„Ez egy büdös nagy hazugság” – reagált Tompos Márton Kocsis Máté Facebook-bejegyzésére

2023. június 29. 19:10

A Fidesz frakcióvezetője azt állította a Facebook-bejegyzésében, hogy a momentumos delegáció tagjai részegre itták magukat a tavaly novemberi kijevi látogatásuk során.

2023. június 29. 19:10
null
Almási B. Csaba
Almási B. Csaba

„Álljunk meg egy szóra!”címmel posztolt a Facebook-oldalán Kocsis Máté. A Fidesz parlamenti frakcióvezetője szerint ugyanis „meglehetősen visszataszító, hogy épp Tompos Márton momentumos képviselő kezdeményezi a parlament egyperces néma megemlékezését az orosz-ukrán háború kárpátaljai áldozataiért”. A kormánypárti politikus azt állítja, Tompos volt az, aki nemrég arról értekezett, hogy nem szabad tűzszünetet kötni, „sőt szerinte a tűzszünet hangoztatása is kártékony, és ő volt az is, aki undorítónak nevezte, hogy Magyarország nem akar fegyvert szállítani Ukrajnának”.

Cseh Katalin még a diplomataútlevelét is elhagyta

Kocsis azzal folytatja, hogy Tompos szurkol a háborúért, de meg akar emlékezni annak áldozatairól. „Álságos és cinikus dolog”, írta, majd azzal folytatta, hogy a momentumos társai is tele vannak háborúpárti nyilatkozatokkal, Fekete-Győrtől Bedő Dávidon át Cseh Katalinig.

Arra pedig már végképp nincsenek szavak a fideszes frakcióvezető szerint, hogy nevezettek „a tavaly novemberben tett kijevi látogatásuk során annyira mulatoztak és berúgtak – gondolom a háború örömére –, hogy

Majd azzal folytatta a frakcióvezető, hogy Cseh Katalin egy másik alkalommal, hasonló okokból még a diplomata útlevelét is elhagyta.

„Szóval, uraim! Mulatozás és megemlékezés nem jár kéz a kézben” – fogalmazott Kocsis.

Tompos szerint Kocsis árnyékra vetődött

A Mandiner megkereste Tompos Mártont, aki nem olvasta Kocsis Facebook-bejegyzését. De miután elmondtuk neki a poszt rövid tartalmát, annyit mondott, egyáltalán nem igaz, „ez egy büdös nagy hazugság” – fogalmazott. Majd arról beszélt, amióta Magyarországon is van „száraz november” akció, ő minden évben csatlakozik hozzá, ebben a hónapban egy korty alkoholt sem iszik, és Kijevben is tartotta magát ehhez. A momentumos képviselő kijelentette, Kocsis Máté szokás szerint árnyékra vetődött, s

nem érti, miért hazudozik összevissza, de külön gratulál neki az ekkora ostobasághoz. 

„A delegáció többi tagja sem rúgott be?” – kérdeztük. Az elképzelhető, hogy vacsorára valaki megivott egy pohár sört – ezt nem tudja –, de senki nem volt részeg az egész út alatt – válaszolta. Egy háborúban álló országban azzal kell számolni, hogy bármelyik pillanatban le kell menekülni egy légvédelmi pincébe, ilyenkor nyilván nem rúgnak be az emberek – érvelt.

Ám nehezen feltételezhető – mondtuk –, hogy ilyet kitalál valaki, még akkor is, ha az illető politikai ellenfeléről van szó. Tompos erre kijelentette, Kocsis valószínűleg nagyon kiakadhatott a kezdeményezésén, ezért terjesztheti a hazugságait. „Gondolom én, de hát nem látok be a fejébe, hála a jó égnek” – állította, s miután Kocsis nem volt ott, nem látott fotókat, videókat arról, hogy részegek – s nem is láthatott, mert nem történt ilyen – nyilván hazudik, zárta rövidre a beszélgetést Tompos.

Nyitókép: Tompos Márton Facebook-oldala

 

Összesen 82 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Kamcsatka5
2023. július 05. 19:01
Én elhiszem, szemlátomást még most sem jozanodtak ki! Fél hülye, vizesnyolcas, libsibolsi, szadeszes, szarosgyuri bérenc belga bagázs!
Czápa
2023. július 05. 15:15
Igazi Belvárosi Terminátorok vannak a képen!!! Ezek nem isznak, ezek bemindeneznek. Kocsis Máté mellélőtt!
APESZ72
2023. június 30. 11:01
hasznos idióták új nemzedéke....
benőke
2023. június 30. 09:41
Kokainra inni? Nem lett volna az sok?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!