Szóval, ez már nem a magyar ugar, hanem a napfényes Strasbourg. (Érdekes, néha Straßburgnak írják, ez olyan lehet, mint Kunhalmi Ágiéknak a fojt meg a folyt közötti különbség, még nem jöttem rá, melyik a menőbb, ezért Brüsszelt írok inkább, azt megértik.)
Mindenki örül a sikereimnek, elvégre szabad, emancipált nőként nem kell eltűrnöm, hogy bárki beleszóljon az életembe, akár önmegvalósítok, akár abortálok. Pedig anyám telefonált, milyen ruhát viselek, de nem tűrtem a beleszólást, erre kicsit szomorkásan azt hüppögte, most mekkora öntudatod van, Katikám, de a te elveid szerint simán megölhettelek volna, az nem számít beleszólásnak az életedbe, csak az a rohadt blúz, amiből kilóg a meztelen karod, és úgy nézel ki, mint egy…
Persze kinyomtam, mert megláttam egy fideszes képviselőn, hogy lenyúlta az ötletünket, és „no tre dame” feliratú kitűzőt visel. Felelősségre vontam, hogy csak nem mi vagyunk a három dáma, az Annával meg a Dobrev Klárival, akik ellen tiltakozik, de kinevetett, hogy ez egybe van írva, és azt jelenti: Miasszonyunk. Nem csoda, ha Bangónénak is meggyűlik a baja a betűkkel, bonyolult ez a világ. Még szerencse, hogy van női kvóta.”