Árpád hídi gázolás: egy év után is szabadlábon a tettes, mutatjuk, mi a helyzet most vele

2024. július 01. 12:34

Egy éve történt az Árpád-hídi ámokfutásos gázolás.

2024. július 01. 12:34
Az Árpád-hídi gázolás (2023 július 1.)

Már egy éve, 2013. július elsején hajnalban (azaz előző éjszaka) gázolták el az Árpád-hídon azt a 26 éves, teljesen szabályosan közlekedő biciklist, aki három autó, két BMW és egy Mercedes spontán versenyének lett az áldozata.

A 700 lóerősre feltuningolt Mercedes sofőrje ugyanis elvesztette uralmát a kocsi felett, nekirohant a szalagkorlátnak, át is szakította azt, és elütötte az épp ott járó biciklist, akinek két végtagja is leszakadt, majd a kórházba szállítás közben meghalt.

A RACE-001-es rendszámú Mercedes 34 éves, ámokfutó sofőrjét letartóztatták, de októberben kiengedték a börtönből, és nyomkövetővel a lábán szabadon engedték.

A 24.hu megtudta, azóta ezen is enyhített a bíróság. A férfival szemben már csak annyi kényszerintézkedés van érvényben, hogy nem hagyhatja el Budapest közigazgatási határát. Vagyis 

szabadon mozoghat a fővárosban, de a nyomkövetőt továbbra is viselnie kell.

A Fővárosi Főügyészségtől a lap megtudta, hogy fellebbeztek a döntés ellen. Az ügyben még folyamatban van a nyomozás, tehát egyelőre nem emeltek vádat.

Az ügyben két gyanúsított van: a Mercedes sofőrjét halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével, a versenyzésben résztvevő egyik BMW sofőrjét közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítja a rendőrség. Utóbbi gyanúsított szabadlábon védekezik. A 34 éves Mercedes-sofőr beismerte bűnösségét, de tagadta a versenyzést a vallomásában. Azt elismerte, hogy gyorsan ment, de állítása szerint csak azért taposott a gázba, mert túl közel ért hozzá a mögötte gyorsan érkező BMW.

Az igazságügyi szakértői vélemény alapján 

a Mercedes legalább 137 kilométer/órával haladt, noha csak 70 kilométeres sebesség megengedett a hídon. 

Azt is megállapították, hogy az autó menetstabilizátora ki volt kapcsolva. Azt pedig vizsgálják, hogy a feltuningolt autók közül bármelyik esetében felmerül-e, hogy illegálisan növelték az autó teljesítményét.

Mint írják: a Mercedest vezető férfi már máskor is okozott balesetet; épp 13 büntetőpontja volt. Ennek azért van jelentősége, mert ez az a pillanat, amikor a nyilvántartást vezető hatóság értesíti a járművezetőt, hogy a pontjainak száma kritikus szintet ért el, és tájékoztatja a pontok csökkentését eredményező önkéntes utánképzés lehetőségéről, egyben figyelmezteti a felső pontérték elérésének következményeire is.

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 133 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Namond
2024. július 01. 22:54
Tekintve, hogy az ügy súlyossága miatt nem szabható ki feltételes, arra megy ki a játék, hogy ennek a csirkefogónak beszámítsák a letöltendő büntetésébe az előzetest. Rezesova nem gondatlanul ölt? Miért csukták börtönbe a székesfehérváron tönkrement hinta szerelőjét? Miért csukták börtönbe, talán a Palatinusz karbantartóját, egy rögzítetlen fedlap miatt (amihez szükséges csavar beszerzését az igazgató nem engedélyezte)?
kampman
2024. július 01. 22:02
Nagyon gazdag és befolyásos lehet, ha ennyire nem akarják még csak bíróság elé állítani sem. Sokat elmond róla, hogy még a személyazonosságát sem rakta ki egyik médium sem, szóval extrém módon védett személy lehet. A bűnözőpárti, végtelenül korrupt magyar jogrendszert ismerve pár hónapon belül végleg elsikálják az ügyet, valami formai bullshitre hivatkozva.
Shanya
2024. július 01. 20:48
Értem én, hogy a jog kicsit bonyolult, de ez akkor sem megoldás, hogy addig is nincs azon a helyen ahová való az ilyen balfasz, még el is ismeri, hogy azért ment gyorsan mert gyorsan jöttek a háta mögött. A jogosítványát örökre bevonni. 10 évre meg javítóba küldeni, ahol minden nap 3000x leírja, hogy "Az Árpád-hídon személyautóval a közlekedés többi résztvevője mellett nem versenyzünk és nem lépjük át a hetvenes sebességhatárt"
atti64
2024. július 01. 17:16
A BIROSÁGOK SZAROK RENDES ITÉLET NEM SZÜLETETT MÁR RÉG OTA!!!!!!!!!!! OLYAN BIRSÁGOT BASZTAM VOLNA RÁ HOGY EGÉSZ ÉLETÉBEN FIZETNE MINT A KATONATISZT!!!!!!!!!!!!!!!PERSZE 10 ÉV ALAPBOL!!!!!!!!!!!!!!!HOZNÁK OLYAN ITÉLETEKET HOGY A DELIKVENS BESZARNA ITÉLETHIRDETÉS KÖZBEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!