Ne a gyermeki kedély határozza meg az oktatást! – újabb vita az MCC Feszten

nyitóképünk illusztráció: Pixabay

Ercse Kriszta és Nahalka István oktatáskutatók, Constantinovits Milán, az MCC szakmai főigazgató-helyettese, valamint Setényi János, az MCC Tanuláskutató Intézetének igazgatója vitáztak az oktatásról az MCC Feszt pénteki napján.

*

Ercse Kriszta úgy látja, progresszív helyett konstruktivista megközelítésről érdemes beszélni, a tudás egyéni konstrukció, mindenkiben van tapasztalat az őt körülvevő világról. Ebből következően maga a tanulás is egyéni, konstruktivista folyamat, ami individuálisan hasznos.

Nahalka István szerint sem a pedagógiai módszerekből érdemes kiindulni. Felvetette: mi az egyáltalán, hogy progresszív pedagógia? Sokszor félremegy a kritika, szó sincs reformpedagógiáról vagy neoliberális megközelítésről, fejtegette.

Setényi János úgy véli, minden progresszív próbálkozás egy romantikus lázadás a kapitalizmus ellen. „A konzervatív tanuláskép máshová helyezi a hangsúlyt, de nem zárja ki a konstruktív elemeket. A nemzedékek közötti tranzakciónak tekinti az oktatást, a kulturális örökség átadásának. Ez egy nemzet túlélésének esszenciája” – fogalmazott.

A konstruktív eszközök motiváló erővel bírnak, de a konzervatívok inkább fűszernek tartják, mintsem alapvetésnek.

Constantinovits Milán hangsúlyozta: a fundamentum a tudás, ám az oktatás egyúttal az identitás átadása is. Kulturális tudásbázis nélkül a kreativitást sem lehet erősíteni. A megváltozott környezet módszertani újragondolásokra sarkal, a pedagógusi tekintélynek is meg kell találnia a helyét. A konzervatív ideológiának van egy közösség-alapú megközelítése, vagyis ez több mint módszertan, vélekedett.

Nahalka felvetette:

Elvileg, ha nem is teljesen, de erre hivatott a NAT. Mégis, szerinte értelmetlen egy kötött tananyagrendszert meghatározni, hiszen sok múlik a pedagóguson és az iskolán. Közhely, hogy korszerű, a jövőt megalapozó tananyag kell, ám elismerte, a hagyományos oktatást érő kritikák olykor borzasztóan felszínes, a csupán a készségeket fejlesztő módszer például valójában a periférián van, ténytudás nélkül pedig nem lehet oktatni, a kettő kell összehangolni.

Setényi ezt követően rámutatott: minél rugalmasabb a tanterv, annál inkább növekednek az iskolák közötti minőségi különbségek. Ha van kánon, a társadalomban is értjük egymást.

Nahalka szerint ez nincs így, mondván, kutatások igazolják, nem csökkenti az esélyeket, ha nincs kánon, hiszen a személyre szabottság éppen hogy segíti az előrejutást a diákok körében. Megjegyezte, a kánon, némi erőszakossággal párosulva, a jobban szituált társadalmi rétegeknek jobb, ők viselik el jobban, míg a hátrányosabb helyzetűek nehezebben alkalmazkodnak az egységességhez.

A poroszos módszer túl sokat fektet a tudásátadásra, keveset foglalkozik a visszajelzésekkel, nem személyes – fűzte hozzá Ercse, aki szerint akinél a hatalom, az szelektál a művészek és művek között, így a kánon folyton változik, de így nem a közösséget „képviseli”.

Constantinovits: „A kánon közösséget alkot, jó esetben annak elsajátítása a mindennapi életben is hasznosítható mintákat ad át. Egy diákom ugyanakkor egyszer felvetette: a mondatelemzési szintek elsajátítása nem kell a start up-alapításhoz vagy a csajozáshoz.”

Setényi új szempontot felvetve hangsúlyozta, egyre inkább számít a gyermeki kedély, a kötelező olvasmány azért nem jó nekik, mert nem okoz élvezetet. Ami nem baj. Ettől még hasznos, fontos dolog, munka és gyakorlás kell, később az élvezet is beköszönthet.

„Nem jó, ha a gyermeki kedély határozza meg az oktatásirányítást. Később a gyermek az életben sem tud majd megoldani olyan problémákat, amiket nem szeret, a munkaerő piacon biztosan gondjai lesznek. Olyan dolgokat is meg kell „kóstolni”, amik elsőre nem megnyerők. A felnőtté váláshoz kell, hogy ezzel szembesüljön a következő generáció” – magyarázta.

Nahalka erre elmondta, szerinte nem jogos ez a kritika a konstruktivista irányzattal szemben, hiszen az nem csak „felfedeztetni” akar a fiatalokkal. Igenis épít a tudásalapra, csak azt mondja, a gyermeknek is részt kell vennie az irányítási folyamatban.

Ercse pedig hozzátette, a kedély nem pedagógiai kérdés, ettől még fontos a gyermekek közérzete, és fontos a kontextus, hogy a gyermek tudjon kapcsolódni, felkeltsük az érdeklődését, motiváljuk a tanulásra. „Ennek hiánya most az alapképzés nagy hibája” – mondta.