Ungváry annyira felkészületlen, hogy teljes képtelenséget állít

„Krisztián Ungváry ezúttal Dr. Bauer Miklós volt ÁVH-s ezredesről tett közzé videót. Amennyire én a történetet ismerem, Dr. Bauer Miklós kontraverzális múltját jó arányérzékkel, az igazságra törekedve mondta el. A videó végén azonban személyemmel is foglalkozott, erősen elmarasztalóan, és ez utóbbi esetben az igazság keresése kevésbé volt jelen.

A velem szembeni első vád lényege, hogy szerinte »ÁVH-mentésre szakosodtam« az Eörsi és Társai ügyvédi irodával. Dr. Bauer Miklós a külkereskedelmi vállalatok jogtanácsosai között a legjobbak között volt, az általa irányított jogi osztályt »Bauer-istálló«-nak nevezték azon okból, hogy iskolateremtő volt. A legtöbb külkereskedelmi vállalat vezető jogtanácsosa nála tanulta ki a szakmát, ők voltak a legkeresettebbek a külkereskedelemben. A másik jogtanácsos (Bárd Károly) a biztosítási jog legfelkészültebb, nemzetközi elismertséggel bíró művelője volt, az AIDA (Association Internationale de Droit des Assurances) emblematikus alakja és magyar tagozatának elnöke; az 1986-os budapesti világkongresszus főszervezője, a Magyar Jogászegylet keretében működő nemzeti AIDA szekció elnöke. Ezt tudtam róla 1988-ban. Mindkettőt, egy generáció lévén egyszerre küldték nyugdíjba, és én lecsaptam rájuk, amikor az ÁVH-s múlt még számomra is ismeretlen volt.

»1962-től 1989-ig ... a volt ÁVH-sok dolgairól nem lehetett beszélni« – mondja Ungváry, de azért nekem felrója, hogy kollégáim múltjáról nekem sem volt tudomásom. Az iroda egyike volt az első ügyvédi irodáknak, és különösen az elsők között volt nemzetközi ügyekben. Magyarország akkor rettentő érdeklődést váltott ki az egész világon, az egyik ügyfél a másiknak ajánlott, ez volt az aranykor.

És akkor álljon itt az a történet is, ahogy én tudom, amely az igazi bűnöm Ungváry szerint. Borzasztó történet, előre szólok.

Egy Ausztráliában élő ’56-os emigrált évtizedeken át próbált korábbi ÁVH-s kínzója nyomára akadni. Egy alkalommal a magyar közösség ajánlására egy köztiszteletben álló szintén magyar fogorvoshoz ment, ám amint a fogorvosi székben kissé szorongva hátradőlt, amikor a fogorvos föléhajolt, kirúgta a kezéből a szerszámait és felugrott, ugyanis a fogorvosban felismerte egykori ÁVH-s kínzóját. Elrohant, és a közösségben mindenütt elhíresztelte a fogorvos kilétét, még a helyi újság is írt róla. A fogorvos beperelte és az ausztrál bíróság jogi műszóval a »valóság bizonyítását« rendelte el. Ungváry szerint a fogorvos ex-AVH-st a perben a nevemet viselő ügyvédi iroda képviselte. Meglep, hogy Ungváry annyira felkészületlen, hogy teljes képtelenséget állít: Két ausztrál fél között egy ausztrál bíróság előtt folyó perben egy budapesti ügyvédi iroda nem tud és nem is akarhat semmilyen képviselet ellátni. Az irodához legjobb tudásom szerint ún. iratbetekintésre érkezett kérés egy olyan emberrel kapcsolatban, akiről értelemszerűen elmulasztották közölni, hogy az igazolás az ő korábbi ÁVH-s tevékenységével kapcsolatos. Az irodának fogalma sem volt az ügy hátteréről, viszont az ügyfélnek hamarosan egy teljesen más iroda kezdett dolgozni.

De térjünk vissza a horror-történethez, mert az igazi csavar itt következik. Az ügyvéd dolga nem volt túl komplikált. Írt egy levelet a Belügyminisztériumnak. Onnan egy elképesztő választ kapott, valami olyasmit, hogy az akkori törvények nem tették lehetővé a testi fenyítést. Ez a levelet a Belügyminisztérium vezetői nem látták, a BM Személyzeti Osztályának a rendszerváltás előtti időkből ott maradt vezetője írta és adta postára. Amikor az Ausztráliában folyó perben ezt az okiratot bemutatták, az áldozat nem hitt a szemének. Teljességgel érthető a dühödt felháborodása, hogy a rendszerváltás után a magyar hatóságok ilyesmit állítanak, és abszolúte joggal és indokoltan fellármázta a jobboldali sajtót. De nem csak ő. Amikor a belügyminiszter kabinetfőnöke, András Gyekiczki tudomást szerzett a levél tartalmáról, ő is rettenetes botrányt csinált, szintén tökéletesen indokoltan. A Belügyminisztérium kiadott egy új levelet, immár a valóságnak megfelelő tartalommal.

Ebben az időszakban én már nem vettem részt az iroda működésében, ügyfelem nem volt, és végképp nem én voltam az iroda vezetője. Amúgy hiába is lettem volna, mert az ügyvéd kollégáknak nem kellett senkinek az engedélye egy ügy elvállalásához.

Így aztán az egész ügyről és a levél tartalmáról először a magyar sajtóban okkal kitört botrány kitörésekor hallottam. Annak a levélnek a tartalmáról is, amelyet Ungváry nekem ró fel. Sem az eljáráshoz, sem a levélhez az ég adta világon semmi közöm nem volt, nem is tudtam róla. De tisztában vagyok vele: Közszereplő voltam, ennek következményeit, nevezetesen, hogy történészek vagy bárki más boncolgatja a tevékenységem, természetes. Hazudoztak is rólam mindenfélét, ezt is megszoktam.

Nem vagyok szakértője a történészi szakma etikájának, nem vagyok tisztában azzal, hogy mely források elégségesek ilyen súlyos kinyilatkoztatáshoz és melyek nem. Mégis, úgy vélem, hogy ha egy történész egy közelmúltbeli eseménnyel behatóan foglalkozik, akkor legalábbis megkérdezi ledöngölő bírálatának élő alanyát. Mint a videóból kiderül, Dr. Bauer Miklóst is megkérdezte, és ez így volt helyes. Engem viszont elfelejtett megkérdezni, úgy vádaskodik.

Ungváry a videóban azt állítja, a DK európai parlamenti képviselője vagyok. Még ezt sem sikerült eltalálnia. Bár az Európai Parlament alkalmazásában örömmel segítettem Dobrev Klára munkáját, nem vagyok és nem is voltam a DK európai parlamenti képviselője. Ennek a ténynek mindössze egy perc alatt és ezerszer könnyebb lett volna utánanézni, mint annak, hogy vajon mit súgott Kun Béla Szamuely fülébe. De Ungváry, a köztiszteletet kivívott történész úgy mesél egy el történetet, úgy ítélkezik, hogy éppen érintettet meg sem kérdezi, vagyis az igazságnak még csak meg sem próbál utánajárni.

Arra, hogy mit állít, itt leírtam a válaszom. Arra viszont, ahogy eljárt, nincsenek szavak, én legalábbis nem találom őket. Ennek megítélése már nem is az én dolgom.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd)