Egyre kevesebb pénz, támogató és résztvevő. A belső ellentétek és a csökkenő társadalmi támogatottság miatt nehéz helyzetbe kerültek a Pride szervezői Nyugaton.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, rekord részvétellel és jelentős nemzetközi támogatással zajlott le a június 28-i Budapest Pride. Az európai unió több országából érkeztek politikusok, aktivisták, és még Greta Thunberg is ideutazott az LMBTQ+-fesztiválra, amelyre korábban az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen saját X közösségi oldalán toborozta a résztvevőket.
A magyarországi és európai baloldali média a budapesti Pride felemelkedéséről ír, miközben azt láthatjuk, hogy Nyugaton hanyatlóban van a korábbi Pride-kultusz.
A „meleg büszkeség nap” fokozatosan először hétté, hónappá, majd hónapokká nőtte ki magát, mostanra viszont úgy tűnik, kipukkadt a Pride-lufi. Ez részben köszönhető az amerikai hatalmi változásnak, illetve az LMBTQ+-ideológiával egyet nem értő társadalmi többség véges türelmének, de olyan belső ellentétek és pénzügyi nehézségek is gördültek a szervezők elé, amelyek elképzelhető, hogy a Pride-mozgalom végét jelentik. A Dallas Pride egyik korábbi Drag Queen fellépője például maga panaszkodott gyanús és átláthatatlan pénzmozgásokra, de a homoszexuálisok közül sokan azt sérelmezik, hogy a szélsőséges transzaktivisták miatt nem érzik magukat biztonságban a felvonulásokon.
Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a közelmúltbeli eseményeket és nemzetközi médiában megjelent véleményeket, amelyek azt mutatják, hogy Nyugaton meg vannak számláva a több mint ötven éve megrendezésre kerülő Pride napjai.
Az elmúlt hetekben több brit lap – köztük a The Times, a Telegraph és a The Spectator – is az angliai Pride kudarcáról és lehetséges bukásáról cikkezett. A publicisztikák és elemzőbb hangvételű írások egyaránt megemlítették, hogy a korábban legnépszerűbb és legnagyszabásúbb Pride-események az elmúlt években kezdenek egyre jobban visszaszorulni, ami részben politikai, részben anyagi okokra vezethető vissza.
A Reform UK párt előretörése több településen látványosan visszaszorította az LMBTQ+-mozgalmak mozgásterét. A kenti és durhami városházán például, ahol a Reform UK képviselői vezetik a tanácsot, idén már tilos volt kitenni a szivárványos zászlót.
Szintén visszalépést jelentett a transz közösség számára, hogy a brit Legfelsőbb Bíróság április 16-án arról döntött, hogy a 2010-es Equality Act törvény szerint a „nő” és a „férfi” fogalmát kizárólag biológiai nem alapján határozta meg. Ez a gyakorlatban pusztán annyit jelent, hogy ezentúl ki lehet tiltani a magukat nőknek valló biológiai férfiakat a nőknek szóló mosdókból, sportlétesítményekből és egyéb nem koedukált helyekről.
A döntésre válaszul az ország több nagyobb Pride felvonulásáról – többek között Londonból, Manchesterből és Brightonból – kitiltották a politikai pártokat, még a Pride legnagyobb támogatóinak számítók liberálisokat és zöldeket is. A Spectator szerint
ez egy stratégiai lépés volt a Pride szervezői részéről, gyakorlatilag „elébe mentek a pofonnak” azzal, hogy ők tiltották ki a politikusokat, mielőtt azok hagynák magukra őket.
De nem csak az Egyesült Királyságban indult meg egy, az LMBTQ+ lobbinak kedvezőtlen politikai irányzat. Donald Trump visszatérése mind jogi mind pénzügyi szempontból nehéz helyzetbe hozta a Biden-adminisztráció alatt virágzó LMBTQ+ érdekszférát.
Szintén tőlünk Nyugatra, Németországban is konzervatívabb elképzelései vannak a Kereszténydemokrata Unió vezetésű kormánynak, mint elődjének.
Friedrich Merz kancellár megvédte a parlament szóvivőjének, Julia Klöcknernek korábbi kijelentését, miszerint a Bundestag épületére nem kerül ki júniusban a szivárványszínű zászló.
Merz azzal védte az álláspontját, hogy a parlament „nem cirkusz”, és az Európai Unió és Németország zászlaja mellett semmilyen lobogónak nincs ott állandó helye.
A képet árnyalja, hogy május 17-én, a Nemzetközi Homofóbia-ellenes Napon Merzék sem látják akadályát, hogy kint legyen a homlokzaton a Pride-lobogó.
A politikai támogatással együtt sok helyen a pénzügyi támogatás is alábbhagyott, vagy teljesen megszűnt. Az Egyesült Királyságban például a Plymouth Pride majdnem elmaradt pénzhiány miatt; de Lincoln, Southampton és Hereford is hasonló gondokkal küzdött, írta meg a Spiked. A szervezők a korábbi támogatók anyagi nehézségeire hivatkoztak. A cikk szerzője szerint, bár nem lehet tudni, ez a forráshiány mennyire köthető a befagyasztott USAID forrásokhoz, túlságosan is nagy véletlen egybeesés lenne, ha nem lenne a kettőnek köze egymáshoz.
A Trump-adminisztráció beiktatása az Egyesült Államokban is nehéz anyagi helyzetbe hozta a Pride szervezőit. Rengeteg óriásvállalat, amely korábban teljes mellszélességgel beállt a megmozdulás mögé – sokan még különleges akciókat, kollekciókat is meghirdettek a Pride-hónapra –, rögtön kihátrált mögülük, amint a republikánusok leváltották a demokratákat.
Csak hogy pár, Magyarországon is ismert vállalatot említsünk a korábbi támogatók közül, akik már nem kívánnak azonosulni az LMBTQ+-mozgalommal, ott van például a Mastercard, a Pepsi és a Nissan.
A vállalatok visszalépését követően a San Francisco Pride szervezői 300 ezer dolláros (100 millió forint), míg a New York Pride szervezői 350 ezer dolláros (120 millió) pénzkieséssel számoltak.
A Gravity Research korábbi kutatása szerint a korábban adományozó amerikai vállalatok két ötöde döntött úgy, hogy 2025-ben visszavágja a Pride támogatására költött kiadásokat.
A korábban felsorolt külső tényezőkön túl nem elhanyagolható az a belső feszültség, amely a túlzott sokszínűségből adódik, és szintén évről évre egyre nagyobb kihívás elé állítja a szervezőket.
Bár a mozgalom általános, széleskörű elfogadást hirdet mindazokkal szemben, akik nem azonosulnak a hagyományos férfi-női nemmel és szerelemmel, valójában mára már annyira sokszínű lett a társaság, hogy komoly belső ellentétek állnak fenn. Leginkább a magukat transzneműnek valló személyek szoktak összefeszülni a homoszexuálisokkal, akiket sok esetben nem tartanak elég elfogadónak.
A The Telegraph cikkében arról számol be, hogy a szélsőséges transzaktivisták gyakorlatilag „szétverik a Pride-ot”. A lap több résztvevőt idéz, akik évek óta részt vesznek a felvonuláson, sokan közülük az alapítók között vannak, mára már azonban félnek kimenni a Pride-ra, mert a szélsőségesek szemében már ők sem számítanak eléggé elfogadónak.
„Azt mondják, a transzaktivizmus megosztotta az LMBTQ+ közösséget, és most már fennáll a veszélye, hogy teljesen eltörlik a mozgalmat. Manapság bárkit képesek kirekesztőnek bélyegezni, aki megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy a transzok ugyanolyanok, mint a biológiai nők”
– panaszkodnak azok a leszbikusok, akik aggódva figyelik a tendenciát, hogy a női öltözőket, mosdókat és sporteseményeket ellephetik a biológiai férfiak. A The Telegraph szerint sok leszbikus nő azt tapasztalja, hogy már nem vehetnek részt azon a rendezvényen, amely annak idején főként az ő jogaik miatt indult útnak.
Az általunk szemlézett lapok többsége, amely foglalkozott a kérdéssel, arra a következtetésre jutott, hogy jelenlegi formájában a Pride nem fog fennmaradni a nyugati világban. A The Spectator szerzője azonban felhívja a figyelmet, ne legyenek illúzióink, a mozgalom bukása után ugyanis
„felszínre tör mindaz a borzalom, amit eddig a szivárvány eltakart”.
A cikk Helen Joyce-t, a Sex Matters szervezet ügyvédjét idéz, aki szerint „rengetegen lesznek, akik nem tudnak majd továbblépni. Azok, akik résztvettek a saját gyermekük nemváltoztatásában. Ők úgy fogják érezni magukat, mint azok a japán katonák a Csendes-óceánon, akik nem tudták, hogy a háború már véget ért… ők ugyanis a lehető legrosszabb dolgot tették, visszafordíthatatlan sérüléseket okoztak a gyerekeiknek… És ezek az emberek nem fogják feladni a harcot” – állította.
A The Spectator publicistája úgy látja, elképzelhető, hogy a BLM-mozgalomhoz hasonló sors vár a Pride-ra is, vagyis egy újabb divatőrület szép lassan elfeledteti. Ugyanakkor azt is hangoztatja, hogy a Pride esetében egy sokkal régebb óta élő jelenségről, egy szervezettebb megmozdulásról van szó, ami nem fog csakúgy magától eltűnni, hanem határozott politikai intézkedésekre lesz szükség, hogy végérvényesen is beszüntessék a mozgalmat.
„A zászlók eltávolítása a politikai intézményekről kezdetnek jó, de sokkal keményebb küzdelemre van szükség. Ki kell szorítani a gendert a közintézményekről – legyen szó a rendőrségről, az egyetemekről vagy a bíróságokról. Lehet, hogy a Pride haldoklik, de nem fog magától eltűnni”
– állítja a brit újságíró.
Nyitókép: AFP
Ezt is ajánljuk a témában
„Az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb orvosi botrányának áldozata vagyok” – vallotta meg Chloe Cole, aki 12 évesen kezdte el a „nemváltást”. Emberi tragédia, több felvonásban.
***
Különösen rosszkor és különösen rossz helyen pusztított az árvíz.
Gyorsan viccé lesz az ürességtől tátongó mozgalom, nem kell ide LMBTQ-lázadás, köszönjük. Az ilyen „koncerteknél” károsabb nincs. Varga Mátyás Zsolt írása.
„Az adatok és pl. a többszázezres Pride után »pillanatnyilag« Fidesz győzelemre számítani azért elég megúszós...” – írta a Republikon Intézet alapítványi elnöke.
Az Esti Kornél névre hallgató együttes gitárosa szeretne már Magyar Péter kormányfői döntésein bosszankodni.
Magyar Péternek a közönség alakítja online a profilját, a közhangulatnak megfelelően. Nincs értékelhető programja sem.
A helyzet igazi vesztesei nem a valódi felelősök, hanem a Budapesten dolgozó és tanuló magyarok.
Kritikus állapotokat rögzítettek az emberek: megbénult légi- és vasúti közlekedés, áramkimaradások, kidőlt fák, leszakadó tetőszerkezetek.
Hűtlen kezelés gyanújával érkezett feljelentés a dunakeszi szolgálati ingatlan ügyében.
