard Egyetem jogi karán végzett, majd nemzetközi emberi jogot tanított a George Mason Egyetem jogi karán. Kutatási területe a vallásszabadság, 14 éven át ügyvédként tevékenykedett az ezen a jogterületen történt jogsértési perekben. Az amerikai külügyminisztérium jogászaként több kontinens vallási üldözötteinek ügyét képviselte, és dolgozott az ENSZ-nek is.

***

Van egy késztetés a keresztény kulturális gyökerű országokban, hogy az állam is támogassa a család és a házasság intézményét, illetve a gyerekvállalást. Miért ez a sürgetés? Mi a baj a társadalmakban?

Az Egyesült Államokban egy mély ideológiai küzdelem zajlik a család intézménye körül. Egyébként már évtizedek óta tart, a feminista mozgalommal kezdődött. A '60-as évekbeli úgynevezett szexuális forradalom megfosztotta addigi tekintélyüktől az apai és az anyai szerepeket, a nőket pedig arra tanította, hogy ha korán megházasodnak és anyákká válnak, akkor lemaradnak az oktatás és a karrier területén. És természetesen ebből a mozgalomból nőtt ki a szabad nemi irányultság, a gender-identitás ideológiája.

A hagyományos intézmények megerősítésére történő állami beavatkozások egy ellen-mozgalom lépései?

Nem tudom, de mindenképpen hatékony jogszabályi védelmezői a házasságnak és a családnak. Az előbb említett mozgalmak erősek, és vannak nyugati országok, amelyek

kemény politikai nyomást gyakorolnak,

hogy a jog megváltoztassa a házasság és a család hagyományos definícióját.

A jelenlegi jogi gondolkodási trend alapján az emberi jogok átalakulóban vannak, a bírósági gyakorlat pedig a nagy emberi jogi egyezmények – az Emberi Jogok Európai Egyezménye, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata vagy az amerikai alkotmány – szövege helyett egyre inkább egy kulturális konszenzusra figyel az ítéletalkotásban. Meg kell nézni, hány európai ország építette már be jogrendjébe az azonos neműek házasságának intézményét, arra hivatkozva, hogy ez egy új emberi jog. De a valóság az, hogy ezek mesterséges jogi fabrikációk, amelyek nem többet, csupán ezen csoportok politikai, kulturális szemléletét tükrözik.

Milyen motivációk állnak az egyetemes emberi jogi rendszer határainak feszegetése, megváltoztatása mögött?

A hagyományos emberi jogi koncepció az emberi méltóságból indul ki. A II. világháború, különösen a holokauszt szörnyűségei felerősítették ennek jelentőségét. A jelenlegi szándék azonban az emberi jogok radikális kiterjesztésére irányul, az egyén autonómiájára hivatkozva. És fő csapásiránya a szexuális irányultság szabad megválasztásának joga, a gender-identitás joga – az LMBTQ-mozgalom a nemi autonómiáról szól. És ilyen radikális jog az abortuszhoz való jog is, minden körülményre tekintet nélkül.

Ennek a szemléletmódnak a középpontjában az egyén autonómiája áll,

ez az ideológia áll a mozgalom mögött, és ez a jelenség nagyon sokat árt a házasság és a család intézményének.

Ön szerint mi az oka annak, hogy homoszexuálisok ugyanazokat az intézményeket akarják kivívni maguknak, mint amelyek történelmileg, hagyományosan heteroszexuális kapcsolatok legalizálására alakultak ki? Miért nem megfelelő az élettársi viszony?

Mert azt szeretnék, ha mindenki egyenjogúnak fogadná el az ő véleményüket a házasságról. A melegfelvonulások, a Pride utcai demonstrációinak fő célja, hogy bemutassa: mindenki egyetért a nemi irányultság szabad választásának, a gender-identitásnak az eszméjével. És szerintem ugyanez a törekvés hajtja őket, amikor a jogalkotókra gyakorolnak nyomást: hogy ez az igény megjelenjen a jogszabályokban, az állami politikai célkitűzésekben. De az ő házasságról kialakított koncepciójuk homlokegyenest más, mint az a házassági intézmény, amely az emberiség történelmében az évszázadok alatt kialakult.

És mi van akkor, ha két alapvető jog ütközik egymással? Vegyünk egy amerikai példát: egy keresztény cukrász vallási meggyőződése miatt nem akar megsütni egy olyan esküvői tortát, amelyen két azonos nemű marcipánfigura csókolózik. Melyik jog az erősebb?

A vallásgyakorláshoz való jog az amerikai alkotmány része, a nemi irányultság megválasztásának joga, a diszkrimináció tilalma azonban nincs benne. Ezeket szövetségi állami szintű törvényekben határozták meg, vagyis még szövetségi szinten sem jelentek meg. Az alkotmányos jog mindig erősebb, mint a szövetségi, de az utóbbi jogok követelése mögött nagyon erős kulturális, politikai lobbierők vannak.

Sok bíró az ítélkezési gyakorlatában vitatott esetekben a melegjogi követeléseknek kedvez,

ideológiai szimpátiából, ezt egyre többször látjuk. Az esküvői tortás példa esetében: ilyenkor diszkriminációra szoktak hivatkozni, pedig ez nem az. A diszkrimináció az, ha én keresztény cukrászként be sem engedném a homoszexuális párt a cukrászdámba, az összes szolgáltatást megtagadnám tőlük. De itt olyan termék előállítását követeli a pár, amely a cukrász vallásszabadságát sérti.

A képviselőház előtt hever az új Egyenlőségi törvény (Equality Act), amely a diszkrimináció fogalmát kiszélesítené: eddig nem lehetett negatív megkülönböztetést tenni ember és ember között faj, bőrszín, vallás, nemzetiség szerint, a tervezett új szabályozás alapján pedig már a nemi irányultság szerint sem. Ha tehát valaki megsérti majd az LMBTQ-emberek érzékenységét, könnyen „gyűlöletbeszéddel” gyanúsíthatják meg...

Az Egyenlőségi törvény még nem ment át a kongresszuson, de a képviselőház már valóban tárgyalja. A jelenség azonban már szövetségi állami szinten megjelent:

hivatalnokok vesztették már el állásaikat

azért, mert nem voltak hajlandók munkaadóik utasításait lelkiismereti okokból végrehajtani. Az amerikai alkotmány pedig védi a vélemény- és szólásszabadságot, így ezen embereknek a bíróságon elvileg meg kéne nyerniük a munkaügyi pereiket, de sajnos a kulturális nyomás miatt sok bíró már nem mer objektíven, a javukra döntést hozni.

A család szerepe hagyományosan erős az amerikai társadalomban.

Igen, az.

Tapasztalja mégis, hogy gyengülőben van?

A friss házasságkötések száma az elmúlt ötven évben folyamatosan csökken az Egyesült Államokban, 72-ről 50 százalékra. Vagyis csak minden második felnőtt amerikai házas. Az elmúlt évtizedekben született gyerekek 40 százaléka már nem házasságban született, ma ez az arány már 50 százalékos. Óriási hatása van ennek a felnövekvő nemzedékekre, hiszen a generáció tagjainak fele úgy nő már fel, hogy nem látott működőképes családot maga körül. Ezek jelentős része apa nélkül nő fel, apakép nélkül – a statisztikák szerint pedig a csonka családban felnőttek között nagyobb az aránya azoknak, akik szegénységben nőnek fel, rosszabb eredményt érnek el az oktatásban vagy hajlamosabbak a bűnözésre. Talán nem kell mondanom, hogy mindennek közvetlen hatása van az amerikai gazdaságra és a társadalom szövetére is.

A kongresszusra különböző lobbicsoportok akarnak befolyással lenni: nemcsak a meleglobbi erős, hanem a konzervatív érdekcsoportok is. Ön is ilyennél dolgozik, a Heritage Alapítvány tanácsokat ad a Trump-kormányzatnak.

Az LMBTQ-lobbi szerintem nagyon erős. Ha megnézi a demokratapárti elnökjelöltek mindenkori versenyét, mindegyikük egyik első dolga, hogy a meleglobbit megnyerje magának.

De mégis, ez a nézetrendszer nem tükrözi az amerikai társadalom többségének nézeteit.

Egy friss példa: a transzgender sport körüli vita – vannak fiúk, akik nőnek érzik magukat, és így a női versenyszámokban indulnak, és persze ezzel egyenlőtlen helyzetbe hozzák versenytársaikat. De: a felmérések szerint az amerikaiak csupán 27 százaléka támogatja ezt a változtatást a sportszabályozásban. Ez azt jelenti, hogy a túlnyomó többség nem akarja azt, hogy a lányok versenyébe fiúk is benevezhessenek.

Mondana olyan területet, ahol a Heritage Alapítvány lobbitevékenységének eredményeképpen a Trump-kormányzat változtatott valamilyen szabályozáson?

A vallásszabadság terén a Trump-kormányzat nagyon sok pozitív dolgot tett – ezen a téren több tanulmányunk, javaslatunk bent volt a kormányzat előtt, és be is építették az ötleteinket a változtatásokba. Ilyen például a nemi jelleget megváltoztató műtétek egészségbiztosítási szabályozásának megváltoztatása, az Obama-éra szabályozását az új kormány visszavonta. Egy másik példa, amelyért most lobbizunk, de még nem értük el: az örökbefogadási ügynökségek megerősítése. 440 ezer gyerek van jelenleg a nevelőintézeti-nevelőszülői rendszerben, a cél, hogy teljes családokban helyezzék el őket. Az LMBTQ-mozgalom eddig sikeresen lobbizott több ilyen otthon bezárása érdekében, arra hivatkozva, hogy diszkriminálnak, ugyanis csak teljes – apából, anyából álló – családoknak adnak ki gyerekeket.

fotók: Ficsor Márton

Összesen 72 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A történet mögött az a liberális ideológia áll, amely meg akarja szüntetni a nemzetállamokat, államokat, a hagyományos család intézményét és az egyént "gyökértelenné" teszi. Aki ismeri Soros György ezzel kapcsolatos ideológiáját, amely megtalálható a nyílt társadalom felfogásban, az láthatja a valóságot és ennek jelen, jövőbeni következményét.

A lényeg az, hogy az LMBTQ-mozgalom mögött mely pártok állnak. Azért fontos ezt meghatározni, napvilágra hozni, mert a pártok képviselői vannak benn a kormányzásba. Ez igaz a más civilnek hazudott mozgalmakra is.

"....Kalergi egyértelművé teszi, hogy Európa népeit sárga mongoloid népekkel és harmadik világbeli színes népekkel kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli gyökértelen és soknemzetiségű sokaság melyen a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tudna uralkodni..."

A tények azonban ellentmondanak a gyökértelenségnek. Az idézetben foglaltak megvalósulása esetén ugyanaz történne, ami a Közel-Keleti országokban van. Másként fogalmazva; Európa válság- háborús övezetté válna.

A család természetes otthona mindenkinek, s aki érti az emberi létezést, az belátja ezt.

Függetlenül attól amit az előző hozzászólásomban írtam, egyetértek Fricz Tamás alábbi gondolataival. Kiemelve; "Egyébként meg persze teljesen mindegy: Kalergivel vagy Kalergi nélkül, Kalergi-díjjal vagy anélkül, a lényeg az, hogy Európát meg kell menteni egy végtelenül káros és veszélyes koncepció érvényre jutásától."

"Bár az Európai Tanács júniusi ülése történelmi elmozdulást jelent a Willkommenskulturtól, azaz a migránsokat korlátozás nélkül befogadó uniós állásponttól, korántsem mondhatjuk, hogy eldőlt a kérdés: Európa kevert népességű kontinenssé válik-e a következő évtizedekben vagy sem.

Annál is inkább, mert bár egyre több európai tagállam kormánya látja be, hogy nem terhelheti tovább a saját lakosságát, amely egyre inkább ellene fordul, a globális elitkörök és a hozzájuk kötődő szervezetek – NGO-k, Soros György hálózata, az Európai Unió brüsszeli vezérkara, háttércsoportok, a pénzügyi elit, az ENSZ – továbbra sem mondtak le a migránsok Európába való telepítéséről.

Az európai nemzetek tehát kezdenek már magukhoz térni – ennek következtében egyre több országban kerülnek kormányra a nemzeti szuverenitást védő és migrációellenes pártok –, ám a globális körök hatalmas forrásokat áldoznak a közvélemény meggyőzésére, „érzékenyítésére”, a migránsmentő civil szervezetek finanszírozására, a politikusok és kormányok befolyásolására.

De vajon miért teszik ezt? Miért akarják a globális és brüsszeli elitkörök mindenáron kiforgatni a sarkaiból Európát? Milyen terv, célkitűzés, filozófia húzódik meg emögött?
Erre válaszul újra és újra felbukkan Richard von Coudenhove-Kalergi (1894–1972) neve, akinek apja egy osztrák–magyar diplomata, anyja pedig egy szamurájcsalád leszármazottja volt.

Nem véletlenül: Kalergi az a személy, aki 1923-ban megindította a Nemzetközi Páneurópa Uniót, 1925-ben pedig Praktischer Idealismus címmel könyvet írt arról, hogyan képzeli el Európa hosszú távú jövőjét. Márpedig ha alaposabban megnézzük, hogy Kalergi mit is vázolt fel, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy céljai kísértetiesen hasonlítanak azokra a törekvésekre, amelyek egyfelől a brüsszeli elitet, másfelől pedig a Soros György mögött is álló globális köröket jellemzik napjaink­ban – akár az unió döntéshozó fórumain és zegzugos termeiben, akár a Földközi-tengeren cikázó NGO-hajók tevékenységében, akár a fősodratú sajtóban és médiában. Foglaljuk össze röviden, hogy Coudenhove-Kalergi milyen terveket és célokat fogalmazott meg!

Az 1922-ben megjelent Páneurópa – egy indítvány, illetve az 1923-ban publikált Páneurópa című műveiben világosan kifejtette, hogy egy egyesült európai államot kell létrehozni, amely szupranacionális, azaz nemzetek feletti lesz.

Kiáltványában úgy fogalmaz: „A kiemelt nemzeti érzületű emberek konfliktushoz, az háborúhoz, az pedig káoszhoz vezet.” Vagyis a nemzeti érzés káros, elvetendő, ehelyett kell létrehozni a szuperföderális rendszert, amelyet mai szavakkal Európai Egyesült Államoknak nevezhetünk, és ez része lesz egy átfogó, új világrendnek, amelyben a népek egyesülnek és feloldódnak.

A Praktischer Idealismus című könyvében részletezi azt, hogy milyen jövő várhat a szupranacionálissá vált és egyesült Európára. Különös hangsúlyt helyez arra, hogy a jövő Európáját nem az őshonos népek birtokolják majd, hanem egy kevert fajú, „fajta alatti” embertípus, amely a különböző rasszok kényszerített keveredésének az eredménye. Ennek érdekében Európa né­peit színes népekkel – ázsiaiakkal, afrikaiakkal – kell keresztezni, hogy létrejöjjön egy identitás, etnikai hovatartozás nélküli, gyökértelen sokaság, amelyet a jövőbeli hatalmi elit könnyűszerrel tud uralni.

Ez az új embertípus egy eur­ázsiai-negroid keverék lesz, amely leginkább az ősi egyiptomiakra hasonlítana.

Tervei megvalósításának első lépéseként az európai nemzetek önrendelkezési jogától való megfosztását hirdette; ezt követné a nemzeti közösségek megszüntetése a tömeges bevándorlás (!) és az etnikai szeparatista mozgalmak által. Mindezek tényszerűen kiolvashatók Kalergi kiáltványából és könyveiből. Ettől persze még mindez lehetne pusztán egy hóbortos ember ömlengése, amelynek semmilyen jelentősége sincs, különösen nem napjainkban.

Csakhogy a tények nem ezt mutatják, hanem azt, hogy Kalergi igen nagy befolyásra tett szert a 20-as évektől kezdve, mozgalmához pedig meghatározó európai politikusok csatlakoztak. Mindennek hátterében az áll, hogy Kalergi megörökölte nemesi származású, diplomata édesapja kiváló politikai kapcsolatait, fontos közéleti személyiségek tárgyaltak és egyeztettek vele. Talán az sem mellékes szál, hogy már egyetemista korában csatlakozott a Humanitas nevű bécsi szabadkőműves páholyhoz.

Egészen röviden: Kalergi 1923-ban elindítja a Nemzetközi Páneurópa Uniót, amelyhez rövidesen olyan neves politikusok kapcsolódnak, mint a cseh Masarik és Benes (utóbbi szabadkőműves), míg Max Warburg bankár 60 ezer márkával támogatta a mozgalom indulását.

A Nemzetközi Páneurópa Uniót Ignaz Seipel, illetve Karl Renner osztrák kancellár vezette. Később bekapcsolódtak jelentős francia politikusok is: Leon Blum, Aristide Briand, Alcide De Gasperi (utóbbi nevét gyakran halljuk az unió alapító között).

A nácizmus és a fasizmus felemelkedésével a mozgalom háttérbe szorult, ám a háború végeztével hatalmas erővel éledt újjá, „hála” Kalergi fáradhatatlan tevékenységének. Kalergi megnyerte magának Winston Churchill (!) és a B’nai B’rith nevű zsidó érdekvédő szervezet támogatását. Churchill híres, 1946-os zürichi beszéde is az ő szellemiségét tükrözte vissza, amelyben a brit politikus egy „egyesült Európa” létrehozására tett javaslatot.

Komoly lobbimunka eredményeként a Kalergi- és Churchill-féle tervet elfogadta az Egyesült Államok kormánya is, és a CIA hozzákezdett a terv megvalósításához, de legalábbis elősegítéséhez.

A páneurópa-mozgalomból kinövő Páneurópai Unió tagjai között volt egyébként Thomas Mann, Charles de Gaulle, Konrad Adenauer, Franz Josef Strauss, Bruno Kreisky, Georges Pompidou. Kalergi 1973-as halála után Habsburg Ottó lett a mozgalom tiszteletbeli elnöke.

Kalergi emellett 1947-ben kezdeményezte az Európai Parlamenti Unió létrehozatalát is.

Fontos még, hogy Kalergi elsőként kapta meg életművéért a Nagy Károly-díjat, amelyet Aachen városa adományoz azóta is azoknak, akik az euró­pai egységért tevékenykednek.
Nézzük ezek után, milyen célokat tűz ki maga elé a brüsszeli elit, Merkel és Macron, a hozzájuk kapcsolódó nyugat-európai balliberális politikusok, Juncker, Timmermans és a többiek, valamint a globális elit.

Bevallott és vállalt céljuk a csúcsföderális Európai Egyesült Államok megteremtése, az unión belül a döntéshozatal központosítása, a gazdasági, pénzügyi, adózási, társadalmi stb. ügyek uniós szinten való irányítása – vagyis a tagállami, nemzeti szuverenitás háttérbe szorítása.

Céljuk a migráció megszervezése, amely életbevágóan fontos Európának (lásd Mogherini külügyi főbiztos), az illegális migráció legálissá tétele és ezzel a menekültek és a gazdasági bevándorlók összekeverése, a migráció emberi joggá avanzsálása (lásd az ENSZ erre irányuló, Soros emberei által irányított erőszakos nyomulását).

Bevallott céljuk ezenkívül a kultúrák, a vallások összekeveredése, a multikulturalizmus, a migránsok integrálása, amely lényegében véve már a fajok keveredésének előszobája.
A tények tehát fehéren-feketén azt mutatják, hogy a jelenlegi brüsszeli és globális elit, valamint Coudenhove-Kalergi gróf céljai, tervei nagyjából és egészében megegyeznek. (És azt is hozzá kell tenni, hogy a szabadkőművesség ritka megnyilvánulásai is tartalmukban hasonló szelleműek.)

Persze ettől még lehetséges lenne, hogy a gróf páneurópa-mozgalma és a mai globalisták elképzelései közötti kísérteties hasonlóság pusztán a véletlen műve. Tény az is, hogy Juncker, Merkel, Soros, Macron, Timmermans, Mogherini és Sargentini sem beszél soha Coudenhove-Kalergi gróf úrról és az ő mozgalmáról. Ugyanakkor az is tény, hogy soha sem cáfolták az összefüggéseket a két koncepció között.

A gróf halála után díjat alapítottak a nevével. A Coudenhove-Kalergi Európa-díjat azok kapják, akik a névadó szellemében ténykednek egy nemzetek feletti, szupranacionális európai egységért.

Ezt a díjat megkapta már Van Rompuy, az Európai Tanács volt elnöke (ízig-vérig föderalista), illetve 2010-ben nem más, mint Angela Merkel. Ha valaki tehát összefüggést látna Kalergi elképzelései és a mai európai és globális elit elképzelései között, az a liberális fősodor szerint természetesen menthetetlen eset… Ki gondolhatja komolyan, hogy ma Európában egy régi elképzelés kezd szárba szökkenni? „Csak” azok, akik a tényekből és a köztük lévő összefüggésekből indulnak ki.

Egyébként meg persze teljesen mindegy: Kalergivel vagy Kalergi nélkül, Kalergi-díjjal vagy anélkül, a lényeg az, hogy Európát meg kell menteni egy végtelenül káros és veszélyes koncepció érvényre jutásától."
https://www.magyaridok.hu/vele..

Rád vár egy csődör a Nemzeti Lovardában, eredj gyorsan elégítsd ki orálisan, análisan!

Tudod nincsenek nagymagyarok, meg kismagyarok, meg közepesmagyarok, csak magyarok vannak meg idegenek.
A középkori uralkodók párválasztási szokásait meg történelem órán tanították.
Egész Európában keresztbe-hosszába házasodtak, mondván, senki nem fog hadat viselni a lánya, unokája országával, a tartós béke záloga a rokoni kapcsolat.
Ez nem Árpádházi találmány.
Ezeket te tudod.
Mégis felteszed a kérdést ilyen formában és kontextusban.
Na ezért mész az istállóba.
Nem szeretem ha hülyének néznek.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés