„Agyonverném Orbánt, de a migráció ügyében igaza van” – Nem képzelt riport a Baloldali Sziget Fesztiválról

PÉNTEK

10:00 Szavazz a fiatalokra! – hirdetik a Baloldali Sziget Fesztiválnak otthont adó horányi Regatta Szabadidőközpont felé tartva a villanyoszlopokra felnyalt és április óta ott maradt momentumos matricák. Az úttörőtáborok hangulatát árasztó, romantikusan kádárista épületben azonban komolyan szíven üt minket a felismerés:

„Sajnos nem jönnek a fiatalok” – panaszolja a fesztivált rendező SZAB (Szervezők a Baloldalért) aktivistája, és bizony, itt nem a nyugaton oly divatos neomarxizmus ifjú képviselőit találjuk, hanem pár tucat Kádár-rendszerben szocializálódott résztvevőt, akiknek „a krumplileves még mindig krumplileves”, és továbbra is „két forint a forró lángos, éljen soká Kádár János”.

Apropó Kádár: az egyik résztvevő pólóján az öreg pártfőtitkár portréja alatt a már-már lemondóan szomorkás „Emlékeztek még rám?”-felirat szerepel.

Ilyen közegben kerül sor a forradalmi-szocialista dzsembori rögtön erősnek ígérkező első programjára, amely a 

címet viseli, és mindkét szocialista ország magyarországi nagykövete – így Alicia Elvira Corredera Morales kubai és Raúl José Betancourt Seeland venezuelai diplomata is – hivatalos rá. A két nagykövet bizonyára összedolgozott: igen egyhangúan mesélnek saját országaikról, így az ellenállás esetünkben abban realizálódik, hogy alig tudunk ellenállni szemeink leragadásának.

Végül erőt veszünk magunkon, és odafigyelünk a kubai nagykövet asszonyra, aki beszámol arról a szigetországban idén lezajlott választási folyamatról. A képviselők 53 százaléka nő, 13 százalékuk fiatal, 11 százalék pedig hatvan év körüli lett – Kubáról lévén szó, azt már megkérdezni sem érdemes, mely párt soraiból kerültek ki a honanyák és honatyák. Kifejti: az ország társadalmi egyeztetéssel új alkotmányt fog elfogadni, politikai generációváltást vezényeltek le, és beszámol Miguel Díaz-Canel új elnök beiktatásáról is.

Betancourt Seeland a venezuelai ellenzék hasznavehetetlenségéről győzködi a közönséget. Rögtön monológja elején elítéli a Nicolas Maduro elleni merényletkísérletet, amelyért szerinte Juan Manuel Santos volt kolumbiai elnök, valamint több amerikai és kolumbiai személy és a venezuelai ellenzék a felelős. Kiáll a több problémát felvető, áprilisi venezuelai elnökválasztás mellett is (lapunk is részletesen beszámolt róla). Szerinte Maduro elnök országlása alatt pedig azért került a jelenlegi helyzetébe az ország, mert

a kőolajárak esése pedig a nagyban a fosszilis energiaforrásoktól függő állam esetében Maduro gazdasági módon való eltávolítására tett kísérlet volt.

Kérdésünkre, miszerint nem gondolja-e, hogy esetleg a szocialista modell és a gazdasági olajfüggőség az okozója a válságos helyzetnek, a nagykövet elmondja, valójában a helyzetet a sajtó fújja fel: az élelmiszerért kígyózó sorok például a kormány által meghatározott áron termékeket kínáló boltok előtt alakultak csak ki. Emellett kijelenti: az élelmiszeripar nagyrészt az ellenzék kezén van, a vállalatok pedig „elrejtették vagy nem kínálták fel termékeiket” azzal a célzattal, hogy elégedetlenséget keltsenek.

Elbüszkélkedik az új venezuelai valutával, mely lényegében úgy alakult ki, hogy a korábbi, értéktelen és folyamatosan inflálódó pénz végéről levágtak öt nullát, és árfolyamát a kőolaj árához kötötték. (Illés Gergő)

11:30 A horányi réven a némileg kiszolgáltnak tűnő kompra néhány autón és rajtam kívül csak egy idősebb, fejkendős asszony száll fel. Először kel át a Duna ezen szakaszán, meséli, bár ’81-ben már megfordult Visegrád környéken, szívesen megmártózott volna a folyóban, de hát a női problémái megakadályozták. Akkor bizony még „szemtelenül fiatal volt” – világosít fel. Az ifjúsági táborba tart, megkérdezem, miért jött,

– mondja a fejkendős asszony.

A túlparton elválnak útjaink, őt majd felveszi valaki kocsival, én a töltés felé veszem az irányt, és csakhamar meg is érkezem a Regatta Szabadidőközpontba, a regisztrációs pult előtt vörös színekben pompázó nyugdíjasok. Közben a kissé csapzott kollégák is kitámolyognak a latin-amerikai nagykövetek előadásáról. Úgy látszik, híre ment a mandineres újságírók jelenlétének: 

Többen odalépnek hozzánk, hogy ideológiai kiigazításokat tegyenek az előzőleg elmondottakhoz képest, másokat mi kérnénk, hogy nyilatkozzanak meg, de a legtöbben elutasítják. Egy férfi kereken kijelenti, hogy Pesti Srácokkal, Mandinerrel nem áll szóba, tudja jól, „milyen ott az irányvonal”. Néhány perccel később visszatér, és megveregeti a vállamat, ne vegyük magunkra azért, mondja.

A délre időzített Che Guevara-méltatás előtt szóba elegyedik velünk egy nagyon kedves, SZAB-pólót viselő asszony. Elmondja, Moszkvában tanult a kis Lomonoszovon, mindig is a mozgalom tagja volt, ugyanakkor nem átallt kritizálni az előző rendszert, hevesen szidta a „faszságokat”, amiket azok műveltek. 1989 után azonban ráébredt a megbukott rendszer értékeire. Magát már nem félti, az sem érdekli nagyon, hogy három vagy öt százalékkal emelik-e a nyugdíját, a gyerekei, unokái sorsa viszont nagyon is foglalkoztatja.

A hölgy elővezeti azt a talking point-ot, amit még sokszor fogunk hallani a következő napok folyamán: az igazi kommunizmus sohasem valósult meg,

Arra a kérdésünkre viszont, hogy azért van-e olyan példa a szélsőbaloldal történetéből, amivel szimpatizál kicsit, nagyon is meglepő választ ad: az 1917 és 1922 között kibontakozó ukrajnai anarchista parasztmozgalmat, a mahnovcsinát említi, aminek a bolsevikok vetettek véget. Rokonszenvesek neki az anarchisták, mondja, de nem anarchista, inkább trockistának vallja magát.

Hanti Vilmos, a Magyar Antifasiszták és Ellenállók Szövetségének elnöke szívesen áll a kameránk elé, elmondja, szociáldemokrataként kilóg kicsit a társaságból, ő maga elfogadja a kapitalista gazdasági kereteket. Az előtérben Hanti kubai fotóiból nyílt kiállítás, nyájasan magyaráz, ismertetőt is szerez nekem.

„A hétköznapok emberét fotóztam, akik mérhetetlen szegénységben éltek – leginkább az USA politikai indíttatású gazdasági embargója miatt -, de szinte mindenki kiegyensúlyozottnak, boldognak látszott” – olvasható a szövegben. „Kuba a világon az egyedüli ország, amely fenntarthatóan fejlődik. Szabadon jártam, beszélgettem. (…) A kubai emberek szegénysége összezártságot is jelentett, több generáció együttélését, ez viszont sok tekintetben jótékonyan hatott a gyermekek nevelésére. Este a fülledt utcákon közösen töltötték az idejüket, amikre összesereglettek a szomszédok.” A Mária Valéria-telepen lehetett csak igazán tuti az élet, jut eszembe, de csak annyit vetek fel, hogy a lelki melegséggel ellentétben politikai jogokban azért nemigen bővelkednek a kubaiak. Hanti azonban rendíthetetlenül napsugaras. Nem látott börtönöket,

erre pedig tényleg nem lehet mit mondani. (Leimeiszter Barnabás)

12:30 Egy, a bejárat előtt üldögélő öregúr szólít meg minket, majd' fél órán keresztül beszélgetünk vele. Nem gondolta, hogy újra szocializmusra lenne szükség, sőt, szerinte a jelenleg is fennálló kapitalista rendszert kéne kiegyenlíteni, de „Antall Józsi bácsi el...kapálta az egészet, mert a haveroknak adta oda” a pénzt.

Kifejti, az egész Kádár-rendszer még a keleti blokkon belül az egyik legélhetőbb volt, a probléma abban állt, hogy a gazdasági nyereséget kivitték az országból. Pedig a magyar mezőgazdaság és a magyar ipar világszínvonalúak voltak, ebből az országból „Kánaánt lehetett volna csinálni”. 

Hozzáteszi: bár az oroszok is rengeteg nyereséget szivattyúztak ki a magyar gazdaságból, rájuk nem tud haragudni, mert „ha nincs a Vörös Hadsereg, akkor felejtsük el, hogy mi magyarok maradunk”. 

A migrációs politika mellett sem megyünk el szó nélkül. Meg kell állapítanunk, vannak átfedések egy marxista és egy orbánista között. Beszélgetőtársunk szerint ugyanis

és „ha nem kap észre az Európai Unió, akkor 2040-re itt már nem lesz Európa”. Felvetjük: ezt az álláspontot ma nem a baloldal, hanem épp a Fidesz képviseli, ám a válaszon még mi is meglepődtünk: „Migrációs kérdésben teljesen egyetértek Orbán Viktorral – egyébként agyonverném, ha lehetne, de ebben maximálisan igaza van!” A nyitott határok politikájáról is kérdezősködünk: baloldali beszélgetőpartnerünk szerint ezzel az a probléma, hogy rengeteg potenciális terrorista érkezne Európába. „Ha nem is mind, de az tuti, hogy tízből kettő terrorista!” – fejtegeti.

Ezzel elbúcsúzunk tőle, remélve, hogy a második napon esedékes, Szanyi Tibor és Mihalik Angelika részvételével lefolyó migrációs vita nem okoz majd csalódást a bácsinak. (IG)

13:00 Végignézzük a könyvárus kínálatát, a Sztálin-értekezéseken meg a mozgalmi dalgyűjteményeken nem lepődünk meg, de vannak meghökkentő találatok, így például a mára magyarul gyakorlatilag beszerezhetetlen Cioran-alapvetés, A bomlás kézikönyve, a Szodoma és Gomorra Prousttól, Baktay Ervin indiai visszaemlékezései, ahogy Rainer M. János Nagy Imre-könyve is.

Egy bácsival együtt nyúlunk egy matricáért. Hamarosan kiderül: nyugdíját kiegészítendő buszsofőrködik, gyerekeket szállít a budai hegyvidék idegennyelvű magániskoláiba, az egyik helyen havonta kilencszáz euró a tandíj. Elmondja azt is, gyakran megfordul a munkáskultúra emblematikus helyszínén, az innen nem messze található Meteor-telepen. A bácsi a közönség mérsékeltebb tagjai közül való,

Ennek a baloldalnak nincs jövője, jelenti ki rezignáltan, részt vett a választást megelőző tüntetéseken, Karácsony Gergely és Kunhalmi Ágnes „gyújtó hangú” beszédei után ismerősei elhitték, hogy Orbánnak annyi, ő viszont egy percig sem dédelgetett illúziókat a rezsimváltással kapcsolatban.

A médiahelyzetre terelődik a szó: a bácsi a megszűnt ellenzéki orgánumokat sorolja, csak a Népszava meg az ATV maradt, de utóbbi a Fidesszel bratyizó Németh Sándorék irányítása alatt nem sokáig lesz az övék. Bizonyíték erre, hogy hosszú hónapok óta nem mutattak be új Sas-kabarét, csak az ismétléseket lehet látni, márpedig „a Sas-kabaréra szükség van” – mutat rá. Megint bebizonyosodik, hogy az egymással marakodó, szétforgácsolódó baloldal ma már tényleg csak egyetlen megkérdőjelezhetetlen, közös értéket ismer, ez pedig nem más, mint Kálmán Olga. A résztvevők láthatóan nem heverték még ki szeretett műsorvezetőjük elvesztését, a buszsofőr bácsi nosztalgikusan emlegeti az Egyenesen-t („pacekba belekérdezett az arcukba!"), Droppa György pedig a pulpitusról pécézi ki magának a Hír TV stábját, hangsúlyozva: neve dacára ma már „kevésbé sugároz híreket” a csatorna. (LB)

16:00 Végighallgatjuk az energiaszegénységről szóló, mérsékelten izgalmas beszélgetést. Ámon Ada késik, sebaj, még nyugodtan elfogyaszt egy Magnumot, míg Droppa a témához lazán kapcsolódóan a hetvenedik születésnapjára kapott kubai útjára emlékezik vissza, ahol meggyőződhetett arról, hogy a helyieknek igenis van wifijük, és számtalan külföldi tévéadót néznek. Droppa aztán

igyekszik fokozni a jelen lévő közönség éberségét.

A párbeszédes Tordai Bence pozitív lépésnek tartja a közművek meg az energiaszektor megadóztatását, a kormány azonban szerinte megállt félúton, propagandafogásról van szó csupán. A „lakástulajdon-fétisról” is beszél, az utána felszólaló Vajnai Attila pedig elismerően jegyzi meg: ritkán fordul elő, hogy nem tud radikálisabbat mondani egy parlamenti képviselőnél. Vajnai azt ecseteli, hogy „a kormány nem államosít, hanem mészárosít”, Ámon a „Világ zöld munkásai, egyesüljetek!” felkiáltással zárja a beszélgetést.

Elfogyasztjuk az ebédet (borsóleves, ragu), a Karácsony-féle árnyékkormány tagjáról példát véve mi is elnyalunk egy jégkrémet a bejáratnál. Egy szemüveges asszony áll mellénk, és hevesen védelmébe veszi a gulyáskommunizmust. „Őszintén megvallom, nekem a tizenöt magyar cukorgyár elvesztése jobban fáj, mint Trianon!" – jelenti ki, egyre inkább feltúráztatva magát. Képtelenség szerinte, hogy Szlovákiából „vagy honnan” importálunk cukrot. A véleménynyilvánítás sokkal szabadabb volt a Kádár-rendszerben, mondja, hitetlenkedésünket érzékelve pedig kifejti: ő nyugodtan bemehetett a pártbizottság ülésére, hogy a problémákról beszéljen, nem dugták börtönbe.

A Rosenberg házaspár emlegetésekor kezdünk el nagyon hálásak lenni a Baloldali Sziget Fesztivál szervezőinek, az pedig, hogy Ferenc József nevét kezeit magasba dobálva, felháborodással elegy gúnnyal a hangjában ejtse ki, egyszerűen túl szép, hogy igaz legyen. II. Miklós cárra tér át, emberileg nagyon sajnálja, hogy kivégezték őt meg a családját, „még a kis cárevicset is”, de az uralma alatt milliók haltak éhen.

És mi a helyzet Sztálinnal meg az ukránok halálra éheztetésével? – vetjük közbe. Persze ez is tragédia, ismeri el, de a bolsevik rendszer nem is fejlődhetett más irányba azután, hogy születésekor rögtön az intervenciós hadakat kapta a nyakába.

hiszen „akkor még létezett a halálbüntetés”, a Rákosi-lakótelepek meg a Kádár-kockák korábban elképzelhetetlen komfortot nyújtottak a nagy tömegek számára. Azt is megtudjuk az asszonytól, hogy '56-ban Mindszenty vezetésével restaurálták volna a Horthy-rendszert.

A Döntsd a tekét, ne siránkozz! nevet viselő lengőtekeverseny érdeklődés hiányában elmarad. (LB)

VASÁRNAP

15:00 Véget ért a pártelnökök vitája, magunk mögött hagyjuk a horányi szabadidőközpontot. Mit is mondhatnánk – szívünkhöz nőtt a Baloldali Sziget Fesztivál. Némán ballagunk a gáton a szemerkélő esőben; hirtelen egy már évtizedek óta a porban hánykolódó hajóroncsra leszünk figyelmesek. „Geci Orbán” – áll a világ végére vetett hajótörzsön egy méretes anarchista szimbólum mellé biggyesztve a horányi Simicska igen eredeti graffitije.

Lesétálunk a révhez. Csend és nyugalom honol, csak a szintén a partra tartó Vajnai Attila elvtárs beszélgetése töri meg az idillt. A komp kiköt, az öreg hajó hangos kerregéssel Dunakeszi felé veszi az irányt.

akit egy arra tévedt bárka kiemel a Baloldali Sziget Fesztiválnak nevezett párhuzamos valóságból. Fellélegzünk. Visszatérünk abba a világba, ahol kapitalizmus van, ahol Kádár János már csak emlék, és ahol továbbra is tombol Orbán fasiszta rémuralma.

Persze az emlékek nem múlnak el nyomtalanul: a komp poros ablakán egy másik fesztivál szórólapjára leszünk figyelmesek, amelyen legnagyobb meglepetésünkre Szanyi Tibor neve áll. Védelmi mechanizmusunk még működik, megdörzsöljük a szemünket, és visszazökkenünk a valóságba: a felirat valójában a fesztiválnak helyet adó Szőnyi Tábort jelöli. (IG)