Aszódi: Nem hobbiból építünk atomerőművet!

Miért és milyen indokok alapján adott zöld utat a paksi bővítésnek az Európai Bizottság? Az MTA Jogtudományi Intézete által szervezett csütörtöki kerekasztal beszélgetésen erre a kérdésre próbáltak válaszolni jogászok, közgazdászok, és Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos. Bár a Bizottság végül arra jutott, hogy állami támogatást valósít meg a paksi projekt, de plusz feltételek teljesítése esetén ez igazolható, a résztvevők nem tudtak egyetértésre jutni abban, hogy végül megtérül-e majd a Paks II. beruházás.

A beszélgetésnek külön aktualitást adott, hogy épp pár nappal korábban kapta meg másodfokon is a környezetvédelmi engedélyt a Paks II projekt, bár a Greenpeace és az Energiaklub rögtön bejelentette, hogy bíróságon támadják meg a hatóság döntését. Mindenesetre ha ezt a bíróság is jóváhagyja, akkor a létesítési engedélyezés szakaszába lép az ügy.

Mi köze hozzá a Bizottságnak, hogy építünk-e atomerőművet?

Az energiapolitika alapvetően tagállami hatáskör, az EU csak annyit ír elő, hogy 2030-ra negyven százalékkal csökkenteni kell a széndioxid-kibocsátást. A megújuló energia kitűzött 27 százalékos aránya már inkább csak ajánlásnak tekinthető. Összességében az alacsony karbonintenzitású energiaforrásokból úgy alakítják ki a tagállamok az energiamixet, ahogy akarják.

– hangzott el a beszélgetés több résztvevőjétől is.

A Bizottságnak nem is magával az atomerőműépítéssel volt baja, hanem az EU-s versenyjogi szabályok betartásával, vagyis azzal, hogy a beruházás esetleg az EU joga által tiltott állami támogatást valósít meg. Az EU működéséről szóló szerződés általában véve tiltja a szubvenciót, de több kiskaput is nyitva hagy: kivételesen megengedhető az állami támogatás, ha például közös európai érdeket szolgál, vagy egyes gazdasági területek fejlődését mozdítja elő a támogatás, és persze egy olyan gumiszabály is van, miszerint a Tanács határozatban ezen túlmenően is megállapíthat kivételeket. A Bizottság tulajdonképpen úgy jön ide, hogy EU-s szinten ez a testület látja el a versenyhatóság feladatát, tehát nagyjából azt a szerepet tölti be, mint nálunk a GVH. A Bizottság alkalmazza a szerződések vonatkozó versenyjogi rendelkezéseit az egyes esetekre, és dönti el, hogy valamelyik kivételszabály megállapítható-e egy-egy projekt vagy vállalkozás állami támogatására, és így az mégis jogszerűnek minősül-e.

A paksi bővítésről hozott döntésről egyelőre annyit lehet tudni, hogy bár az állami támogatás tényét a Bizottság megállapította, valamelyik kivétel megállt az ügyben, mert végül is az uniós joggal összeegyeztethetőnek találta a Bizottság a beruházást. A részletes indokolás viszont egyelőre nem nyilvános, így – amint azt több felszólaló is jelezte – egyelőre egy egyoldalas sajtóközleményből lehet csak kiindulni. A résztvevők közül egyedül Aszódi Attila, a paksi bővítésért felelős kormánybiztos látta a teljes határozatot, de erről nem árult el részleteket, mivel jelenleg még azon egyezkedik a kormány és a Bizottság, hogy az indokolás mely részei hozhatók nyilvánosságra.

Annyit mindenesetre biztosan tudni lehet, hogy az állami támogatást arra hivatkozva állapította meg a Bizottság, hogy ugyanilyen körülmények között egy magánbefektető tisztán piaci alapon nem ruházna be. Annyira nagyon nagy gondot mégsem jelent ez, legalábbis a szubvenció miatti piaci torzulások a Bizottság szerint kiküszöbölhetők, ha a magyar állam teljesít három feltételt. Először is, az elért nyereséget kizárólag Magyarország befektetésének megtérítésére, vagy Paks II üzemeltetési költségeire lehet fordítani, további termelési kapacitás létesítésére nem. Másodszor, jogilag és funkcionálisan is szét kell választani a két céget, Paks I-et és Paks II-t egymástól és más állami energiavállalatoktól. Harmadszor, a Paks II-ben termelt villamos energia 30 százalékát a tőzsdén, fennmaradó részét pedig átlátható módon, aukciókon kell értékesíteni.

Megéri-e Paks II?

Már az első meghatározott feltétel is arra utal, hogy a Bizottság szerint megéri a paksi bővítés, hiszen abból indul ki, hogy lesz nyereség, máskülönben nem rendelkezne arról, hogy mire lehet azt fordítani – szögezte le mondandója elején Aszódi Attila, a bővítésért felelős kormánybiztos. Hozzátette:

Aszódi viszont azzal számol, hogy a termelési költség – amibe az építés, a hitel, sőt, a leszerelés költségei is bele vannak kalkulálva – 50-57 euró lesz megawattóránként, a villamos energia ára pedig valahol 65-108 euró között lesz 2025-2030 körül. Tehát még ha a legalacsonyabb becsült ár lesz általános a piacon, az akkor is magasabb lesz, mint a termelési költség, ami azt jelenti, hogy Paks II megéri – összegezte az energetikai mérnök kormánybiztos.

Ebben a meghívott közgazdászok nagyon nem értettek egyet Aszódival, ki is oktatták alapvető közgazdasági fogalmakból. „A cashflow nem ugyanaz, mint a profit” – reagált Aszódi felvetésére Felsmann Balázs, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont főmunkatársa. „A profit közgazdaságtanilag nem azt jelenti, hogy nullánál nagyobb a hozam, hanem azt, hogy nagyobb annál, mint amit elvártam” – magyarázta.

Az Energiaklub munkatársa, Fabók Márton ezt a következő példával világította meg: ha egy üzletből nyolc százalékos hasznom van, de közben befektethetném a tőkét egy befektetési alapba, ahol tíz százalékot kereshetnék rajta a nyolc helyett, akkor ez az üzlet nem éri meg. Ugyanígy nem éri meg az sem, ha nincs tőkém, és a tíz százalékos kamatra vettem fel hitelt a nyolc százalékos hasznot hozó üzlethez.

A hitel kapcsán Felsmann Balázs azt is felvetette: nem mindegy, hogy a projekttársaság tőkeként, vagy hitelként kapja meg a pénzt az államtól a beruházásra, ugyanis hitel esetén ez tulajdonképpen kockázatáthárítást jelent az adófizetőkre. Aszódi nem válaszolta meg a kérdést, hogy melyik opció játszik Paks II esetében, csak visszakérdezett: „Nem mindegy? Miért ne tudná így is előállítani a társaság azt a bevételt, hogy ezeket kifizesse?”

A kormánybiztos Fabók példáját is visszautasította, mondván:

Paks II hosszútávon Paks I kiváltását célozza, és csak hat évig működne egyszerre a két erőmű – mondta Aszódi. Hozzátette: Paks II azért is szükséges, hogy a klímavédelmi vállalásainkat teljesíteni tudjuk, és ne tegyük ki még jobban a földgázimportnak Magyarországot. Aszódi szerint az Energiaklub ezt elhallgatja, és csak a szél- és napenergiáról beszél, ami pedig szerinte „nem alternatíva”.

Teljesíthetők lesznek-e a Bizottság feltételei?

A Bizottság csak úgy bólintott rá a paksi bővítés állami támogatásos megvalósulására, hogy cserébe garanciákat kér Magyarországtól a szubvenció okozta piactorzulások kiküszöbölésére. Hogy mennyi kockázatot vállaltunk ezzel, és mennyire lesz nehéz ezeket teljesíteni, arról is megoszlottak a vélemények.

Varju Márton, a Jogtudományi Intézet munkatársa bevezetőjében úgy értékelt: az álláspontok nagyjából félúton találkoztak, és a Bizottság álláspontja arra az esetre is jól védhető, ha valamelyik tagállam megtámadná az engedélyező döntést – mint ahogy ezt Ausztria már be is ígérte. Hosszútávon viszont Magyarország számára a nyereség visszaforgatása és az áram tőzsdei értékesítése is kockázatos. Ebben egyetértettek a közgazdászok is, bár Felsmann Balázs még azt is hozzátette: szerinte a második feltételt, a vállalatok strukturális szétválasztását sem szabad lebecsülni. Mint mondta, amíg egyszerre működnek,

amit szintén tilt a hazai és az uniós versenyjog.

A nyereség megosztásával kapcsolatban érdekes példát szolgáltathat a brit Hinkle Point atomerőmű esete, amelyet korábban szintén állami támogatás miatt vizsgált, majd engedélyezett a Bizottság. A brit esetről Papp Mónika, a Jogtudományi Intézet munkatársa tartott előadást. Hangsúlyozta, hogy annyiban teljesen más a brit eset a magyarhoz képest, hogy az egy tisztán piaci beruházás volt egy magáncég főszereplésével, piaci hitelből, és az állam csak garanciaadóként jelent meg a projektben. Az engedélyezés feltételeként ugyanakkor a Bizottság ott is előírta, hogy hogyan kell megosztani majd a nyereséget: nem csak az állam és a beruházó cég, de az állam és a fogyasztók, illetve adófizetők viszonylatában is.

Az energiapiaci árakat mindenesetre nem lehet pontosan megjósolni, így a közgazdászok és Aszódi vitája a megtérülésről is alapvetően különféle jóslatok összecsapásán alapult. A beszélgetés végén Felsmann Balázs arra is rámutatott: a jelenleg hatályos, 2030-ig érvényes magyar energiastratégiát 2010-ben írták, és már azóta is olyan innovációk történtek a megújuló energia hasznosítása terén, amely jóval olcsóbbá tette a zöld energiát. Szerinte érdemes lenne ezért a mostani tudásunk alapján újratervezni az energiastratégiát, még akkor is, ha az atomenergia használata Európa-szerte alapvetően elfogadott.