Az MSZP-vel fogadhatják el a plakáttörvényt

2017. június 20. 09:01

A Fidesz-frakció szóvivője, Halász János mégis lát lehetőséget, hogy kétharmados támogatottsággal fogadják el a plakáttörvényt. A nagyobbik kormánypárt megvizsgálja, és a KDNP sem zárkózik el az MSZP módosító javaslatai elől, ezzel pedig meglehet a szükséges kétharmados támogatás.

2017. június 20. 09:01

Halász Jánost az M1 aktuális csatorna műsorában kedden arról kérdezték, hogy a Fidesz még tanulmányozza, a KDNP nem zárkózik el az MSZP plakáttörvénnyel kapcsolatos javaslatainak egy részétől a hétfői ötpárti egyeztetés után.

Halász János úgy fogalmazott: „úgy néz ki, körvonalazódik egy lehetőség arra”, hogy el tudják fogadni a plakáttörvényt. Jelezte: a szocialisták javaslatát hétfőn ismerték meg hivatalosan, péntekre alakítják ki álláspontjukat, és ha szükségesnek látják, kezdeményeznek további egyeztetést, ez szerdára kiderül.  

Közölte: ha nem lesz kétharmad a parlamentben, nem érdemes elfogadni az egész törvényt, hogy „ne legyen olyan zagyvaság”, mint amilyen előbb született.

Hangsúlyozta: minél előbb szeretnék a pártok finanszírozásának átláthatóságát biztosítani és megszüntetni azt a „fekete finanszírozást”, amelyet lehet látni például „a Jobbiknál, amikor Simicska támogatja” a pártot különböző plakáthelyekkel. 

Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője a tiszta választási kampány, az egyenlő esélyek biztosításáért fogalmazta meg az államfő által az Országgyűlésnek visszaküldött plakáttörvényhez a javaslatait. Az ellenzéki politikus hétfőn azt mondta, javaslatcsomagjuk alapján tilos lenne kampányidőszakban mindenféle kormányzati kampány.

(MTI)

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
SilentBob
2017. június 20. 12:29
2006-04-04 22:24 Marad a gigantikus Gyurcsány-plakát A választásokig már biztosan marad a törvényellenesen kirakott 16 emeletes Gyurcsány-plakát Zuglóban. Az önkormányzat bontási határozatát ugyanis megfellebbezte a közös képviselő és a reklámcég. A ház megosztott a kérdésben: a havi 1,2 millió forint miatt többen beleegyeztek az elsötétítésbe, sok ellenző csendben tűri, de az egyik lakó, egy 91 éves néni birtokháborítási eljárást indított. A ház egyik fele támogatja az állványozást, mivel a reklámcégtől kapott havi 1,2 millió forintból a közös képviselő a lift felújítását ígérte, és azt, hogy jövőre nem emelkedik a közös költség. Egy 91 éves néni viszont, aki egész napját a lakásban tölti, nem hajlandó eladni egyetlen örömét, a kilátást. Birtokháborítási eljárást indított fián keresztül. Dr. Sziklai Gábor jogász így nyilatkozott televíziónknak: "10 hónapra. Ezzel gyakorlatilag az egész tavaszát, a nyarát, a napfényt, az egyetlen lehetőségét, melyen keresztül egyáltalán lehetősége van érintkezni a külvilággal, elzárják előtte. Utánanéztem, a ház ügyeivel azelőtt soha nem foglalkoztam, jogász vagyok, és rájöttem, hogy a közös képviselő ennek a jogi hátterét abszolút nem teremtette meg, a lakók hozzájárulását nem kérte ki." Sziklai Gábor a közös képviselővel és a reklámcéggel is többször keresett kapcsolatot, de nem tudta elérni őket. Ahogy a HÍR TV riportere sem. A jogszabály szerint a reklámplakát maximum 400 négyzetméter lehet, és a homlokzat 60 százalékát boríthatja be, 3 hónapra, amely 6-ra hosszabbítható. Az MSZP miniszterelnök-jelöljének plakátja 1700 négyzetméter, és a homlokzat 90 százalékát beborítja. A másik oldalon Schmitt Pál van, 300 négyzetméteren, szabályosan. Az önkormányzat bontási határozatát egyelőre nem tudták végrehajtani, mert a közös képviselő megfellebbezte. "Már a választások előtt nem biztos, hogy ez a plakát le fog innen kerülni, de miután 10 havi szerződést kötött a házzal a reklámkihelyező cég, a további jogsértések miatt fontos, hogy megszülessen ez a határozat." - jelentette ki Rátonyi Gábor, Zugló polgármestere. Elmondta még, hogy a gigantikus plakát nemzetközi érdeklődést váltott ki, a Reuters hírügynökség után Prágából is érkezik egy televíziós stáb, hogy tudósítson róla.
Szívemből magyar
2017. június 20. 12:21
Erre vajon mit mond Bayer, Bencsik, vagy Huth? Persze kimagyarázzák, hogy miért jó is ez az országnak, úgyhogy az is rendben van, hogy a szocikkal állnak össze a törvényért. Bezzeg ha a Jobbik csinálna ilyesmit..
liberálzöld.
2017. június 20. 12:21
A közös gyökerek, ugye. Összenő ami összetartozik! Érdemes volt ezért 25 évet elherdálni? "Az MSZP-vel fogadhatják el a plakáttörvényt"
dream killer
2017. június 20. 12:02
Csaxólok Fekete-Győr egy hete megmondta, hogy a fidesz eteti az MSZP-t, itt mindenki harsányan, fröcsögve leugatta......... Most ugassatok, fidesz-fitymák.......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!