Gasztrohétvége után alkotói pályázat: balhé lett a Péterfy-házaspár újabb ellenzéki ötletéből

2024. augusztus 07. 11:59

Míg másokon a teljes szembenállást kérik számon, a kiírók nem olyan finnyásak a magyar államhoz köthető támogatásokkal – foglalható össze a kritika.

2024. augusztus 07. 11:59
Kacsoh Dániel
Kacsoh Dániel

nyitókép forrása: Facebook

Afféle belső értelmiségi vihart kavart az Olaszországban élő, magukat szinte politikai menekültként aposztrofáló Péterfy-házaspár kiadója által meghirdetett írói pályázat. Péterfy Gergely író és felesége – miután fejenként kétezer euróért exkluzív gasztrohétvégét szerveztek Umbriába – alkotói ösztöndíjat hirdettek meg az úgynevezett Umbriai Magyar Köztársaság Művészeti Projekt keretében. Az a magyarországi alkotó, aki elnyeri a kuratórium jóindulatát, egy hónapot tölthet festői környezetben, kap 1000 euró költőpénzt, hogy „egy hónapon keresztül nyugodt körülmények között alkothasson”.

Jelentkezni november 30-ig lehet, s „csupán” két feltételnek kell megfelelni. Az első: legalább egy, nem magánkiadásban megjelent szépirodalmi műve van, amely könyvkiadónál látott napvilágot, és kereskedelmi forgalomba került.

A második kitétel azonban nem kis felháborodást váltott ki:

„Nem részesül és nem részesült a Magyar Művészeti Akadémia vagy bármilyen, a NER-hez köthető szervezet, vagy (2018 decemberét követően) a Petőfi Irodalmi Múzeum ösztöndíjából.” Vagyis: aki bármilyen állami pénzt kapott az elmúlt években, esélytelen.

Umbriai forradalmárok és a NER

Az éppen a közel-keleti konfliktusról tudósító, kormánypártisággal bajosan vádolható Jászberényi Sándor író egyenesen álszentséggel vádolta meg a pályázat meghirdetőit. Mint egyik posztjában írta, a Péterfy-házaspár

korrupt és kettősmércéjű hipokriták, akik feltételnek szabják a fiatalok felé, hogy ne részesüljenek a NER által adott irodalmi támogatásokban, miközben magukkal és a baráti körükkel sokkal elnézőbbek”.

Bár később ezért elnézést kért, hozzátette, valójában a helyzet szerinte ennél is rosszabb, mondván, az „umbriai forradalmárok  ugyanis maguk a NER”.

Ennek alátámasztására kifejtette, illetve dokumentumokkal igazolta: a házaspár kiadója, a Felhő Café kft. tulajdonosi adatlapja szerint három tulajdonos van: Péterfy-Novák Gergely, Péterfy-Novák Éva és Varga Edit. „Varga Edit annak a Kóka Jánosnak a felesége, aki azok közé a volt SZDSZ-es politikusokhoz tartozik, akik szuperszonikus sebességgel kezdtek el közeledni a NER-hez a rendszer megszilárdulása után. Már 2015-ben Kóka Szijjártótól kapott diplomata-útlevelet, többször is tagja volt az Orbán vezette kormánydelegációknak. A barátság csodás és sajtónyilvános Szíjártó Péter és Kóka János között.”

Kapcsolódó vélemény

undefined

Jászberényi Sándor

Facebook

Idézőjel

Miféle emberek azok, akik feltételnek szabják egy ösztöndíjnál, hogy a fiatalok nem fogadhatnak el NER-pénzt, miközben ők abban ülnek?

Szerinte ezek a körülmények is bemutatják, „miféle emberek azok, akik feltételnek szabják egy ösztöndíjnál, hogy a huszonéves fiatalok nem fogadhatnak el NER pénzt, miközben ők abban ülnek”.

A Facebook-on elérhető információk szerint a Kóka-féle egészségügyi vállalkozás hálás promotálásához arcát adta Péterfy-Novák Éva mellett Nyáry Krisztián író is, aki szintén a nyíltan ellenzéki értelmiséghez sorolható, Kóka pedig maga ajánlotta ünnepi ajándéknak a Felhő kiadó könyveit.

De Jászberényi egy másik ellentmondásra is felhívta a figyelmet.

Mint fogalmazott, 

ezek a szabadelvű erkölcsi világítótornyok olyan feltételrendszert hoztak létre, melynek történetesen a saját kuratóriumi tagjaik sem felelnek meg”.

Dragomán György könyvének fordítása például 2023-ban és 2022-ben is részesült fordítói támogatásban a Petőfi Kulturális Ügynökségtől. „És nem, olyan nincs, hogy a szerző hozzájárulása nélkül valaki indulhatna egy ilyen pályázaton. Tehát Dragomán György nem pályázhatna erre az ösztöndíjra, melynek a kuratóriumában ül” – mutatott rá.

Megszólaltak mások is. Vida Kamilla a Literán fejtette ki véleményét a kiírásban foglalt követelményekről, egyebek mellett azt írva: „Kéretik nem méregetni, ki mennyire húzódik távol a NER-től. Lehet ezt csinálni, sokan csinálják, beszélgethetünk még arról, hogy ki lépi át a PIM küszöbét, és ki nem, de ennek talán már láttuk az eredményét. 

Dagonyázhatunk ezekben a vitákban, és válhat a magyar kortárs irodalom még jelentéktelenebbé és nevetségesebbé a magyar társadalom szemében.”

Megszólalt Sipos Tamás is, aki szerint a feltételt „érdemes lenne átgondolni, mert kimondatlanul is kollaboránsoknak titulálhat alkotókat, miközben biztos vagyok benne, hogy ez véletlenül sem célja senkinek”.

Vagyis még a nyíltan politizáló Péterfy-Novák Gergelyékkel szimpatizáló alkotók körében sem aratott osztatlan sikert a megosztó elképzelés. A kiírók erre jelezték, legközelebb átgondolják a kiírás szövegét, de idei verzió marad.

Kapcsolódó vélemény

Péterfy Gergely

artisbusiness

Idézőjel

Nem lehet szótlanul elmenni mondjuk a mellett, ahogy Magyarország az orosz agresszor mellé áll az ukrajnai konfliktusban

De sebaj: határozottan kiállt azonban mellettük Mérő Vera.

 

Összesen 88 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Chardonnay99
2024. augusztus 07. 20:20
Egy balliberálistól mit várhat az ember..., éppen ezt!
Lakat1983
2024. augusztus 07. 18:27
A libsik egész egyszerűen nem bírnak többek lenni a salakanyagnál. A salak az élettel együtt jár, létezése igazán sajnálatos, de csak szar, semmi több.
strz-123
2024. augusztus 07. 17:40
A képen a házaspár nő tagja van. Hála az égen hogy elköltöztek, az ilyen szatírból jobb ha ott van több...
dekoninck-2
2024. augusztus 07. 17:06
Aztán persze számonkérik az árokásást a kormányon. Be kene temetni az árkokat …. a libsik testével.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!