Semmi béke, semmi megújulás, a 2010 előtti balliberális világ tért vissza Budapest élére – íme a fővárosi balos botránykrónika!

2024. május 27. 05:25

A június 9-ei választáshoz közeledve körképet készítettünk a teljesség igénye nélkül a baloldali-liberális vezetésű önkormányzatokban 2019 óta kibukó ügyekről. A Fővárosi Önkormányzatot és kerületeket egyaránt terhelnek súlyos visszaélési gyanúk és skandalumok a Fidesz budapesti visszaszorulását hozó legutóbbi választás óta.

2024. május 27. 05:25
null

Nagy Gábor és Vízvári Soma írása a Mandiner hetilapban.

Így vagy úgy, a június 9-ei önkormányzati választás változást hoz Budapestre. A Mi Hazánk módosító javaslata nyomán tavaly decemberben úgy döntött a parlament, hogy visszaállítja a listás szavazás rendszerét a fővárosban. Ez esélyt adhat új politikai pólusok megjelenésére. Az utóbbi tíz esztendőben a harminchárom fős Fővárosi Közgyűlés a városrészekben megválasztott huszonhárom polgármesterből, a főpolgármesterből és a kompenzációs listáról bekerülő kilenc képviselőből állt össze. Idén harminckét jelölt juthat be a döntéshozó grémiumba a jelölő szervezetek listáiról. Vagyis visszaáll a 2014 előtti szisztéma.

A technikai módosítást hevesen támadta az ellenzék, végül a Mi Hazánk sem szavazta meg. Voltak, akik az időzítését, a politikai motivációját kifogásolták, és voltak, akik az újonnan felálló közgyűlés működése kapcsán fogalmaztak meg kritikát. Szerintük a jövőben teljesen átpolitizálódik a fővárosi döntéshozatal, és hiányozni fog a kerületek közvetlen képviselete.

E tábor szószólója Vitézy Dávid fő­polgármester-jelölt, akinek listáján lehetséges bejutó helyen nemigen találni kerületvezetőt, ezzel szemben LMP-s politikust és technokratát annál inkább. Karácsony Gergely főpolgármester listáján több helyi jelölt szerepel, így a DK-s Szaniszló Sándor a XVIII. kerületből, Déri Tibor a IV. kerületből, a szocialista Horváth Csaba a XIV. kerületből. A kormánypártok listáján is feltűnnek helyi politikusok, Szentkirályi Alexandra főpolgármester-jelölt mellett Sára Botond a Józsefvárosból, Böröcz László a Budavárból, György Bence István Kőbányáról.

Az eltelt bő négy és fél év arról tanúskodik, hiába gondolták egyesek Karácsony Gergelyékről, hogy egy merőben új baloldali városvezetés kapott felhatalmazást, tévedniük kellett. A 2010 előtti balliberális világ tért vissza Budapest élére, ahogy arról annak idején a Mandiner is részletesen beszámolt.

„Budapest mindenkié” – hirdette akkor a főpolgármester, lobogójára tűzve a transzparenciát, az állampolgári részvételi döntéshozatalt, a zöldpolitikát, a klímavédelem ügyét. A főváros azonban nem lett mindenkié, Budapesten jórészt Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon egykori miniszterelnökök bizalmasai kaptak kulcspozíciókat, a programpontok pedig kampányígéretek maradtak. Az elmúlt esztendők ügyei kísértetiesen emlékeztetnek a Demszky-éra politikai botrányokkal teli közhangulatára.

BŐSZ Anett; SZANISZLÓ Sándor
A Szaniszló Sándor vezette XVIII. kerületben az iskola- és óvodabezárások váltottak ki felháborodást. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Gyanús szerződések és a múlt emberei

Kiss Ambrus általános főpolgármester-helyettes a Városháza lehetséges eladása miatt került reflektorfénybe. A felvételek egyikén az hallható, ahogy Bajnai Gordon egykori „harcostársa”, Gansperger Gyula arról beszél, jutalékos rendszer épült ki fővárosi ingatlanok értékesítésére, és Kiss Ambrushoz csorogtak vissza pénzek. A főpolgármester-­helyettes tagadja, de a Városháza-ügyben zajlik a nyomozás.

Karácsony Gergely bizalmasának, Tordai Csabának a neve több alkalommal előkerült. Néhány hónapja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal házkutatást tartott a főpolgármester jogi főtanácsadójának ügyvédi irodájában, ahol okirat-hamisítás bűncselekményét alátámasztó bizonyítékokat foglalt le a Karácsony által alapított 99 Mozgalom félmilliárd forintos adománygyűjtése kapcsán.

Nem mellékes szál ez az ellenzék külföldi kampányfinanszírozási botrányában, amely akár már 2019-ben elkezdődhetett, mégpedig a Mindenki Budapestért Egyesületen (Mibu) keresztül.

Felbukkant a Karácsonnyal már Zuglóban együttműködő Mravik Zsoltnak, Tordai Csaba élettársának és vállalkozásának, a Bakony Rental Kft.-nek a neve is. A cég külföldi tanácsadói megbízásból származó 112 millió forintos bevételéből Mravik még a legutóbbi önkormányzati választás előtt osztalékelőlegként kivett 84 millió forintot, amiből 75 millió egy a Városházán jelenleg is tanácsadóként dolgozó munkatárs segítségével Perjés Gáborhoz került készpénzben. Perjés ezt a pénzt több részletben fizette be a főpolgármester-jelölti kampányt támogató Mibu bankszámlájára.

Jelentős közpénzvesztéssel járó szerződésekről szól a hídpénzbotrány”

Draskovics Tiborról, a Gyurcsány-kormány pénzügy­miniszteréről szintúgy sokat lehetett olvasni a ciklus során, akár a Budapesti Közlekedési Központ járatritkítási kísérlete, akár a sokaknak nem tetsző kerékpársávok kialakítása, akár a fővárosi közterületi reklámtender kapcsán. Érdemes hozzátenni: a Közbeszerzési Döntőbizottság több mint 100 millió forintra bírságolta a BKK-t és a BKV-t, utóbbi felügyelő­bizottságában pedig ott ül Katona Tamás, a Gyurcsány­-kormány pénzügyi államtitkára is.

Gyanús, jelentős közpénzvesztéssel járó szerződésekről szól a hídpénzbotrány is. Egy bennfentes tudni véli, miként szivattyúztak ki 1,5 milliárd forintot a Lánchíd-projektből. Itt került elő az Amnesty International Magyarország igazgatójának, Vig Dávidnak a testvére, a számlagyáros Vig Mór és érdekeltsége, a Sunstrike Hungary Kft., továbbá Hegedüs Dániel ügyvéd, Apáthy Zoltán Endre, illetve a felújítást végző A-Híd Zrt. Az ügyben szintén nyomozás indult.

Ügyek Budán

Budavárt jobboldali bástyának tartották sokáig, 2019-ben mégis az ellenzéki összefogás jelöltje, a párbeszédes V. Naszályi Márta lett a polgármester. Az idő múlásával azonban elfogyott a polgármester képviselő-testületi többsége, s ebben szerepet játszottak a vitatható, olykor közfelháborodást kiváltó lépései is. No meg egy fideszes győzelmet hozó időközi képviselő-választás.

V. NASZÁLY Márta
V. Naszályi Márta budavári polgármester Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A Ruszwurm cukrászda tulajdonosa azt állította, V. Naszályi anyagi támogatásért cserébe olyan szerződést ajánlott, hogy „még bűncselekménnyel se lehessen kitúrni” érdekeltségeit a kerületből. A polgármester tagadja ezt, szerinte „fideszes hazugságokra, rágalmakra építkező lejáratókampány” zajlik ellene.

Kormánypárti ellenfele, Böröcz László márciusban „jelentősen túlárazott” szerződések megkötéséről beszélt. Szerinte az önkormányzat az Officium Irodafejlesztő Zrt.-nek egy beléptetőrendszer kiépítésére, illetőleg a karbantartás elvégzésére nagyságrendileg 17 millió forintot fizetett ki egy becslése alapján 8 milliós munkáért. V. Naszályi ezzel szemben azt állítja, hogy nincs ezzel gond, mert a legolcsóbb ajánlatot választották ki.

Egy hónappal később azzal jött elő a Fidesz–KDNP jelöltje, hogy közbeszerzési értékhatár alatt intézik az ügyeket a városrészben, s most a polgármester férje, V. László is érintett. Nagyjából 80 millió forintnyi közpénzt fizettek ki annak a Neo Property Services Zrt.-nek, ahol V. Naszályi párja dolgozott.

A II. kerületben szintén sokakat meglepett a szocialista Őrsi Gergely 2019-es győzelme. Nagyobb botrányok nem akadtak a kerületben, viszont a Mandiner épp a minap számolt be az önkormányzat tanácsadói szerződéseiről. Külpolitikai, protokolltematikákhoz fűződő, személy­közi kapcsolatokat erősítő politikai tanácsadói kontraktust kötöttek azzal Statera Consultancy Kft.-vel, amely Cseh Katalin momentumos európai parlamenti képviselő – Berg Dániel alpolgármester férje – mögött szintén feltűnik mint „service provider”.

Az MSZP-s Török Ottó érdekeltségével, a Positum Plus Kft.-vel is kötöttek szerződést Őrsiék, akárcsak Lóránd Gergellyel, aki az MSZP országos etikai és fegyelmi ügyi tanácsának tagja. A kontraktusban szerepel Baranyi Máriának, Horn Gyula szocialista kormányfő titkárságvezetőjének a neve.

A 2019-es önkormányzati választás eredménye az I. kerületben:
V. Naszályi Márta (Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP): 6025 érvényes szavazat (48,31%) 
Nagy Gábor Tamás (Fidesz–KDNP): 5904 érvényes szavazat (47,34%)
Jakab-Novák Eszter (független): 542 érvényes szavazat (4,35%)

Nyomozók ott, zűrök itt

Március elején nyomozók tartottak házkutatást a DK-s Kiss László által vezetett III. kerületi önkormányzat épületében, és négy embert őrizetbe vettek. Azóta egy újabb gyanúsítottat kihallgattak az ügyben. A gyanú szerint egy férfi fiktív szerződéseket kötött az önkormányzattal saját vállalkozása és más gazdasági társaságok nevében. A gyanúsítottak a szerződések ellenértékeként beérkező összegeket készpénzben felvették, és korrupciós célokra fordíthatták. Az elkövetők akár nyolcévi szabadságvesztésre is számíthatnak.

Czeglédy Gergő alpolgármester helyet kapott Karácsony Gergely listáján, rajta van a kerületi baloldali kompenzációs listán, és az egyik körzetben is indul. Ő annak a Hagyó Miklósnak volt a kabinetfőnöke, aki Demszky Gábor főpolgármester MSZP-s helyettese volt, és a neve a nokiás dobozos kenőpénzezős módszerrel forrt össze. A kormánypártok III. kerületi polgármesterjelöltje, Bús Balázs Ungár Péter LMP-társelnöknek írt levelében úgy fogalmazott: „Az Ön politikai közössége Óbudán ezt a Czeglédyt támogatja, miközben a fővárosban le akarják vetetni Karácsony Gergely listájáról. Igazuk van a fővárosi listában. Arra kérjük azonban Önöket, hogy Óbudán se támogassák Czeglédy Gergőt, ahol egyéni körzetben jelölt, és ahol alpolgármester. Érjék el, hogy Czeglédy ne legyen óbudai jelölt. Ha nem tudják, akkor lépjenek ki azonnal a támogatói közül.”

Újpesten Wintermantel Zsolt kormánypárti városvezető-aspiráns több fórumon azt jelezte, hogy a ciklusban botrányok tömkelege jellemezte a kerületet. Ezek egyike Déri Tibor polgármester lakásszerzési ügye lehet. Mielőtt az egykori momentumos városvezető úgy döntött, nem indul újra a tisztségért, egy új építésű kerületi lakóparkban szerzett magának ingatlant. A fideszes jelölt úgy véli, ezzel győzték meg a polgármestert, hogy ne méresse meg magát újból. Júniusban a baloldal Déri új párttársát, a DK-s al­polgármestert, Trippon Norbertet indítja. A leköszönő kerületvezető azért bejutó helyen szerepel a DK–MSZP–Párbeszéd–Zöldek szövetség fővárosi listáján.

Nagyobb felbontásért kattintson a képre jobb egérgombbal, majd válassza ki a „Kép megnyitása új lapon” opciót!

Régi motoros és új „nyóckerek”

A Belvárosban egy régi aktivista nyerte a baloldali előválasztást. Juhász Péter a Bajnai Gordon-féle Együtt alapítója volt, egy ideig elnökölte is a pártot, és önkormányzati képviselőként is tevékenykedett már a kerületben. Mandátumáról 2017-ben lemondott, hogy pártelnöki feladataira koncentrálhasson. Ez annyira „jól” sikerült neki, hogy a pártot megszüntették, miután nem érte el az egy százalékot a 2018-as országgyűlési választáson. Előtte Juhász még elindított egy adománygyűjtő kezdeményezést, hogy visszafizethessék az államtól kapott kampánytámogatást.

JUHÁSZ Péter
Az előválasztást a Belvárosban Juhász Péter nyerte. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A kormánypárti Szentgyörgyvölgyi Péter ciklusok óta vezeti az V. kerületet, és legutóbb ötven százalék fölötti eredményt ért el. Érdekesség, hogy Juhász Péter csapatában feltűnt a korábban KDNP-sként még ellene tüntető Lukácsi Katalin, Márki-Zay Péter egykori támasza is.

Az Erzsébetvárosban a DK-s Niedermüller Péter egyik 2019-es ígérete az volt, hogy rendet tesz a bulinegyedben. Belső-Erzsébetvárosban mára szinte elviselhetetlen viszonyok alakultak ki, a városvezetés pedig évekig nem tett érdemi lépést azért, hogy javuljon a helyzet. Csak mostanság, a ciklus végén kötöttek egy megállapodást a vendéglátósokkal, amelyről azt állítják, megoldásként szolgálhat. A bírálók szerint viszont a megállapodás a kartellezés melegágya, és csak a vendéglátósok járnak jól, a lakók nem. A bulinegyed áldatlan állapotai miatt egyébként már a kormány is a beavatkozást fontolgatja, azt vizsgálja, hogy szükség van-e új rendőrőrs felállítására a környéken.

Nem a bulinegyed persze az egyetlen probléma a VII. ke­rületben, sokan érzik úgy, hogy mindenhol pusztul a városrész. Benedek Zsolt, a Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje szerint Erzsébetváros lett az új „nyócker”.

Mások viszont azon a véleményen vannak, az új „nyócker” a Józsefváros. A kormánypártok VIII. kerületi polgármesterjelöltje, Sára Botond azzal is kampányol, hogy felszámolják a „rendetlenséget”.

Pikó András polgármestert nemcsak a Fidesz, a szocialisták is hevesen kritizálják, sőt saját polgármesterjelöltet állítanak csatasorba, és önállóan indulnak a körzetekben. Veres Gábor, az MSZP józsefvárosi elnöke nemrég az ATV-ben azt állította: Pikó András egyáltalán nem az a bázisdemokrata, mint amilyen képet mutat magáról. Mint mondta, már a választási győzelem után megváltozott valami, a polgármester másképp kezdte értelmezni a demokratikus normákat, és úgy gondolta, hogy a járvány alatti önálló döntési lehetőséget kicsit későbbre is kitolja.

PIKÓ András
Pikó András józsefvárosi polgármester. Fotó: MTI / Illyés Tibo

A 2019-es önkormányzati választás eredménye a VII. kerületben:
Niedermüller Péter (Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP): 8279 érvényes szavazat (47,9%) 
Vattamány Zsolt (Fidesz–KDNP): 7093 érvényes szavazat (41,04%) Moldován László (független): 1009 érvényes szavazat (5,84%) 
Hunvald György (független): 902 érvényes szavazat (5,22%)

A 2019-es önkormányzati választás eredménye a VIII. kerületben:
Pikó András (Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP): 11 241 érvényes szavazat (49,6%) 
Sára Botond (Fidesz–KDNP): 10 972 érvényes szavazat (48,42%) Suda Dezső (független): 229 érvényes szavazat (1,01%) 
Körmendi Gábor Attila (Közös Értékek Pártja): 118 érvényes szavazat (0,52%) 
Fehérvári Zsolt (Munkáspárt): 102 érvényes szavazat (0,45%)

Foghíjas összefogás

A X. kerületben Mustó Gézát indítja a baloldal a fideszes D. Kovács Róbert Antal polgármester ellen. A magára művelődésszervezőként hivatkozó Mustó úgy tölti be a rendvédelemért és közbiztonságért felelős alpolgármesteri tisztséget, hogy szakmai előéletéről, korábbi munkahelyeiről gyakorlatilag semmit nem lehet tudni. Csupán egy munkahelyét azonosították: a 2000-es évek második felében egy olyan vállalkozásnál dolgozott, amely kölyökkutyákat exportált az USA-ba. A politikus a Dobrev Klára-féle árnyékkormány belügyminisztere, jó kapcsolatot ápol a Gyurcsány családdal. A mögötte felsorakozó baloldali szövetségből kimaradt a Momentum, a párt önállóan indít képviselőjelölteket Kőbányán.

Pokorni Zoltán 2006 óta vezeti a Hegyvidéket, s nemrég bejelentette, hogy visszavonul. A Fidesz–KDNP Fonti Krisztina alpolgármestert indítja. A kormánypártok talán legesélyesebb kihívója Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke, aki nemrég nagy különbséggel megnyerte a baloldali előválasztást. A DK, az MSZP és a Magyar Liberális Párt azonban nem vett részt a megméretésen, és inkább összefogtak egymással. Polgármesterjelöltet nem indítanak, de a körzetekben közös jelölteket igen.

Zuglóban áll a bál

Hiába vonult a háttérbe néhány éve az MSZP-s Tóth Csaba, a parkolási botrány sötét árnya még mindig rávetül a zuglói önkormányzatra és Horváth Csaba szocialista polgármesterre. A gyanú szerint Tóth, a szocialisták erős embere és Horváth még 2016-ban, Karácsony Gergely polgármestersége idején a tervezett parkolási rendszer üzemeltetésére kerestek egy gazdasági társaságot, amellyel túlárazott vállalkozói díjban állapodtak meg, és a nyereség felére igényt tartottak.

KARÁCSONY Gergely
Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Talán emiatt is indul el Rózsa András, Horváth Csaba korábbi alpolgármestere a városvezetői székért. A Momentumnak amúgy is kellett egy harmadik önálló polgármesterjelölt, hogy egyedül állíthasson fővárosi listát, így a párt akkor sem jár annyira rosszul, ha Rózsa felsül. Amennyiben nyer, a régi szocialisták és a DK-sok nélkül nem tudja vezetni a kerületet, úgyhogy nehéz megjósolni, mi változna ez esetben.

A helyi DK egyébként már el is kezdte az erőfitogtatást, a napokban beleszállt Horváth Csabába, és ultimátumot adott neki, hogy határolódjon el Tóth Csabától. A Fidesz–KDNP polgármesterjelöltje, Borbély Ádám nemrég azt mondta lapunknak, teljesen mindegy, melyik baloldali jelölt nyer, Gyurcsány fogja osztani a lapokat a kerületben.

A 2019-es önkormányzati választás eredménye a XIV. kerületben:
Horváth Csaba (Momentum, DK, MSZP, Párbeszéd, LMP): 24 873 érvényes szavazat (50,33%) 
Rozgonyi Zoltán (Fidesz–KDNP): 18 302 érvényes szavazat (37,03%) Várnai László (független): 5177 érvényes szavazat (10,48%) 
Czeglédy János (Mi Hazánk): 884 érvényes szavazat (1,79%) 
Koch János (Munkáspárt): 186 érvényes szavazat (0,38%)

Fehér poros múlt

A XVI. kerületben szintén egy lakásszerzés borzolja a kedélyeket. Folytatódik a nyomozás abban az ügyben, amelyben igen alacsony összegért juttatta saját tulajdonba a XVI. ke­rületi székházat az MSZP helyi elnöke, Csizmazia Ferenc polgármesterjelölt. Fideszes riválisa, Kovács Péter 2006 óta vezeti a kerületet.

Kispesten Gajda Péter szocialista polgármester kirobbanthatatlannak tűnik. Emlékezetes, a 2019-es választás előtt nyilvánosságra került egy olyan videófelvétel, amelyen egy akkor még MSZP-s önkormányzati képviselő és néhány társa arról beszél, hogyan vándorolnak közpénzek százmilliói magánzsebekbe, közben pedig egyikük kábítószernek látszó fehér port tartalmazó zacskót markolászott. A buli résztvevői Gajda Pétert is megemlítették, mindezek ellenére a polgármester magabiztos győzelmet aratott, a szavazatok majdnem ötvenkilenc százalékát megszerezve. Gajda idén is élvezi a DK, a Momentum, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd támogatását.

Pestszentlőrinc-Pestszentimrén Szaniszló Sándor MSZP-s politikusként foglalhatta el a polgármesteri széket 2019-ben, de hamar átigazolt a DK-ba. Most amellett, hogy polgármesterjelölt, bejutó helyen szerepel a DK–MSZP–Párbeszéd–Zöldek szövetség fővárosi listáján.

Iskolabezárási, -összevonási döntései nem sokak tetszését nyerték el, ám újdonsült párttársával, Ferencz Istvánnal is meggyűlt a baja. Egy hangfelvételen szóba került a XVIII. ke­rület, ahol az ingatlanfejlesztések után egyfajta jutalékos rendszerrel kerülnek lakások Szaniszló, valamint egy alpolgármester és baloldali háttéremberek tulajdonába. A kerületvezető tagadott, azt állítva, hogy a felvételen beszélő Patek Gábor – Gajda Péter kispesti polgármester korábbi kollégája – hazudott.

Nemrég arról számoltunk be, hogy egészségügyi és szo­ciális bizottsági tagként vett fel százezreket a helyi LMP-elnök lánya úgy, hogy nem jelent meg a testület ülésein, mivel Koppenhágában él. Cikkünk után lemondott. Érdekesség, hogy édesapja, Vagányi Ferenc a pártjához tartozó politikus helyett a DK-s Szaniszló Sándorért lobbizott.

Pesterzsébeten a Fidesz–KDNP által támogatott Szabados Ákos polgármesternek immár négy kihívója lesz. A baloldal a DK-s Fekete Katalint indítja, ringbe száll a Mi Hazánk Mozgalom, valamint a Jobbik-Konzervatívok jelöltje, a Szolidaritás színeiben pedig a volt DK-s alpolgármester, Nemes László.

 

 

Összesen 358 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira002
2024. május 27. 10:43
Főváros intő példa , ha guruló dollárosok az országot megnyerik pár hónap alatt kifosztanák eladósítanák felszedett kölcsönt egymás zsebébe dugnák néppel kifizettetnék. 2002-2010 csőd nyomorult éveket visszahoznák . Sőt súlyosbítanák a betolakodókkal az ukrán háborúba való részvétellel.
csapláros
2024. május 27. 10:17
Átoperált Kiscsoportos 2024. május 27. 09:49 "csapláros 2024. május 27. 09:23 " ..."Te úgy gondolod, h az orsz és a főv boldal nem uazon az oldalon áll? Most van egy kis időm és várok ... hátha neked is kifejlődik az agyad." Neki ugorhatnál még egyszer: ki a fasz beszélt arról, hogy az orsz és a fővi baloldal nem EGYARÁNT részesedik a külföldi dollármilliárdokból, azzal a FELADATTAL, hogy Magyarország torkán lenyomják a LIBERÁLNÁCI DIKTATÚRÁT? Hogy itt ÚJRA vízágyúkkal, sünözéssel, adóemelésekkel juttassák a külföldi tőke által gyarmati sorba az országot és a magyarságot??? És mi a fasz köze van ehhez az atomerőmű építéshez? Az EGYEDÜLI ÁLLANDÓ, EGYENLETES erőforrást az atomerőmű képezi az ipar számára. Ezt nem lehet vietnami módra bicikli dinamós tekerésekkel megoldani akár van háború a szomszédban, akár nincs. IGEN, VAN még olyan hülye ország, aki ebben a világban UGYANÚGY építi az atomerőművét, mert, hogy NINCS ALTERNATÍVÁJA ugyanúgy, mint ahogy nekünk sincs.
csapláros
2024. május 27. 10:05
recipdoki 2024. május 27. 07:57 ..."Aki június 9-én a Fideszre szavaz, Magyarország EU kilépésére szavaz, arra, hogy orosz és kínai gyarmat legyünk!"... Ugorgyunk. UNALMAS... Kac-kac. MINDENNEK itt lesz az ideje. A LIBERÁLNÁCI DIKTATÚRA az aminek nem lesz itt SOHA az ideje, bármennyire is próbálkoztok. Ideje egy ÚJ Népbíróságnak az Elqúró, Karigeri és liberálnáci csürhéje ellen, a Magyarországnak és a magyarságnak okozott MILLIÁRDOD károkért, amit csak részben ellensúlyoztak a Soros guruló milliárdok.
csapláros
2024. május 27. 09:49
Átoperált Kiscsoportos 2024. május 27. 08:05 ..."A Bakcigány Pedovajdátoknak köszönhetjük: és egy baszott hosszú lista"... Kurvára segghülye vagy már az ALAPFOGALMAKHOZ is, te balfasz csótányfarkaló disszidense az anyádnak! Mi a fasz köze van a listádnak a HELYI választásokhoz? SEMMI, csak idekopiztál egy rakás trágyát, amit a fejedre kenhetsz, mint a bocskoros román az avas vajat, mert SEMMI KÖZE a helyi önkormányzati választásokhoz. Ez az ország MÁR nem a te országod, innentől akár egy brundi fórumon is játszhatnád a nagy rakás taknyot két eurocentért. Na hess picsába, IDIÓTA balfasz.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!