Sok embernek mostanra lett nagyon elege közállapotunkból
Belefáradt Orbán tizennégy évnyi kormányzásába és abba, hogy az ellenzék ez idő alatt nem tudta őt és rendszerét legyőzni.
Újra megtartotta szokásos vasárnapi bejelentkezését a baloldali miniszterelnök-jelölt, aki nem tudott elszakadni botrányos újévi köszöntőjétől. Szerinte az ellenzéki sajtó is „ludas” abban, hogy beszéde ekkora vihart kavart. Kifejtette: szerinte a kínai vakcina beadatása a 60 év felettieknek a népirtás kategóriájába tartozik.
Úgy tűnik, a nemrég sajtófőnökké kinevezett Péterfi Judit sem tudta megakadályozni, hogy Márki-Zay Péter vasárnap este a számítógép képernyője elé üljön, és megtartsa szokásos hétértékelőjét, amelyben ismét sikerült maradandót alkotnia.
Márki-Zay nem tudta elengedni múlt heti botrányos kijelentését a választási esélyek és az idős covid-halottak közötti összefüggésekről. Minderről azt mondta: az ellenzéki sajtó is „ludas” abban, hogy a kijelentés ekkora vihart kavart, „mert nem azt emelték ki, hogy van remény”. „Jó, lehet kritizálni, hogy a covid szóba került, de hogy valaki ahelyett, hogy a reményről vagy a tényekről beszélne ennek az újévi köszöntőnek a kapcsán, ahelyett azt állítja hazug módon, hogy én örültem volna annak, hogy a szerencsétlen időskorúak, akiknek nagy része bízik a kormányban, a kormány hibás járványkezelésének áldozatává váltak, ez hazugság” – mondta összefüggéstelenül Márki-Zay, akinek még egy „lázárjánosozást” is sikerült beleszőnie mondandójába.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje vasárnapi bejelentkezésében nem feledkezett meg az egészségügy témájáról sem. Kifejtette: szerinte siralmas állapotok vannak az egészségügyben, a fizetések csökkennek, és bár az orvosok bérét megemelték, ők sem akarnak szerinte szolgálati jogviszonyt, hogy katonaként vezényeljék őket. Kiemelte, hogy ezt ők megszüntetnék, továbbá teljesítményelvet építenének be a bérezésükbe.
A kiutat természetesen a magánosításban látja Márki-Zay, mindezt egy központi biztosítóval oldaná meg, ami minden költséget fizetne. Ezek után pedig ha az állami egészségügy nem tudja időben ellátni a feladatát, akkor ki kell fizetni a magán úton elvégzett vizsgálatot is az adott személyeknek – vélekedett. Kiemelte, hogy ez nem a meglévő kórházak magánosítását jelentené, bár ez a korábbi nyilatkozataiból egyáltalán nem egyértelmű.
Mint korábban megírtuk, Márki-Zay Péter korábban kijelentette, hogy szerinte „nincs ingyenes egészségügy, ez egy illúzió”. Érdekesség ennek kapcsán, hogy 2006-ban már Gyurcsány Ferenc is megmondta, hogy „nyitott egészségipart kell építeni, gazdag kliensekkel”. Erről ide kattintva olvashat bővebben.
Olvasóink számára talán azért is ismerős lehet Márki-Zay magánosításhoz kapcsolódó felvetése, mert tavaly novemberben is hitet tett az egészségügy magánosítása mellett a hódmezővásárhelyi polgármester. Akkor egy gárdonyi lakossági fórumon „az amerikai minta” mellett tette le a voksát, amely szerinte itthon is működne.
– nyomatékosította érveit. Erről ide kattintva olvashat bővebben.
A baloldal miniszterelnök-jelöltje először az antiszemita vádakra reagált. Ismert: szerzőnk, Veszprémy László Bernát egy a Times of Israel hasábjain megjelent írásában felsorolta, hány antiszemita politikussal fotózkodott és dolgozott már együtt Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt. A lista hosszú: Sneider Tamás volt szkinheaddel, a Jobbik volt elnökével is szerepelt közösen. Kampányát Csibi Barna támogatta. De kiállt a jobbikos Bíró László és a szintúgy jobbikos Rig Lajos mellett is (utóbbi mellett mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalom állt ki). Mint emlékezetes, Bíró tetűcsúszdásoknak nevezte a zsidókat, Rig pedig a cigányokat hívta a zsidók biológiai fegyverének.
Márki-Zay ezen kívül olyan fotót posztolt a Pegasus-botrányt követően Orbán Viktorról, ahol egy menóra előtt állt. (Anno ezzel szemben Frölich Róbert főrabbi és Gábor György is felszólalt). Veszprémy cikke annyira szúrta valakik szemét, hogy feljelentették a Times of Israel szerkesztőségénél, ami után törölték a publicisztikát. A cikk itt még olvasható egyébként.
„Egy nyilvánvalóan fideszes hazudozó megpróbált antiszemitának beállítani egy izraeli újságban, képzeljék el” – mondta minderről a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje. A jobbikosokkal való fotózkodásról mint az antiszemita-vád egyik bizonyítékáról azt mondta, a Jobbik múltja mindenki előtt ismert, de ők szeretnék a múltat maguk mögött hagyni, és szeretnének a Jobbikkal egy gyűlöletkampányoktól mentes országot építeni. A menórás képért elnézést kért, mint mondta, április óta mások szerkesztik a Facebook-oldalát, ezért kerülhetett ki így ez a „félreérthető” fotó.
Márki-Zay szóba hozta – megint – Finkelsteint is. Elmondta, hogy ő a fideszesekben a „tolvajlást” szokta kifogásolni, nem azt. hogy milyen a szexuális irányultságuk vagy a származásuk, majd kijelentette:„ „A Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés”. „Egyet tudok konkrétan, én őt nagyon nagyra becsülöm” – tette hozzá Márki-Zay, aki ezután rátért a koronavírus-járványra.
Elmondta, a számokból az látszik, hogy lefelé mennek a halálozások, ami pozitív fejlemény. Az oltásokról szólva kijelentette: az oltásalapú védekezés jó döntés volt, de a keleti vakcinák beszerzését szerinte csak a korrupció motiválta. „Szerencsére a Szputnyikkal nagyobb szerencsénk volt, a Szputnyik egy alapvetően működő vakcina, a Sinopharmnál viszont komoly aggályok merülnek fel” – mondta. „Nem véletlen, hogy egyetlen európai uniós ország sem vett kínai vakcinát, nemhogy beadta volna a hatvan év felettieknek egy, a hatvan év felettieken nem is tesztelt vakcinát. Ez egyébként a népirtás kategóriája, és azt gondolom, ez az egyik legfontosabb téma, amiben elszámoltatás kell” – tette hozzá.
Márki-Zay Péter tehát annak ellenére tartja népirtásra alkalmas eszköznek a Sinopharm-vakcinát, hogy az Egészségügyi Világszervezet még tavaly májusban adta meg az engedélyt a használatára.