Lakner Zoltán Ceglédinek: Időnként kifejezetten bosszantó vagy, de az nonszensz, hogy valaki téged propagandistának tartson (VIDEÓ)
2024. március 23. 12:04
A két elemző Magyar Péter kijelentéseiről mondta el a véleményét.
2024. március 23. 12:04
3 p
2
3
38
Mentés
Nyitókép: ATV képkocka
Magyar Péter propagandistázásáról is szó volt a két politikai elemző, Lakner Zoltán és Ceglédi Zoltán műsorában.
Ceglédi arról, hogy Magyar Péter többek között a HVG újságírójának, Dezső Andrásnak is nekiment (és hogy erről ellenzéki újságírók, közszereplők posztoltak, cikkeztek, megvédve a támadástól Dezső Andrást), ironikusan azt mondta: ez egy cezúra, mert azok sorában, akiket Magyar azzal vádolt, hogy fideszes propagandista (így például magát Ceglédit is), Dezső volt az első, aki nem az.
Mindenkire, akire Magyar korábban ezt mondta, az nyilvánvalóan propagandista, közöttük én is, aki a Karmelitába jár instrukciókért és onnan kapja a pénzt
– jegyezte meg az elemző, nehezményezve, hogy az említett ellenzéki újságírók nem érezték fontosnak, hogy őt is megvédjék. Ez szerinte magában hordja azt az értelmezést, hogy Dezső Andrást vele szemben „jó ellenzékinek” tekintik.
Lakner Zoltán erre azt mondta a műsorban Ceglédinek: „Időnként kifejezetten bosszantó, amit mondasz és ahogy mondod,
de az nonszensz, hogy valaki téged propagandistának tartson.
Hagyjuk már ezt a dolgot!” – tette hozzá az elemző, aki szerint a legkönnyebb úgy ítéletet mondani emberekről, hogy fogalmunk sincs róluk. A megbélyegzés biztos nem vezet a politikai kultúra megújításához – fogalmazott Lakner.
Vajon a fantázia ennyire csekély, hogy szó szerint ugyanazokkal az ellentétpárokkal kell előrukkolni, vagy a sillabusz érkezik ugyanonnan? Francesca Rivafinoli írása.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Mielőtt ezt a posztot is propaganda posztnak minősítenéd, szeretném jelezni, elég nagy vagyok már ahhoz, hogy a gondolataimat egyedül meg tudjam fogalmazni.
Aki megjegyzést tenne arra, hogy azért nem egy ronda nőt kellett volna választani Júliának, az inkább meg se szólaljon, hiszen a rasszizmus mellé odatapasztják a testszégyenítést is bűnként.
p
2
0
0
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 38 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.