Puzsért megint felpofozták, ezúttal sokkal rosszabbul járt

2024. július 29. 12:41

Ez a zseniálisan megkomponált, virtuális pofon vélhetően kiveri a biztosítékot Puzsérnál.

2024. július 29. 12:41
Csépányi Balázs
Csépányi Balázs
Magyar Nemzet

Nyitókép: Mandiner / Földházi Árpád

„Egy pofontól volt hangos a hazai sajtó az elmúlt napokban. Egy pofontól, amit Puzsér Róbert kapott Ábrahám Róberttől. Mint ismert, a PestiSrácok publicistája, megelégelve az őt ért verbális atrocitásokat, kiosztott egy sallert Puzsérnak, aki rendszeresen becsmérelte, sértegette különböző megszólalásaiban. A nagy port kavart ügybe belefolyt több celeb is. Majka elmondta, hogy Puzsér annyi embernek szólt már be, hogy kijárt neki, ahogy ő fogalmaz, egy lángos. Azahriah viszont bírálta Majkát, amiért nem ítélte el Ábrahám tettét. Szóval felbolydult a hazai közélet a nem mindennapi eset miatt.

Nem kellett sokat várni a titokzatos MI-előadó, Wellor helyzetértékelésére sem.

A múlt héten azt találgattuk, hogy ki kerül majd a rapper célkeresztjébe legközelebb, most megkaptuk a választ, Puzsér lett a következő, akinek megénekelte a viselt dolgait.

(...) Ezúttal erőszakmentesen, de ismét felpofozták a gátlástalan, nagyszájú, baloldali megmondóembert. Wellor most a Carson Coma együttes stílusában írt dallal rukkolt elő, s bizony nem fukarkodott a vitriolos megjegyzésekkel, jelzőkkel. Néhány sor az új számból:

»Színleled, de nem vagy bátor,

csak egy bukott prédikátor.

Minden akarsz lenni egyszerre,

így könnyű ám rákapni a szerre!

A számlatömb a kedvenc olvasmányod,

Magyar Péter lett az új bálványod.

Az egésznek nincs erkölcsi haszna,

még sorban áll, aki pofán b…szna.

Ez van, ha nem szeded

a recept szerint a gyógyszered.

A lelkiismeret akkor sem gátol,

ha kapsz egy sallert az Ábrahámtól.«

Ez a zseniálisan megkomponált, virtuális pofon vélhetően kiveri a biztosítékot Puzsérnál. Wellor ismét betalált.”

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KovG_1
2024. július 30. 09:31
Puzsér egy gyakorló elmebeteg, az is hülye, aki őt hallgatja.
Almassy
2024. július 30. 01:57
Szuper! Csak meg ne akarja Wellort is b*szni a Puzserák...
Kétes
2024. július 29. 15:12
Ezek jók! Ezt kell folytatni. Reagálni kell a baloldali suttyóságokra. Az ő szemét standuposaik és yuotuber tálibjaik nem késlekednek. Egymásnak is osztják a lapot. Mindenre reagálnak Akár kell, akár nem, csak szemétkedni lehessen, persze igazi tartalom nélkül!
hernadvolgyi-2
2024. július 29. 14:35
Gyurcsány F., Magyar P., Puzsér R. Wellor múzsái. Díszes társaság.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!