»Hibázott, de a vétke nem akkora súlyú, hogy emiatt megfosszuk attól, amihez igazán ért. Remek újságíró, még akkor is, ha anyagi helyzete belekergette a bűnbe. Remélem, az olvasóink is hasonlóképpen gondolkodnak, s nem fordulnak el a laptól« – nyilatkozta ekkor Farkasházy. De végül ő is megvált tőle.
A Robert Fico elleni szerdai merénylet azonban felszínre hozta a baloldalon a legaljasabb, legalantasabb ösztönöket. Sorra jelentek meg a vérbalos kommentelők, akik már a magyar miniszterelnök elleni merényletről is nyíltan fantáziáltak. Jelesül a dollárbaloldal legújabb figurájának, Magyar Péternek a lelkes támogatója, Láng Balázs és híveik a közösségi oldalukon néhány órával a szlovák miniszterelnök elleni merénylet után már Orbán Viktor esetleges meggyilkolásáról értekeztek. Volt olyan rajongója is Magyarnak, aki jelezte, hogy pezsgőt is bontana, ha Orbán Viktort lelőnék. Bakács azért eddig nem merészkedett, de ő is ízléstelenül viccelődött a Facebook-oldalán a szlovák miniszterelnököt ért támadás kapcsán, miután elmesélte, hogy ő bizony baloldali létére nem lett DK-s és még Heller Ágnesre is megorrolt, amikor letagadta Marxot, érdemes idézni:
»[…] De vissza a radikális nyugdíjashoz, szerencsére szarul lőtt, hülye értelmiségi, minden katona tudja, hogy homlok vagy szív. Azért hittem el, hogy II János Pált, Karolt nem az oroszok lőtték meg, mert a KGB azt mondta, ez hülyeség, higanygolyót használunk, hogy ne számítson a célzás. Orbán sikerét a médiatúlsúly okozta, vicces, hogy bukásának is oka ez lesz. Hajrá, Megafon!, jól csináljátok! Ha még élek, szívesen levezetek egy beszélgetést arról, van-e ezeknek a csicskáknak büntetőjogi felelőssége, vagy azonnal be kell emelni őket az új hatalomba, mert Kádár népe ilyen, bele kell törődnünk.«