Egyre kevesebb pénz, támogató és résztvevő. A belső ellentétek és a csökkenő társadalmi támogatottság miatt nehéz helyzetbe kerültek a Pride szervezői Nyugaton.
Ahogy arról a Mandiner is beszámolt, rekord részvétellel és jelentős nemzetközi támogatással zajlott le a június 28-i Budapest Pride. Az európai unió több országából érkeztek politikusok, aktivisták, és még Greta Thunberg is ideutazott az LMBTQ+-fesztiválra, amelyre korábban az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen saját X közösségi oldalán toborozta a résztvevőket.
A magyarországi és európai baloldali média a budapesti Pride felemelkedéséről ír, miközben azt láthatjuk, hogy Nyugaton hanyatlóban van a korábbi Pride-kultusz.
A „meleg büszkeség nap” fokozatosan először hétté, hónappá, majd hónapokká nőtte ki magát, mostanra viszont úgy tűnik, kipukkadt a Pride-lufi. Ez részben köszönhető az amerikai hatalmi változásnak, illetve az LMBTQ+-ideológiával egyet nem értő társadalmi többség véges türelmének, de olyan belső ellentétek és pénzügyi nehézségek is gördültek a szervezők elé, amelyek elképzelhető, hogy a Pride-mozgalom végét jelentik. A Dallas Pride egyik korábbi Drag Queen fellépője például maga panaszkodott gyanús és átláthatatlan pénzmozgásokra, de a homoszexuálisok közül sokan azt sérelmezik, hogy a szélsőséges transzaktivisták miatt nem érzik magukat biztonságban a felvonulásokon.
Cikkünkben összegyűjtöttük azokat a közelmúltbeli eseményeket és nemzetközi médiában megjelent véleményeket, amelyek azt mutatják, hogy Nyugaton meg vannak számláva a több mint ötven éve megrendezésre kerülő Pride napjai.
Az elmúlt hetekben több brit lap – köztük a The Times, a Telegraph és a The Spectator – is az angliai Pride kudarcáról és lehetséges bukásáról cikkezett. A publicisztikák és elemzőbb hangvételű írások egyaránt megemlítették, hogy a korábban legnépszerűbb és legnagyszabásúbb Pride-események az elmúlt években kezdenek egyre jobban visszaszorulni, ami részben politikai, részben anyagi okokra vezethető vissza.
A Reform UK párt előretörése több településen látványosan visszaszorította az LMBTQ+-mozgalmak mozgásterét. A kenti és durhami városházán például, ahol a Reform UK képviselői vezetik a tanácsot, idén már tilos volt kitenni a szivárványos zászlót.
Szintén visszalépést jelentett a transz közösség számára, hogy a brit Legfelsőbb Bíróság április 16-án arról döntött, hogy a 2010-es Equality Act törvény szerint a „nő” és a „férfi” fogalmát kizárólag biológiai nem alapján határozta meg. Ez a gyakorlatban pusztán annyit jelent, hogy ezentúl ki lehet tiltani a magukat nőknek valló biológiai férfiakat a nőknek szóló mosdókból, sportlétesítményekből és egyéb nem koedukált helyekről.
A döntésre válaszul az ország több nagyobb Pride felvonulásáról – többek között Londonból, Manchesterből és Brightonból – kitiltották a politikai pártokat, még a Pride legnagyobb támogatóinak számítók liberálisokat és zöldeket is. A Spectator szerint
ez egy stratégiai lépés volt a Pride szervezői részéről, gyakorlatilag „elébe mentek a pofonnak” azzal, hogy ők tiltották ki a politikusokat, mielőtt azok hagynák magukra őket.
De nem csak az Egyesült Királyságban indult meg egy, az LMBTQ+ lobbinak kedvezőtlen politikai irányzat. Donald Trump visszatérése mind jogi mind pénzügyi szempontból nehéz helyzetbe hozta a Biden-adminisztráció alatt virágzó LMBTQ+ érdekszférát.
Szintén tőlünk Nyugatra, Németországban is konzervatívabb elképzelései vannak a Kereszténydemokrata Unió vezetésű kormánynak, mint elődjének.
Friedrich Merz kancellár megvédte a parlament szóvivőjének, Julia Klöcknernek korábbi kijelentését, miszerint a Bundestag épületére nem kerül ki júniusban a szivárványszínű zászló.
Merz azzal védte az álláspontját, hogy a parlament „nem cirkusz”, és az Európai Unió és Németország zászlaja mellett semmilyen lobogónak nincs ott állandó helye.
A képet árnyalja, hogy május 17-én, a Nemzetközi Homofóbia-ellenes Napon Merzék sem látják akadályát, hogy kint legyen a homlokzaton a Pride-lobogó.
A politikai támogatással együtt sok helyen a pénzügyi támogatás is alábbhagyott, vagy teljesen megszűnt. Az Egyesült Királyságban például a Plymouth Pride majdnem elmaradt pénzhiány miatt; de Lincoln, Southampton és Hereford is hasonló gondokkal küzdött, írta meg a Spiked. A szervezők a korábbi támogatók anyagi nehézségeire hivatkoztak. A cikk szerzője szerint, bár nem lehet tudni, ez a forráshiány mennyire köthető a befagyasztott USAID forrásokhoz, túlságosan is nagy véletlen egybeesés lenne, ha nem lenne a kettőnek köze egymáshoz.
A Trump-adminisztráció beiktatása az Egyesült Államokban is nehéz anyagi helyzetbe hozta a Pride szervezőit. Rengeteg óriásvállalat, amely korábban teljes mellszélességgel beállt a megmozdulás mögé – sokan még különleges akciókat, kollekciókat is meghirdettek a Pride-hónapra –, rögtön kihátrált mögülük, amint a republikánusok leváltották a demokratákat.
Csak hogy pár, Magyarországon is ismert vállalatot említsünk a korábbi támogatók közül, akik már nem kívánnak azonosulni az LMBTQ+-mozgalommal, ott van például a Mastercard, a Pepsi és a Nissan.
A vállalatok visszalépését követően a San Francisco Pride szervezői 300 ezer dolláros (100 millió forint), míg a New York Pride szervezői 350 ezer dolláros (120 millió) pénzkieséssel számoltak.
A Gravity Research korábbi kutatása szerint a korábban adományozó amerikai vállalatok két ötöde döntött úgy, hogy 2025-ben visszavágja a Pride támogatására költött kiadásokat.
A korábban felsorolt külső tényezőkön túl nem elhanyagolható az a belső feszültség, amely a túlzott sokszínűségből adódik, és szintén évről évre egyre nagyobb kihívás elé állítja a szervezőket.
Bár a mozgalom általános, széleskörű elfogadást hirdet mindazokkal szemben, akik nem azonosulnak a hagyományos férfi-női nemmel és szerelemmel, valójában mára már annyira sokszínű lett a társaság, hogy komoly belső ellentétek állnak fenn. Leginkább a magukat transzneműnek valló személyek szoktak összefeszülni a homoszexuálisokkal, akiket sok esetben nem tartanak elég elfogadónak.
A The Telegraph cikkében arról számol be, hogy a szélsőséges transzaktivisták gyakorlatilag „szétverik a Pride-ot”. A lap több résztvevőt idéz, akik évek óta részt vesznek a felvonuláson, sokan közülük az alapítók között vannak, mára már azonban félnek kimenni a Pride-ra, mert a szélsőségesek szemében már ők sem számítanak eléggé elfogadónak.
„Azt mondják, a transzaktivizmus megosztotta az LMBTQ+ közösséget, és most már fennáll a veszélye, hogy teljesen eltörlik a mozgalmat. Manapság bárkit képesek kirekesztőnek bélyegezni, aki megkérdőjelezi azt az elképzelést, hogy a transzok ugyanolyanok, mint a biológiai nők”
– panaszkodnak azok a leszbikusok, akik aggódva figyelik a tendenciát, hogy a női öltözőket, mosdókat és sporteseményeket ellephetik a biológiai férfiak. A The Telegraph szerint sok leszbikus nő azt tapasztalja, hogy már nem vehetnek részt azon a rendezvényen, amely annak idején főként az ő jogaik miatt indult útnak.
Az általunk szemlézett lapok többsége, amely foglalkozott a kérdéssel, arra a következtetésre jutott, hogy jelenlegi formájában a Pride nem fog fennmaradni a nyugati világban. A The Spectator szerzője azonban felhívja a figyelmet, ne legyenek illúzióink, a mozgalom bukása után ugyanis
„felszínre tör mindaz a borzalom, amit eddig a szivárvány eltakart”.
A cikk Helen Joyce-t, a Sex Matters szervezet ügyvédjét idéz, aki szerint „rengetegen lesznek, akik nem tudnak majd továbblépni. Azok, akik résztvettek a saját gyermekük nemváltoztatásában. Ők úgy fogják érezni magukat, mint azok a japán katonák a Csendes-óceánon, akik nem tudták, hogy a háború már véget ért… ők ugyanis a lehető legrosszabb dolgot tették, visszafordíthatatlan sérüléseket okoztak a gyerekeiknek… És ezek az emberek nem fogják feladni a harcot” – állította.
A The Spectator publicistája úgy látja, elképzelhető, hogy a BLM-mozgalomhoz hasonló sors vár a Pride-ra is, vagyis egy újabb divatőrület szép lassan elfeledteti. Ugyanakkor azt is hangoztatja, hogy a Pride esetében egy sokkal régebb óta élő jelenségről, egy szervezettebb megmozdulásról van szó, ami nem fog csakúgy magától eltűnni, hanem határozott politikai intézkedésekre lesz szükség, hogy végérvényesen is beszüntessék a mozgalmat.
„A zászlók eltávolítása a politikai intézményekről kezdetnek jó, de sokkal keményebb küzdelemre van szükség. Ki kell szorítani a gendert a közintézményekről – legyen szó a rendőrségről, az egyetemekről vagy a bíróságokról. Lehet, hogy a Pride haldoklik, de nem fog magától eltűnni”
– állítja a brit újságíró.
Nyitókép: AFP
Ezt is ajánljuk a témában
„Az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb orvosi botrányának áldozata vagyok” – vallotta meg Chloe Cole, aki 12 évesen kezdte el a „nemváltást”. Emberi tragédia, több felvonásban.
***
„A kulturális örökségek őrzővárosa legyünk, ne pedig a Pride városa!” – hangoztatta a baranyai vármegyeszékhely országgyűlési képviselője.
Öt rendőr fogta el a London-Heathrow repülőtéren.
Több ezren szolgálnak Zelenszkij hadseregében.
„Fontos mérföldkő” – állapította meg az egyházból kirúgott pap.
Cseh Katalin mindenről kitálalt.
Áll a bál a briteknél, ez már a baloldali kormánynak is nagyon kínos.
Nagyon nem úgy történtek az események, mint ahogy korábban bemutatták.
Brüsszel baklövést baklövésre halmoz, miközben az uniós vezetők hallgatnak. Dömötör Csaba szerint ideje lenne felelősséget vállalni – és megmondani végre, kik fizetik meg ennek az árát.
