Hiába, a haladó ha szent tárgyat keres magának, előbb-utóbb talál.
„Törökország a NATO tagja, és eddig azt hittük, hogy a haladó dogmatikában a szövetségesi logika a szentség – pontosan olyan szentség az EU- vagy a NATO-tagság, mint annak idején a Varsói Szerződés volt. Hiába, a haladó ha szent tárgyat keres magának, előbb-utóbb talál. Úgy tűnik azonban, hogy ha Magyarországra látogat ennek a NATO-tagországnak az elnöke, akkor a haladók átkapcsolnak érzelmi-erényfitogtató üzemmódba, és nyomban diktátor lesz belőle. Akkor persze nem, amikor a Bundeskancával vagy a francia elnökkel tárgyal (pedig a birodalmi kancellár sorsa erősen függ attól, hogy a török elnök mennyire tartja féken az agysebészek hadát).
Lehet arról kávéházi locsogást folytatni, hogy a török vagy akár az orosz politika nekünk szimpatikus-e. Élnénk-e ott. És erre lehet azt mondani, hogy a mi ízlésünknek nem felel meg, a morál, a demokrácia és egyéb hallatlanul fontos szempontok alapján. Csakhogy ennek megvan a megfelelő kerete. A megfelelő keret pedig nem az államok közti viszony rendje, ott ugyanis van egy politikai, geopolitikai realitás, és amelyik vezető nem akarja, hogy bohócot vagy csicskát csináljanak belőle, jobb, ha figyelembe veszi ezeket. Az erényfitogtató haladó üzemmódban viszont a világ vagy rózsaszín, vagy éjfekete, előbbi a színes pónilovak és unikornisok harmonikus mesevilága, utóbbi pedig a gonosz zsarnokoké. Természetesen az unikornisok is kezükbe kaphatják a tömegpusztító fegyvereket, vagy bratyizhatnak diktátorokkal, ha a helyzet úgy kívánja, de mindez a nagyobb jóért történik.”