„Akadémiánk nem hibátlan, érheti kritika, de egyedülálló nemzeti érték, amit meg kell őriznünk a jövőnek” – elkezdődött az MTA 199. ünnepi közgyűlése

Freund Tamás, az MTA elnöke beszédében reagált a szervezetet ért kritikákra is.

A voksok 61,8 százalékával Lovász László matematikust választották a Magyar Tudományos Akadémia elnökévé.
Lovász László matematikust választották a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnökévé a tudós testület 185. közgyűlésén kedden. Lovász Lászlót a voksok 61,8 százalékával választották elnökké a zárt ülésen – olvasható az akadémia honlapján. Az elnöki posztért Lovász László mellett Maróth Miklós klasszika-filológus és Németh Tamás agrokémikus indult. Az MTA főtitkárává Török Ádám közgazdászt, főtitkárhelyettesévé pedig Barnabás Beáta Mária növénybiológust választották meg.